Lubickolt a sikerben és a jeges Dunában

Schirilla Györgyről van szó, akit az ország egyik fele hősnek tartott – valahol az is volt persze –, mások félnótásként emlegették, hiszen normális lehet az az ember, aki átússza a zajló Dunát vagy elfut Budapesttől Moszkváig? Akkor, amikor azt a fogalmat, hogy szupermaraton, még nem is ismerték? (Maga a szó Schirilla agyszüleménye.)

Azt tudja valaki, hogy Schirilla György érdeme, hogy Papp Lászlót sikerült rábeszélni a szövetségi kapitányi munkára? 1979-ben új vezetőség került a Magyar Ökölvívó Szövetség élére. Az elnök Varga Ferenc, az Óbuda TSZ elnöke lett, és a vörösbort rendkívüli módon szerető prezident Schirilla Györgyöt kérte fel a főtitkári posztra.

Schirilla ugyan fikarcnyit sem értett a bokszhoz, viszont veleszületett érzéke volt a marketinghez, és pontosan tudta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lacival el lehet adni a sportágat – akkor, amikor hazánkban még azt sem tudták, hogy a marketinget eszik-e vagy isszák.

Papp Laci telitalálat volt a szövetségi kapitányi posztra, az 1985-ös budapesti Európa-bajnokságon minden idők legeredményesebb szereplésével hét érmet szereztek bunyósaink. Akárhogy is nézzük, ebben a Duna-átúszó Schirilla keze is vastagon benne volt.

Schirilla ökölvívó főtitkári korszakáról külön regényt lehetne írni. Fantasztikus figura volt, bohém, csajozó, és az alkoholt sem vetette meg, sőt… Dacára annak, hogy az egészséges életmód apostola volt, szigorúan vegán, és annyit futott, hogy akár a magyar Forrest Gump is lehetett volna.

Egykori ökölvívó sporttársai mesélik, hogy egy banketten megette a vázában virító virágot, annyira komolyan vette vegetáriánus mivoltát.

Persze Schirillát nem ezért szerette a nép. Minden télen átúszta a jeges Dunát – akkoriban, a hatvanas, hetvenes években még voltak igazi telek –, egy alkalommal pedig elfutott Moszkváig.

Konkrétan 1967-ben, amikor az Autótaxi Vállalat márciusi KISZ-taggyűlésén felállt, és bejelentette: „A nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulója tiszteletére futva teszem meg a Budapest–Moszkva közötti 2215 kilométeres szupermaratoni távot, hogy a magyar kommunista ifjúság üzenetét a szovjet fővárosba vigyem, és bebizonyítsam, milyen teljesítményekre képes az ember!”

És 1967. szeptember 29-én Schirilla György 28 éves budapesti taxisofőr hajnali hat órakor felébredt, kiugrott az ágyából, szélesre tárta a Tölgyfa utcai ház ablakát, és mélyet szippantott a friss, budai levegőből. Elérkezett a nagy vállalkozás első napja – két óra múlva elindult Moszkvába.

Az országúti Szputnyiknak becézett Schirilla összesen 202 óra 6 perc alatt gyűri le a távot (32 nap, átlag napi 69 km, azaz 10 km/h). Tettéért az év sportolója címet kapja Balczó András és Kozma „Pici” István birkózó mellett – pedig azokban az időkben rengeteg nagy formátumú „valódi" sportoló is megkaphatta volna ezt.

Schirillát imádta Kádár, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke mesélte, hogy amikor a nyolcvanas évek elején fiatal edzőként a szövetségben dolgozott, egyszer elkísérte Schirillát, a szövetség akkori főtitkárát a Fehér Házba, ahol a központi bizottsági tagok vigyázzba vágták magukat, amikor a legendás nemzet rozmárja megjelent Kádár dolgozószobájának folyosóján.

Akárhogy is, fénykorában kevés népszerűbb ember volt Schirillánál széles e hazában.

Az 1999-ben elhunyt Schirilla örökségét fia, a ma már 61 éves ifjabb Schirilla György vitte tovább, ő is rendszeresen átússza a téli Dunát. Minden olyan, mint az apja idejében volt – kivéve azt, hogy manapság már mutatóban sem lehet jégtáblát látni a Dunán…