Sablonok, ha találkoznak

Az idei Titaninc filmfesztiválon szorongva néha úgy érezhette a mozirajongó, hogy Észak-Amerika és Európa szédületes sebességgel közeledik egymáshoz. Persze nem a földkéreg alatti lemezek mozgása lódult meg hirtelen, csak ebben az évben sok olyan európai alkotás tűnt fel a vásznon, ami az amerikai film- és álomipari konglomerátum szabványosított elemeit már nem csupán koppintotta, de újra is értelmezte. A francia akciófilmek és a német tinivígjátékok rémuralma után végre feltűntek azok az alkotások is, amiket nem csupán a nagy lé reményében fazoníroztak csillagos-sávosra, de a hollywoodi klisék alkalmazása a mű jelentését is gazdagította.

Dogma kezdőknek és haladóknak

Az Olasz nyelv kezdőknek című dán film összezavarja a nézőket. Mindenki hamisítatlan, keménykötésű dogmaalkotást vár: remegő kézikamerás felvételeket és nyomasztó, a mindennapok szenvedéseiben gázoló történetet. Az első jelenetek nem is cáfolják meg előítéleteinket, hiszen van itt minden, ami az unalmas, szürke és kilátástalan élet ábrázolásához kell: leromlott külvárosi környezet, egy rakás boldogtalan ember, köztük egy haldokló alkoholista nő és egy felesége halála óta Istennel szóba sem álló lelkész. A világítás, díszlet és jelmez nélküli jelenetekben ide-oda himbálózó kamera meggyötört emberi sorsokat pásztáz, mi pedig egyenes derékkal ülünk a moziszékben, komolyság van, néhányan felveszik az elgondolkodó kritikus pózát, mások pedig halkan előkészítik a papírzsebkendőket a katartikus végkifejlethez.

Először csak elszórt kuncogást lehet hallani a terem sötétjében, néhányan még elnézést is kérnek illetlen magatartásukért, aztán lassan oldódik a hangulat, és a film felénél már hangosan röhög a közönség, még a kritikusok is eloltják világító hegyű tollaikat, abbahagyják a jegyzetelést, és vihognak, ahogy csak a fogsorukon kifér. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a film valahol drámából romantikus vígjátékba csapott át, rég elszakadt családok egyesülnek, szerelmek születnek, és már azon sem lepődnénk meg, ha az egész társaság dalra fakadna, és táncolni kezdene az esőben.

A rendező-forgatókönyvíró Lone Scherfig ezután érzelmi hullámvasútba ültet minket, le-föl száguldunk a boldogság és a kilátástalanság között, hiszen a történet néhányszor még visszatér az első jelenetek borongós hangulatához, de egy idő után már azon is nevetünk, amin a film elején még mélyen és jelentőségteljesen sóhajtoztunk. Az európai művészfilm dogmáinak és a hollywoodi romantika kliséinek egymásba forrasztásából így egy boldog szomorú film keletkezett, ami nem csak hitelesebb az amerikai vígjátékoknál, de talán többet is mond rólunk, mint a humormentes, szenvedéssel és reménytelenséggel teli európai alkotások.

Cowboy ütvefúróval.

Shane Medows Volt egyszer egy Közép-Anglia című filmje viszont hamisítatlan angol vígjáték, ami az Alul semmi vörös téglás, Kelet-Európából nézve jómódú nyomorát idézi meg, ahol a susogós melegítő és a lestrapált sportautó státuszszimbólum, és ahol a televízió igazi családtag. Egy délutáni talk show szereplőinek utóéletéről szól a film, akik problémáikat akarták megoldani, és egy esküvőt szerettek volna tető alá hozni egyenes adásban, de végül csak még jobban összekuszáltak mindent. Két férfi küzd meg egy nőért, és persze folyik a szürke proli élet, amit leginkább a Leggyengébb láncszem délutáni adása és a szombat esti Bingó pari határoz meg, Feltűnik még pár piti gengszter és egy sporttáskányi pénz is, de mindez már csak komikus mellékszál.

A tipikus angol történetet a Volt egyszer egy vadnyugat című western klasszikusra tett utalások teszik különlegessé, amik állandó vibráló feszültséget teremtenek az amerikai telepesek szabadsága és az angol külváros korlátokkal teli élete között. A képi utalások, és a két történet hasonló alapsémája mellett a filmzene is fokozza a hatást, hiszen a Morricone ismert dallamára hasonlító motívumok leginkább a családi veszekedések és az idétlen bunyók alatt csendülnek fel. A film azonban nem viszi végig következetesen ezt a párhuzamot, talán a rendező megijedt a várható bevételkieséstől, ezért a történet végére eltűnik a cinkosul összekacsintó kritika, és a befejezés már gátlástalanul felmagasztalja a külvárosi életformát, ahol ugyan a susogós melegítő a menő, de azért van családi szeretet és boldogság is.