New York bandái |
Az Akadémia jelenlegi elnöke Frank Pierson egyenesen szabályszegésnek nevezte a reklámot, amely véleménye szerint szankciókat vonhat maga után. Pierson elmondta, hogy az Akadémia több tagja fontolgatja, hogy tiltakozásul visszakérték a már elküldött szavazólapokat, hogy megváltoztathassák a döntésük. Az Akadémia szóvivője emellett megjegyezte, hogy tíz éve nem volt arra példa, hogy az Akadémia egykori elnöke nyilvánosan kiálljon egy film mellett.
Az ügyben leginkább érintett Martin Scorsese szóvivője útján közölte, hogy megdöbbent, amikor meglátta a szóban forgó hirdetést. Elmondta, hogy jól esett számára Wise elismerése, de nem gondolta volna, hogy mindezt reklámhadjáratához használja majd a filmstúdió.
A New York bandái 10 Oscar-jelölést kapott, azonban minden fontosabb kategóriában esélyesebb nála a Chicago című musical. Scorseset eddig öt alkalommal jelölték a legjobb rendezőnek járó díjra, de még egyszer sem sikerült nyernie.