Nem is lett. Hajnalban keltünk, a Nap többnyire még a horizont alatt úszott, s mire kiértünk a végtelen pusztaságba, próbáltam kitalálni, hogy a semmi peremének melyik pontján bukkan fel az izzó korong. S ha már rápillantott a tájra, ránk és a nyájra, szép lassan megindult az égbolt közepe felé, és olyan csöndet húzott maga után, vízpárában remegő hőséget, amire egy izgő-mozgó gyermek lelke a legkevésbé vágyik. A juhász csak ritkán szólt, a nyáj a foszló délibábban kóborolt, a kutyák meg elnyúltak a szikes talajon, laposan pislogtak a gyapjasok után. A nyáj négylábú porszívóként araszolt, a Nap kéjesen kacagott, a szél meg rendszerint ledőlt a látóhatárba kapaszkodó fák árnyékába.
Először fájt a csönd. Gúzsba kötött, elnémított. Aztán felfedeztem zajait, zörejeit, illatait, idővel pedig megtanultam figyelni rá. Egy hét után pedig már olyan jól éreztem magam benne, hogy ki sem akartam jönni onnan. Pedig tőlünk nem is annyira távol, túl a délibábon vásári forgatagban lüktetett az élet. Buszok hordták a turistákat, akik magukkal hoztak minden zajt és zörejt, csupa olyan dolgot, ami sehogyan sem illett a nyárba.
Amikor hazatértem, a csönd is velem tartott. De már tudtam, az mindig is velem volt. Csak néha azt hisszük, hogy messzire kell menni azért, ami amúgy az életünk része. Nélküle olyanok vagyunk, mint víz nélkül a levegő, a nyáj kutya nélkül. Mint szél nélkül az erdő.
Egy pusztai ember egy NDK-ból érkező turistacsaláddal barátkozik 1975. augusztus 19-én
Fotó: Balogh P. László / MTI Nemzeti Fotótár
1957. július 31. Édesanya tolja babakocsiban ülő gyermekét
a hortobágyi Kilenclyukú hídnál, amelyet debreceni mérnökök építettek 1827-ben
Fotó: Fehérváry Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Pásztortalálkozó a Hortobágyi Csárdánál 1967. augusztus 19-én
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
1963. május 10.
A hajdani lányrablást játssza el a hortobágyi csikós nyergében a német turistanővel
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Nyárson sütik a birkát a Hortobágyi Csárda udvarán a Hidi Vásáron 1968. augusztus 20-án
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
1990. július 1.
Slambucfőzés a hortobágyi pusztán
Fotó: Balogh P. László / MTI Nemzeti Fotótár
1982. augusztus 20.
Gyerekek pónikon lovagolnak a Kilenclyukú híd lábánál az immár 17. alkalommal megrendezett hagyományos hídi vásáron a Hortobágyon. A háttérben a Kilenclyukú híd
Fotó: Branstetter Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Egy kézműves mázas cserépedényeket árul a Kilenclyukú híd lábánál az immár 17. alkalommal megrendezett hagyományos hídi vásáron a Hortobágyon 1982. augusztus 20-án
Fotó: Branstetter Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
1982. augusztus 20.
Autóbusszal érkeznek a látogatók a Kilenclyukú híd lábánál 17. alkalommal megrendezett hagyományos hídi vásárra a Hortobágyon
Fotó: Branstetter Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
1982. augusztus 20.
Lovas kocsin érkeznek a látogatók a Kilenclyukú híd lábánál 17. alkalommal megrendezett hagyományos hídi vásárra a Hortobágyon
Fotó: Branstetter Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Egy klarinétos a vásári forgatagban. A hortobágyi Nemzetközi Lovasnapok részeként országos népművészeti és kézműves kirakodóvásár is várta az érdeklődőket 1990. június 30-án
Fotó: Oláh Tibor / MTI Nemzeti Fotótár
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon