Nem kell félteni a Tilost

2008.06.17. 16:03
A Tilos Rádió műsorszolgáltatási engedélyét nem hosszabbították meg, de még meggondolhatja magát az ORTT. Főleg, hogy új rádiónak egy darabig még nem adhatja a nonprofit adó frekvenciáját.

„Egyenként is a három legsúlyosabb büntetést szabták ki a Tilos Rádióra, a 2003 karácsonyán történtek miatt, és most még egyszer büntetnek minket azzal, hogy az ORTT működésének történetében először a mi műsorszolgáltatási szerződésünk nem hosszabbították meg"- állítja Csabai Gábor, a Tilos Rádió ügyvezetője, aki szerint annak ellenére nem hosszabbították meg automatikusan a szerződésük, hogy az öt évvel ezelőtti incidensre gyorsan és szigorúan reagáltak, és azóta a rádió maga is sokban változott, fejlődött

2003 szentestéjén a Tilos Rádióban a műsorvezető viccből és feltehetően részegen a keresztények kiirtására buzdított, amiből később politikai botrány lett. Az Országos Rádió és Televízió Testület akkor harminc napra felfügesztette a rádiót, írásbeli utolsó figyelmeztetést kaptak és a Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból is kizárták őket. A műsorvezetőt a rádió elbocsátotta.

Múlt héten azonban nem kapta meg a többséget a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságának automatikus meghosszabbítása az Országos Rádió és Televízió Testület ülésén, ráadásul mindezt a testület új KDNP-s delegáltja Tirts Tamás jelentette be egy általa összehívott sajtótájékoztatón. Tirts szerint az ORTT ezzel a döntéssel kezdte meg jogszerű működését.

Nem is adhatják másnak

A helyzetet bonyolítja, hogy a Tilosnak érvényes műsorszolgáltatási szerződése van 2009 november 5-ig, és elvileg 14 hónappal a szerződés lejárta előtt kérheti az automatikus hosszabbítást. A törvényben az azonban nem szerepel, hogy hányszor. ORTT-közeli forrásaink szerint 2008 szeptember 5-ig a Tilos még többször benyújthatja a kérelmét, hátha a testület egy idő után másképp dönt.

Ha mégsem fogadják el a Tilos Rádió kérelmét, akkor az ORTT nehéz helyzetbe kerülhet, ugyanis az Országgyűlés december 31-ig moratóriumot hirdetett az analóg frekvenciákra. Vagyis év végéig nem lehet analóg frekvenciák üzemeltetésére pályázat kiírni, utána pedig egyes forrásaink szerint a digitális rádiózás támogatása érdekében az állam nem oszt már ki analóg frekvenciákat. Vagyis lehet, hogy 2009 november 5-től végleg elhallgat a Tilos frekvenciája.

„A Médiatörvény szerint, amennyiben a Testület nem újítja meg a műsorszolgáltatási jogosultságot, akkor annak lejárata előtt 12 hónappal pályázati felhívást kell megjelentetni, melynek azonban a Testület a médiatörvény módosításáról szóló törvény 9. §-a értelmében 2008. december 31-ig nem tud eleget tenni" - nyilatkozta kérdésünkre Vékony Éva, az ORTT szóvivője, aki szerint a moratórium lejárta után a testület meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket.

Digitális lehetőségek

Ha tehát mégiscsak kiírnak jövőre egy új pályázatot, akkor a Tilos Rádió elvileg indulhat azon, bár kérdéses, hogy meg tudja-e győzni azokat a testületi tagokat, akik egy öt évvel ezelőtti ügy miatt engesztelhetetlenek. Egyelőre egyébként még az is kérdéses, hogy egyáltalán nonprofit rádiót szeretne-e a Tilos frekvenciáján hallani az ORTT.

„A médiatörvény szerint elvileg három kereskedelmi rádióra kéne jutnia egy helyi nonprofit adónak, mivel ez az arány még így sem teljesül Budapesten, várhatóan a Tilos frekvenciáját is ilyen rádióknak hirdetik majd meg" - véli Csabai Gábor, aki szerint várhatóan nagy tülekedés lesz, évek óta nem írtak ki a fővárosban közösségi frekvenciára pályázatot

Ennek ellenére a Tilos még bízik abban, hogy maradhatnak, ráadásul messze még a jövő november. És egyébként is addigra már lesznek digitális frekvenciák (meg talán a digitális adások vételére alkalmas rádiókészülékek is), így a Tilos ott is próbálkozhat.