Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Múlt heti cikkünkben írtuk, hogy Rókusfalvy Pál, a Danubius- és a Roxy-rádió egykori tulajdonosa pert fontolgat a Sláger rádió ellen, mivel állítása szerint az ő cége tervezte a legnépszerűbb magyar zenei rádió új logóját, amiért azonban eddig még egyetlen fillért sem kapott. Rókusfalvy akkor azt mondta, hogy a Sláger rádió több hónapon át újabb és újabb módosításokat kért a már elkészült terveken, majd arra hivatkozva, hogy a Rókusfalvy tulajdonában lévő Roxer 2.0 reklámügynökség túl sokat kér az arculattervekért, elállt az üzlettől. Tavasszal viszont mégis a Rókusfalvyék által elkészített logóval jelentette be arculatváltását a rádió.
A Sláger rádió érvelése szerint nem is álltak semmilyen kapcsolatban Rókusfalvy cégével, hanem a Roxer 2.0-val együttműködésben álló Hazay-Decker marketingügynökségtől kapták a logót, ,amely része a két vállalat között született szerződésnek is, így Rókusfalvy Pálnak véleményük szerint a marketingügynökséggel kéne rendeznie a nézeteltéréseket.
Ingyen adták el?
Múlt héten a Hazay-Decker nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésünkre, hogy tényleg ők adták-e el a logót a Sláger rádiónak, később mégis sajtóközleményt adtak ki, amiben jelezték, hogy álláspontjuk szerint a Hazay-Decker Marketing Kft. a Sláger rádió által kiírt tender részeként, a Roxer 2.0-val egyeztetve és egyetértésben adta át az új logót a rádiónak.
"A Sláger Rádió és a Roxer 2.0 külön egyeztetéseket folytatott további arculati anyagok tervezésével kapcsolatban, melynek eredményeként a Roxer 2.0 nem kapott megbízást a Sláger Rádiótól, tehát elesett az általa remélt megrendeléstől, konkrétan a Sláger Rádiónak átadott logóhoz kapcsolódó kis-és nagyarculati elemek megtervezésének feladatától" -áll a Hazay-Decker sajtóközleményében.
A Sláger rádió is közleményt adott ki, amelyből kiderül, hogy véleményük szerint a rádió új logóját, és egyéb dizájnelemeit a Hazay Decker és prezentáción jelen lévő partnercége, a Roxer 2.0 ingyen adta át a rádiónak, cserébe azért, hogy a Hazay-Decker kapott megbízást a rádió rendezvényeinek megszervezésére.
"Nem adtam át semmit ingyen egyik cégnek sem" - állítja ellenben Rókusfalvy Pál, aki szerint a Sláger rádió még árajánlatot is kért tőlük, több körben egyeztettek az arculati elemek után fizetendő összegről, jelentős, mintegy negyven százalékos árengedményt is adtak, amit e-mailek sora is bizonyít, így nem érti, miért állítják azt, hogy lemondott volna a munkájáért járó fizetségről, hogy ezzel egy másik céget hozzon előnyös helyzetbe. Rókusfalvy éppen ezért továbbra is pert akar indítani a Sláger rádió ellen.