Szeretni, vagy nem szeretni?

"Úgy mint az ágyba; vínak egy rögért, / Melyen a küzdők száma el se fér." -suttogta átszellemülten Szabó Győző a feketére mázolt falak közt, és ha lehet, még közelebb hajolt a nézőtéren zavartan fészkelődő lányhoz. Én eközben megpróbáltam magamra erőltetni a műértők finom, érdeklődő arckifejezését, néha még egyetértően pislogtam is, mint az igazi sznobok, akik biztosítani akarnak mindenkit, hogy ők most képben vannak, látják a darab jelentésmezőit, tudják, hogy kapcsolódik mindez a színjátszás hagyományaihoz, és mindeközben persze megpróbáltam nem észrevenni, hogy egy mezítelen színész éppen a barátnőmet stíröli közvetlen-közelről.

Alternatív darab, interaktív előadás! - ismételgettem magamban megnyugtatásul még a ruhatár előtti sorban is, miközben a barátnőmként azonosított kábultan mosolygó lány éppen a Színház magazin friss számát böngészte, amit csak azért vett meg, mert a középső oldalon egészalakos képet közöltek benne Győzőről, ahogy pucér Hamletként a közönyös univerzumba kiáltja bánatát. Amikor a buszmegállónál elbúcsúztunk, úgy tűnt mintha végre magához tért volna, átölelt, de aztán gyengéden a fülembe súgta: Ugye milyen nagyszerű színész? - és én tudtam, hogy ennek a kapcsolatnak tulajdonképpen már vége.

Citromba harapva

Persze mindennek már jó pár éve, azóta alternatív színházi körökben a pucér férfi segg helyett már a sejtelmesen derengő vizelet a menő, és Szabó Győző is többfunkcióssá vált, a Katona József Színház mellett filmes és tévés szerepeket is bevállal. Először a tv2-ön futó Citrom című gagyiparádét nézve éreztem némi elégtételt a színház sötétjében elszenvedett sérelmekért, hiszen a Horváth "Időjós" Szilárd kommandírozta műsor penészes Hahotákból összeollózott humora egyetlen résztvevőnek sem állt igazán jól. Alternatív színjátszás? - vigyorogtam kajánul a tévé előtt, némi bifidusz-eszenziszt majszolva, és megpróbáltam elképzelni a csalódott drámatagozatos lányokat, ahogy szobájuk faláról leszaggatják a Győző-plakátokat, és a megmaradt fecnikkel tömik ki cipőjüket.

Brúnó és Brigi

Filmes karrierjét cinikusan figyeltem, a Valami Amerikáról például egy nagytekintélyű, de roppant korlátolt filmesztétára hivatkozva azt terjesztettem, hogy valójában nem is film, hanem vágatlan reklámklip, és amikor ismerőseim másodszorra is rajtakaptak a moziban, egyszerűen megpróbáltam kínos kötelességnek álcázni a repetát. Ezek után persze magabiztosan vártam a Szeret, nem szeret premierjét, és az első adásra sikerült is egy csomó előítélettel és prekoncepcióval körülkerítenem magam. A kétszemélyes villámtréfákról rögtön bevillant a Szeszélyes évszakok, ahogy Antal Imi és Ihos József egy söntés fémasztalára támaszkodva svejci sapkában elcsépelt anyósvicceket durrogtatnak, az újgazdag macsó és szőke barátnője felállásból pedig a Valami Amerika tévés verziójára gyanakodtam, ami tulajdonképpen pont ugyanolyan kínos, mintha a Jancsó-trilógiából kiráncigálnák Kapát és Pepét, hogy az eredeti jelentést ledobva, pusztán heccből anyázzanak mindennap öt percet, közvetlenül a betevő valóságopera előtt.

Pár perc párkapcsolat

Az első részek a várakozásnak megfelelően kéjes kárörömmel töltöttek el, hiszen a poénok nyikorogtak, a dialógusok zakatoltak, emellett kifejezetten idegesített, hogy a mellékszereplőknek általában csak a kezük tűnik fel, mintha a fejükre erősített kamerával vették volna fel a jeleneteket, és egyébként is, az egész műsor nem több nyolc percnél, szinte ki sem látszik a főműsoridőt elárasztó reklámblokkból.

Azután egyszer csak azon kaptam magam, hogy a szokásos esti valóságshow-pásztázás közepette rendszeresen megpihenek a Szeret, nem szereten, nevetek a poénokon, sőt be kellett ismernem, hogy még Szabó Győzőt is megkedveltem, nem is beszélve Oroszlán Szonjáról, akit egyszer erős tudati befolyásoltság alatt nagy nyilvánosság előtt egyenesen magyar Jennifer Anistonnak tituláltam. Rá kellett döbbennem, hogy a környezetemben tulajdonképpen mindenki szereti ezt a mini sitcomot, legfeljebb a fogyasztási szokások térnek el némileg, hiszen amíg a régi összeszokott párok egymáshoz simulva, megértően mosolyogva nézik Brigi és Brúnó pár perces kapcsolatát, addig a facérok, szinglik és különböző szociológiai kódok alapján mutálódó terázanyuk gonoszul vigyorogva, mintha csak egy találó paródiát látnának.

"Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő" - tartja a már ezerszer felkérődzött idézet az Ahogy tetszikből, a színházkritikusok és az összesküvéselmélet-farigcsálók kedvenc bölcsessége, és ez a mondat ellentmondást nem tűrő kijelentésével még a tévésztárokra is kiterjeszti igazságát. A Szeret, nem szeret ugyanis nem csak a tehetséges forgatókönyvírók miatt élvezhető, de a saját karakterének határait feszegető Szabó Győző és Oroszlán Szonja színészi játéka is emeli a műsor élvezeti értékét. Persze mély jellemábrázolásról szó sincs, de hát színészeinknek megy ez rutinból is, hiszen ők nem Konta Barbara vagy Halász Gábor (azért például ők, hogy mindkét csatornának egyaránt fájjon), nem szappanoperán edződtek képernyőképessé.

A Szeret, nem szeret éppen ezért egy élvezhető sorozat, a magyar gyártású műsorok élvonalából, jelentsen ez bármit is, és ezen még az sem változtat, hogy tulajdonképpen csak egy kanadai licensz, egy sikersorozat remake-je.