Egy titok a gangról
A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.
Amikor Stein bácsit 16 éves korában a Rhédey-kertből indulva bevagonírozták, nem gondolta, hogy hazaérkezésekor, 3 év múlva már Balcescu-parknak hívják azt a helyet. Igaz, arra se nagyon gondolt, hogy valaha meglátja még a Sebes-Köröst. Nem sokat beszélt később ezekről az évekről, mert ahogy a közmondás tartja: a titok a te foglyod, ameddig megtartod; de te leszel a foglya, amint tovább meséled.
Hazatérése után visszaköltözött a Zöldfa utcai bérház legfelső, harmadik emeletére. A családi legendárium szerint a főzelékszagú, de díszítésében erőteljesen szecessziós épületet még Stein bácsi nagyapja építette valamikor a XX. század elején, egy kedves rokon hasonló pesti gangos házának tervei alapján. A körfolyosos épület egy barátságos U-alakú udvart ölelt körül, amelynek egy részét még a két világháború közt valamikor sárga útburkoló téglával, keramittal fedtek le. A déli oldalon, a harmadik emeleten több lakás is az építtető nagypapa után a család tulajdonában maradt, amelyeket annak rendje és módja szerint a hazatérés évében államosítottak, majd egyet, a sarokban, visszaadtak a családnak használatra. Stein bácsi úgy mesélte ezt sokáig, hogy az esküvőjének annyira megörült a rendszer, hogy egy szép kétszobás palotácskával meg is ajándékozta őt.
Bőkezű időszak volt ez az állam részéről, pár év alatt Stein bácsiék és a két udvari ecetfa kivételével a házban minden élő kicserélődött. Jöttek háborús veteránok, kereskedők, kétkezi munkások az ország minden részéből. Benépesült a ház, minden évszakban hangos gyerekzsivaj töltötte be az udvart. Csak Stein bácsiéknak nem született utódjuk, egyre ritkábban tűntek fel a körfolyosón, egyre kevesebbet lestek ki az ecetfára néző konyhaablakon.
– Beleőrültek a várakozásba, a gyerektelenségbe! – mondogatták a házban a gangon közösen cigarettázó mindig jólértesültek.
*
'75 decemberében az egész város hófehér paplanba burkolózott. Már szenteste előtt 10 centis hó lepte el az udvart a gyerekek legnagyobb boldogságára. Az építsük meg hóból a ház lakóit játék már évek óta izgalomban tartott kicsit s nagyot.
– Vajon idén kik alkotják a hóembercsaládot?
– Milyen lesz a nagymama hóból?
– Miből lesz hókuksi farka idén?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a ház lakóit, hogy aztán az ablakból mindenki lopva az udvart lesse, ahol a gyerekek visítva, hógolyózáporban gyúrták, görgették, simogatták a formákat.
Egyedül a földszinten lakó Angelina négyéves kislánya szaladt be időnként a lakásba.
– Anya, fázik a lábam – hüppögött Katica.
– Nincs pénzem cipőre, kislányom.
Katica egy egyéjszakás kaland gyermeke volt. Angelina sokáig reménykedett, hogy az a jóképű katonatiszt újra becsönget hozzá, és nevére veszi a kislányt. Egyszer a város egyik híres orvosánál is takarított, akit rábeszélhetett volna a műtétre, de akkor még nagyon várakozott a magas, erős férfira... Mire megértette, hogy nem jön, már késő volt, Katica megszületett.
24-én délelőtt kopogtak Angelináéknál. Stein bácsi és felesége álltak az ajtóban.
– Katicáért jöttünk, kisasszony. Mondja meg az árát, és visszük máris fel, a harmadikra. Nem bírom már nézni, hogy zokniban áll a hóban – hadarta Stein bácsi.
Senki nem tudta, hogy zajlott tovább a beszélgetés a felek közt, de Angelina vízkeresztkor már nem lakott a szép, szecessziós, gangos házban, Katica pedig felköltözött a harmadikra. Amikor Stein bácsit erről a karácsonyról kérdezték, mindig azt mondta, hogy náluk otthon az volt az általános elv, miszerint ha egy problémát meg lehet pénzzel oldani, akkor az már nem probléma, csupán egy ár.
*
Ősszel sérvműtétre jelentkeztem egy ismert pesti magánkórházba. Az első találkozáskor a magas, csillogó szemű doktornő férfiasan megszorította a kezem.
– Doktor Stein Katalin vagyok – mutatkozott be.
Egy pillanatra még a szívdobogásom is megállt és azonnal beugrott: a titok a te foglyod, ameddig...
