Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
Klikk a képre! |
A Kill Bill ugyanis pont ennek a könnyed eksztázisnak a terméke, ami persze irigylésre méltó hatás, ha figyelembe vesszük, hogy másokból ugyanez a dolog egész éjszakás táncot, esetleg még egy diszkóbalesetet tud kihozni.
Kill Bill a világ körül
A Kill Bill második részében se keressünk tehát választ a lét alapvető kérdéseire, és a művészi útkeresés fetisizálói se ezt a programot javasolják a pultnál álló jó csajnak/helyes pasinak. A szélsőséges felhasználási területeket leszámítva azonban a film olyan biztosan működik, mint egy szamuráj kard. Pontos, éles, csillogó - milyen jó hasonlat is ez ide.
Válaszul az örök fanyalgóknak, akik szerint a második részt már nem is érdemes megnézni, hiszen egy utólag kettévágott, a címből előre sejthető végeredménnyel záruló filmről van szó, elmondanánk: a vágás ilyen esetekben nem ollóval történik, olyan módon, hogy a végén két, egyenlő hosszúságú filmszalagot kapjunk.
Tarantino egyébként pedig nem is két filmet csinált, hanem legalább négyet, az egyik párat direkt az ázsiai rajongók ízlése szerint vágva. A leforgatott nyersanyagból pedig természetesen egyedi hangvételűvé tudta tenni a nyugatra szánt második részt is.
Csak ne a gyerek előtt
Az előzővel szemben a végső leszámolás körül bonyolódó történetben nem a durva jelenetek, a látványos akciók és a viccesen fröcskölő vér dominálnak. Van persze szemgolyókitépés, nyílt seb és barnás köpedék. Tombol a hetvenes évek-retro is. A jól koreografált összecsapások helyett azonban inkább az olyan epizódok határozzák meg a filmet, mint a zseniális kungfufilm-paródia, kifakult technicolor színek közepette repkedő, hatalmas szemöldökű, ősz kínai mesterrel. Vagy az áldozat szemszögéből végigkísért élvetemetéses rész.
Tekintse meg képeinket! |
Ha eltekintünk attól, hogy a karakterek körülbelül annyira plasztikusak, mint Miki egér, akkor a Kill Billt igazán eredeti alkotásként kell számon tartani. És miért is ne tekintenénk el, ha óriásira tágult pupillákkal maga Tarantino is hangsúlyozza: ez nem a valóság, hanem film.
Kill Bill 2. - színes amerikai akcióthriller, 2004
|
forgatókönyvíró: Quentin Tarantino, Uma Thurman
operatőr: Robert Richardson
díszlettervező: Daniel Bradford
jelmeztervező: Kumiko Ogawa, Catherine Marie Thomas
zene: Robert Rodriguez, RZA
látványtervező: Yohei Taneda, David Wasco
vágó: Sally Menke
szereplő(k):
Uma Thurman (A menyasszony/Fekete Mamba)
David Carradine (Bill)
Lucy Liu (O-Ren Ishi)
Daryl Hannah (Elle Driver/Kaliforniai Hegyi Kígyó)
Vivica A. Fox (Vernita Green/Kobra)
Michael Madsen (Budd/Csörgőkígyó)
Michael Jai White (Alburt/Da Moe)