Anita újratöltve

Nem szoktuk egyazon műsor minden egyes adását mérlegre tenni, de a T-Akta megérdemli a gondoskodó odafigyelést. (Nehogy már T.Akta legyen, tessék kivenni azt a pontot onnat, mert olyan nincsen, ha meg esetleg Tisztelt Akta, akkor szóközt ajánlok, és valami csöndes szanatóriumot.) Elvégre Tornóczky Anita személyében maga az igazságos Mátyás király vegyül népe közé, hogy megismerje és megmutassa, hogyan él ma Árpád és mások népe. Emellett a T-Aktával a Magyar Televízió, úgy tűnik, jó szokása szerint követi a kereskedelmi televíziós trendet, csak itt nem popsztárokat keresnek és csinálnak, hanem riportert. Persze elsősorban csinálják, keresni nem kellett sokáig.

egész pofás kis intellektuális-toleráncs-liberális-békejelvényes infotainment lehet belőle

De legalább van egy műsor az MTV-n, amelyben tényleg szívvel-lélekkel dolgoznak a célért: Anita sztár lesz, ha össze is dől ez a vendégfogadó. És ezért olyasmire képesek, amire arrafelé nagyon kevesen: tanulni a hibákból. Így a T-Akta második epizódja már olyan tévéműsor lett, amelyen akár el is lehet gondolkodni, még a végtelenül banális témaválasztás ellenére is.

Megszűntek például a kameraállásokkal és szűrőkkel folytatott idióta technikai bemutatók - illetve az önkényes és értelmetlen feketefehérítés megmaradt azért -, eltűntek a hülye effektek. (Cserébe belóg a mikrofon, amolyan dokumentumfilmes tősgyökérként, viszont a kísérőzene valamiért Goran Bregovic... biztos csak úgy általában valami cigányosat kértek az archívumból, ha balkáni, hát balkáni.)

Sőt a műsorvezető is igyekszik úgy tenni, mintha nem hagyná jéghidegen a helyzet. Sajna egy hónap alatt nem lehet elsajátítani az összefüggő beszédet, így Tornóczky verbális jelenléte még mindig annyi csak, hogy ha csecsemőt lát, azt mondja, "űűű". Érdekes, hogy a műsor elkészítéséhez rá látszólag semmi szükség - talán csak ahhoz van, hogy ilyen jó időpontban kerüljön adásba.

Szerencséjére mindig magányos és kiszolgáltatott embereket látogat meg, akik beszélnek maguktól is, ha hagyják őket. Például büszkén, önérzetesen szállítják a tételmondatot: "nekem nyolc osztályom van, nem kisegítőm". Ami elég ahhoz, hogy két kindertojás között egy percig elgondolkodjunk értékeink zavarbaejtően relatív voltáról, arról, hogy két ember koordinátarendszereinek középpontja oly távol lehet egymástól, hogy nincsenek is rajta egymás térképén, legfeljebb valami homályos foltként, mint régen Afrika közepe, a sötétség szíve. Igaz, ezzel semmi újat nem tudtunk meg, de nem is kell mindig újat megtudni, két pofára habzsolni az információt, általában megteszi, ha eszünkbe jut valami régi. Az is ugyanolyan jó lehet, legfeljebb nem olyan divatos, hát aztán, az a lényeg, hogy meleg legyen.

Szóval ilyen iramban pár év múlva - de jaj! vajon lesz-e ennyi türelme a nehéz helyzetben lévő MTV-nek? - egész pofás kis intellektuális-toleráncs-liberális-békejelvényes infotainment lehet ezekből az aktákból. Erkölcsi szórakoztató műsor, jól bevilágított akváriumokban megnézhetjük, mik nem vogymuk, és nekünk mennyivel jobb. Schäffer Erzsébet Nők Lapja-rovatának mottója idéződik meg: meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Továbbra is ácskapoccsal leszögzendő, hogy a miniszterelnök lánya a köztévében akkor is a kontraszelekció emlékműve, ha a szemünk láttára lassan felnő, és már nagyon kis ügyi lesz, és közben ugyanilyen cuki. Akkor is hiba volna ott, közpénzen, élesben kísérleteznie, ha igazi tévéügyi dinasztiából származna. Ha megint rázendítenek a kampányágyúk, többen hallják majd naponta ötször, hogy Medgyessy lánya a köztévén élősködik, mint ahányan megnézik a műsort, hogy eldönthessék, van-e valami értelme. A legegyszerűbb az volna, ha Tornóczky Anita bölcsen a háttérbe vonulna, és ha annyira tévézgetni akar, hát szerkessze és igazgassa az aktáit, és bízza a képernyőt és a beszédet másra.

De emiatt fájjon a Ron Werber feje.