Péntek esti láz
A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.
Petya, Karesz, két jó barát, együtt issza búját, s borát. A mondás, persze, nem így van, ám miután Petya kitalálta, hogy a kocsmában ezúttal tegyenek úgy, mintha idegenek volnának, és beszéljenek lengyelül, úgy érezték, miért ne szólhatna így.
Karesz ugyan egy büdös szót nem tudott lengyelül, és mint kiderült, Petya sem, azon a péntek estén mégis úgy léptek be a Béke úti kocsma ajtaján, mintha nem is a közeli munkásszállón öltöztek volna italozáshoz.
Dozsderebsem, mondta Petya, amikor a pulthoz állt, Karesz meg bólogatott, bár fogalma sem volt, miért. Talán félelemből, mert a söntésnél már ott álltak a szenesek. Aznapra letették a munkát, szénporosan, koromfeketén vedeltek. Főleg sört meg pálinkát, máskor meg pálinkát és sört. A szenesek, a munkásosztály csúcsragadozói dölyfösen pöffeszkedtek. Őket mintha a Minótaurosz nemzette volna: vékony láb, keskeny csípő, az öv fölött szárnyként nyílt a hátuk, de olyan szélesre, hogy arra ráfért volna Kádár János portréja is, amint éppen a szövőüzem dolgozóival találkozik. De a szenesek nem ezért voltak félelmetesek. Inkább azért, mert hét-nyolc sör után egymást is könnyedén szétütötték, csak úgy barátságból – nem úgy, mint más vendégeket. Őket szórakozásból.
Pivovizski pozsemor, doplá flazskuju, hadarta Petya, és a forintot pontosan számolta a pultra, mert érezte, hogy nyurga szobafestő-mázolóként mégsem volt jó ötlet beszépelegni a szenesek közé. Karesz kontrázni próbált a maga halandzsás képzetével, és valami olyasmit mondott, hogy dzsundolkulu barzsóni, ami szerinte annyit jelentett, hogy köszönjük szépen. A sört eléjük tették, habja a pultra folyt. Éppen nekiláttak volna, már a korsó fülét fogták, amikor két szenes kivált a pokol falkájából.
Farkasvigyorral az arcukon közeledtek, és azt ordították, hogy idegenek itt nem isznak semmit. Előbb Petya visított fejhangon, majd Karesz vonyított. Testük elemelkedett a padlótól, és a korsó fülét markolva átrepültek a kocsmán. A járda kövén feküdve már azon tűnődtek, hogy ebből a korsóból a munkásszállóra is elkelne néhány darab. Az ugyanis kizárt, hogy ezt a szárnyalást repedés és törés nélkül megúszták.
Még ott, fektükben eldöntötték, hogy soha többé nem beszélnek lengyelül. De nem azért, mert nem tudnak, hanem mert a jó habos sört állva illik inni, nem pedig az angyalföldi flaszteren elnyúlva.
Nadrágjukat leporolva átsétáltak az úton, beültek a szemközti csárdába. Halászlevet kértek, hozzá friss kenyeret vágattak, majd, hogy megédesítsék a Szenes kocsma keserű kortyait, a Szegedi úti női munkásszálló épületéhez sétáltak. Nem siettek, pedig már jócskán benne voltak az estében. Tudták, a munkásszálló ablakában, jó időben, akár éjfélig is kint könyökölnek a lányok. Erős csontozatú, széles csípőjű, izmos tenyerű nők laktak ott, akik éppúgy szerették a péntek estét, mint a Béke úti férfimunkásszálló lakói. A péntek estékben ugyanis benne remegett a feledés és az öröklét ígérete. És fiatalon ki ne szeretne úgy áldozni a remény oltárán, hogy közben ne akarna belehalni a gyönyör pillanatába? Vagy a pillanat gyönyörébe.
Petya és Karesz úgy nézett fel az ablakokra, mintha az újságok társkereső rovatát böngészné. A nők meg úgy bámultak a két legényre, mintha a herceg jött volna értük. Petya a második emeletről választott, Karesz az elsőről, de az is lehet, onnan esett rájuk a választás.
Azon a pénteken Petya jobbra, Karesz balra sétált a patakparton, majd miután visszatértek a szobájukba, végignyúltak az ágyon. A mesét Petya kezdte, majd Karesz következett, és ahogy a nyolcfős körlet minden ágyának matraca megsüllyedt, türelmesen végighallgatták illékony boldogságuk történetét. Az sem zavarta őket, hogy tudták, hogy olyan könnyedén hazudtak szépséget és szerelmet, ahogyan arra csak az ember képes. Az olyan ember, aki tele van vággyal és vágyakozással.
Hajnalban könnyű álom szállt rájuk. Betakarta őket, mintha paplan volna, és hagyta, hogy elképzelt világában mindenki úgy élhessen, ahogyan szeretne. Álmában Petya lengyelül beszélt, pedig akkor sem tudott. Karesz meg nyitott szemmel bámulta a plafont, és arra gondolt, hogy már csak egy év, és felszabadul. Elköltözik innen. Háza lesz a Gellért-hegyen vagy Zugló valamelyik csöndes utcájában; feleséget is talál, de nem olyan tenyeres-talpas malterlaboránst, mint aki esténként az ablakban könyököl, hanem finomat és puhát, mint az álom, ami már hetek óta nem jött a szemére.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon