Romantika némi bélműködéssel
A második helyen is egy romantikus vígjáték, Rob Schneider Tökös csaj című filmje áll. A böfögős-fingós poénok koronázatlan királya ezúttal egy férfivé változó nőt alakít, természetesen a tőle megszokott harsány és alpári stílusban. Mindez valószínűleg nem zavarja a magyar nézőket, hiszen Budapesten egy hét alatt majdnem 14 ezren nézték meg a filmet, ezzel 12 millió forintot hagyva a mozipénztárakban.
Elviszel moziba? |
A romantikus vígjátékok inváziója ellenére is kitartanak még a mutánsok, akik ezúttal a harmadik helyen kapaszkodtak meg kereken 11 100 eladott mozijeggyel, de Johnny English, őfelsége leglükébb ügynöke is tartja még magát, ezúttal ugyan mindössze 6728 ember volt kíváncsi rá, de a bemutató óta eltelt hat hét óta a film bevételei már elérték a 111 millió forintot.
Neo a befektetőkért száll harcba
Amerikában persze minden a Mátrix második részéről szól, hiszen a Wachowski-fivérek új alkotása sorra döntögeti a jegyeladási rekordokat. A Mátrix- Újratöltve minden idők legjobb premier előtt eredményét érte el a maga 10 millió dollárjával, emellett 42 és fél millió dolláros forgalmával a pénzügyileg legeredményesebb első huszonnégy óra is ehhez a filmhez fűződik. A Mátrix iránti töretlen lelkesedést jelzi, hogy a kultusztrilógia második része birtokolja ezentúl a minden idők legnagyobb egynapos hétköznapi bevétele, és a minden idők legjobb négynapos eredménye kitűntető címeket is. Ráadásul a Mátrix második epizódja érte el a leggyorsabban a filmforgalmazás történetében a százmillió dolláros álomforgalmat, így nem meglepő az sem, hogy a bemutató óta a bevételek elérték a 135 milliót is.
A Mátrix mellett természetesen másra szinte nem is kíváncsiak az amerikaiak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Neo virtuális kalandjait elmesélő film 91,773 milliós hétvégéi bevételével szemben a második helyezett Eddie Murphy vígjáték, a Daddy Day Care csak 18 millió 880 ezer dollár fialt.