![Budapest, 1957. július 9. Kánikulában az erzsébetvárosi Elemér utca 31. számú bérház függőfolyosóján lavorból magukat hűsítő gyerekek.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435760/43576090_53eaddf2e693c079b65dfc44a0a00740_wm.jpg)
![Budapest, 1947. október 9. Rajk László belügyminiszter (j) egy családdal lakásuk bejárata előtt, a házaspár újszülött gyermekének keresztapjaként.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435760/43576098_0f010284e0c956f8f0658f872d9957d8_wm.jpg)
![Budapest, 1961. augusztus 30. Játszó, tanszereiket nézegető gyerekek a gangon a vakáció utolsó napján.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435761/43576138_b1ac6a5811288a788680d7397e57b3ae_wm.jpg)
![Budapest, 1963. március 7. Jaskó András, a Petőfi Gimnázium II/d. osztályos tanulója labdarúgó tudományát mutatja be osztálytársainak, Bajor Jánosnak, Csizmadia Mihálynak és Hegedűs Pálnak lakóházuk függőfolyosóján. A 16 éves fiatalok, bár érdeklődési köreik és a jövőjük alakítása is különböző, abban azonban megegyeznek, hogy sportolni és twist táncot járni szeretnek.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435761/43576170_a51d4ade24c332cd7523350c3e3d9cf5_wm.jpg)
![Budapest, 1961. július 1. Nessmann Sándor és Forgách István kéményseprők - akik 45 éve tisztítják a kéményeket - az V. kerületi a Mérleg utca 12. szám alatti ház függőfolyosóján mennek a következő lakás kéményének ellenőrzésére.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435762/43576262_e2515197c27e35dc0288ec461877482f_wm.jpg)
![Budapest, 1963. szeptember 30. Kerti Judit egyetem hallgató, a Garai utca 37. számú ház lakója takarítja a folyosót, miután a bérház lakói saját erejükből, társadalmi munkával tatarozzák, vakolják az épület udvari oldalát.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435762/43576272_220cae5e88d8c6a7c7898329e15f1095_wm.jpg)
![Budapest, 1963. május 9. A függő körfolyosón, gangon beszélgetnek a délelőtti napsütésben a Lehel út 32. szám alatti bérház lakói és a gyerekek játszanak az udvaron. A ház nemrég ünnepelte építésének 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból tatarozták és udvarán a ház lakói társadalmi munkában parkot és játszóteret létesítettek.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435762/43576276_2d01b5b7ecf490b38b8de4ba8b6b0b5b_wm.jpg)
![Budapest, 1965. december 21. Régi népszokásokat, betlehemes játékokat elevenítettek fel a józsefvárosi diákok.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435762/43576280_1caff11742e8e6593aea537d2b63a6a7_wm.jpg)
![Budapest, 1964. szeptember 2. A Kárpátia Étterem önkiszolgáló részének kerthelyisége a Belvárosban a pesti Ferences templom mellett korábban álló ferences kolostor helyén az 1876-77-ben felépített, a Ferenciek Bazára néven ismert átjáróház udvarán. A régi belvárosi házak udvarai egy letűnt világot idéznek fel. A boltíves, tornácos házak udvarán valamikor istálló, esetleg gémeskút is állt, és nem egynek a közepén a régi pesti városfal húzódik végig.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435762/43576286_0885823b0a67116345b65e609f47f853_wm.jpg)
![Budapest, 1964. szeptember 2. Idős asszony egy kosárban (kosárlift) húzza fel a kenyeret a Váci utca és Régiposta utca sarkán álló nemrég renovált épület udvaráról lakásához az emeleti körfolyosóra (gang). A régi belvárosi házak udvarai egy letűnt világot idéznek fel. A boltíves, tornácos házak udvarán valamikor istálló, esetleg gémeskút is állt, és nem egynek a közepén a régi pesti városfal húzódik végig.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435763/43576310_e8bfc5be4e827f4de064215da801e82e_wm.jpg)
![Budapest, 1965. július 5. Frissen mosott ruhák száradnak egy fővárosi új építésű, külső függőfolyosós épület emeletein, a lakások előtt.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435763/43576320_3e7f0fc4c2992cd38af32778aaf08340_wm.jpg)
![Budapest, 1990. április 25. Lakóház a VII. kerületben a régi gettó területén.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435763/43576354_d3e8586e1501f366e481d50fffa44278_wm.jpg)
![Budapest, 1990. április 25. Egy idős nő áll a szőnyegporoló mellett egy lakóház belső udvarán a VII. kerületben a régi gettó területén.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4357/43576/435763/43576388_b87c2f3c195e70d74634da08b0e2449e_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon