A vizsga lett a legjobb tavalyi film

2013.02.25. 15:08 Módosítva: 2013.02.25. 15:17
A legjobb tavalyi filmnek olvasóink Bergendy Péter A vizsgáját választották az Indafilm szemléjén, ahol az Index a tavalyi Magyar Filmszemle alkotásait vetítette egy hétig, ezzel is próbálva betölteni azt az űrt, hogy idén elmaradt a hivatalos mustra. A filmek ma éjfélig még fent vannak.

Február 18 és 24 között az Indafilmszemlén összesen 160 ezren tekintettek a szemlés filmekbe: volt aki csak tízpercre, de sokan végig is nézték az alkotásokat (összesen hat játékfilmet és hat kisfilmet). Míg legjobbnak A vizsgát választották olvasóink, a legnézettebb Jankovics Marcell Az ember tragédiája lett.

Bergendy Péter A vizsga című filmje nyolc nagyjátékfilm közül lett olvasóink szavazatai alapján a tavalyi év kedvence: 8,5 ponttal lett első, ennyit kapott az 1-10-ig terjedő skálán, második Az ember tragédiája (6,81), harmadik Cserhalmi Sára filmje, a Drága besúgott barátaim (6,13). Bár még kísérleti próbálkozásnak szántuk az idei szemlét, a győztesnek díjat is osztottunk.

A rendező vasárnap este vehette át a szemlezáró-film Aréna moziban tartott vetítése előtt az Aranykorsó-díjat, és az olvasóink respektjét bizonyító Legjobb tavalyi filmnek járó oklevelet. "Nagyon örülök, hogy ez a díj keretezte be a filmem kapcsolatát az Index-szel - mondta a közönségnek. - A bemutató után nagyon izgultam, milyen kritika jelenik meg itt, hisz köztudottan nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar filmekkel, de aztán dicsérték, és most, egy évvel később A vizsga az Index olvasóinak tetszését is elnyerte". (Interjúnk a rendezővel itt olvasható.)

Az átadás után szemlezáróként Pálfi György Final Cut című filmjét vetítettük az Aréna Plázában, amire a szavazók közül választottunk ki 250 jelentkezőt. Ez annyiban számított exkluzív programnak, hogy szerzői jogi okok miatt csak kivételesen, zártkörű vetítésen lehet megnézni a 450 filmből egy új, romantikus filmmé vágott mozit.

A tavalyi év legjobbja-szavazáskor nyolc filmet vetettünk össze: a versenyző mezőnybe hozzácsaptuk azokat a filmet is, amiket nem kaptunk meg a jogtulajdonosoktól: Deák Krisztina Aglaja című filmje még nemzetközi versenyeken fut, a köztévé pedig Szabó István Az ajtó című filmjét nem tudta még odaadni. Ezeknél a filmeknél Szabó Simon színész-rendező ismertetése nyújtott segítséget olvasóinknak az értékeléshez.

Önök hat nagyjátékfilmet nézhettek végig az Indexen egy hét alatt, a legnézettebb Jankovics Marcell Az ember tragédiája lett: 41,7 ezren kezdték el nézni, bár hosszúságánál fogva is ennél a filmnél volt a legrosszabb végignézési arány, azért így is szép számokat produkált: a 10. perc után - amikor a nézők észrevették, hogy ez egy egész estés film - 13 ezren maradtak, de a 2,5 órás végét is 6000-en várták ki. A filmet 2970 rajongó Facebookon is megosztotta. Itt ugye egy hét alatt talált 40 ezernél több érdeklődőt a húsz év alatt készült animáció, míg több hónap alatt a magyar mozikban - persze fizetősen - 20 ezren ültek csak be a filmre.

Második a Drága besúgott barátaim lett Cserhalmi Sárától (36 ezer indítással) az Indafilmszemlén, és ezt többen nézték most végig, mint ahányan több hónap alatt jegyet vettek rá a mozikban (8000 eladott jegyet produkált). Harmadik lett Bergendy Péter A vizsgája (20 ezer nézővel), valószínűleg azért csak ennyien nézték, mert ez a film, bár dvd-n még nem jelent meg, már illegálisan is fent van a neten. Török Ferenc Isztambulja lett a negyedik, ötödik a Magyarország 2011 című szkeccsfilm, amit Tarr Béla produceri vezetésével hozott össze 11 magyar filmes, és hatodik Bernáth Zsolt ifjúsági filmje, a Sherlock Holmes nevében.

A hat kisfilm közül Lakos Nóra Edinája lett az első 8 ezer nézővel, ebben a szerző újradefiniálja A nőt, második a több alkotó (Fogarasi Gergely, Besnyő Dániel, Kalmár Bence és Kálmán Mátyás) csúcsagymenése: a +36, harmadik Baranyi Gábor Benő Családi kört a horrorral elegyítő filmje, a Csomagtartó.

Az Indafilm egy ingyenes online moziterem, így mások a mozinézési szokások is, sokan bekukkantanak, és csak néhány percig maradnak, mások végignézik az alkotásokat. De az adatokból nemcsak ez látszik, hanem az is, hogy a magyar filmekre igenis van nézői igény.

A filmeket hétfő éjfélig még itt láthatják, az Isztambult például hd-minőségben.

Indafilmszemle 2012

Tavaly is kitettük az előző szemle filmjeit, 2012-ben két napig erősítettünk a magyar filmes-vonalra a fapados, Tarr Bélák szervezte szemle miatt: akkor 100 ezren nézték meg az öt játékfilmet és öt kisfilmet az Indexen, de ez nagyrészt az Üvegtigris 3 közönségfilmnek volt köszönhető. Akkor is szigorúan 2011-es szemlén szereplő játékfilmekkel és kisfilmekkel indultunk, Till Attila és Kárpáti György Mór  kisfilmjei, a Csicska és az Erdő fesztiválszereplés közben debütáltak nálunk. Jól futottak az inkább művészfilmesként ismert rendezők játékfilmjei is: Rudolf Péter filmje után a játékfilmek ebben a sorrendben végeztek: Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascalja, Mundruczó Kornél Frankenstein terve, Dézsy Zoltán ügynökfilmje, Az ügynökök a paradicsomba mennek és Miklauzic Bence Zöld sárkány gyermekei-alkotása.