Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMárcius 31-i hatállyal lemondott az audiovizuális kormánybiztos; az MTI információját pénteken maga Sarkady Ildikó erősítette meg, jelezve egyben, hogy a Miniszterelnöki Hivatalból is távozik.
"Mindent, amit lehetett, és tőlem telt, megtettem" - mondta a távozása okait firtató kérdésre, hozzátéve, a médiarendszer újraszabályozása érdekében, a vezetése alatt álló csapat által tett előkészületek után, most már a politikai erőkön a sor, hogy lépéseket tegyenek.
Sarkady Ildikó egyben megerősítette az MTI azon információját, hogy személye szóba került az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének jelölése során, ahogy az már tavaly a sajtóban találgatásként több helyen megjelent. (A Hírszerző írt arról, hogy felmerült, Sarkady Szalai Annamáriával, az ORTT fideszes tagjával együtt vezetné a megújuló médiahivatalt).
A most lemondó kormánybiztos tavaly augusztus végén kapta meg kinevezését a miniszterelnöktől; azt megelőzően 2006-tól Gyurcsány Ferenc médiapolitikai főtanácsadójaként tevékenykedett. Az Index információi szerint Sarkady tavaly augusztusában már belengette lemondását, akkor a miniszterelnök támogatása jeléül nevezte ki kormánybiztosnak.
Sarkad Ildikó vezetése alatt készült el a digitális átállás stratégiája, valamint a műsorterjesztésről és a digitális átállásról szóló törvény tervezete, illetve a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia