Még hogy erős paprika...

Mintha egy méh a potrohszőrével simogatna. Bözsi ezzel az egyszerű mondattal alighanem egy életre elvette az Öreg kedvét attól, hogy csípős paprikát neveljen. Pedig mindent úgy tett, ahogyan a nagykönyvben megírták, ahogyan a kertész mondta, s ahogyan a szomszéd magyarázta. A magvetést a szoba melegében végezte, majd tűkön ülve várta a fagyosszenteket, hogy a palántát kiültethesse.

Bözsi mondta is az urának, hogy ezt az egész paprikásdit csak azért csinálja, hogy ne kelljen vele ülni a tévé előtt, de az Öreg soha nem ült föl a provokációnak. Némán ment a kertbe, gyomlált, kapált, locsolt, visszavágott, árnyékolt és rovart űzött. Mindent csinált, de legfőképpen várta, hogy paprikája a szó minden értelmében megerősödjön.

Erre most jön az asszony, és unott hangon lepotrohszőrözi az álmait. Még hogy nem erős, dohogott magában, és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy talán rosszul nősült.

Először akkor jutott az eszébe, hogy más nőt kellett volna választania, talán Klárit, akinek ugyan be nem állt a szája, és úgy kacagott, hogy attól a dobhártya is megrepedt, amikor Bözsi egy napon betoppant a kocsmába, és azt mondta a maga unott egyszerűségével, hogy Öreg, megyünk haza. Ma is emlékszik a pillanatra, amikor a barackpálinka szégyenízűre változott a szájában. Ki is köpte, mintha csak tüzet fújt volna, és azzal a lendülettel néhány cifra szót is utána küldött.

A kocsma népe, persze, röhögött, és jó ideig zengett a megyünk haza, amint az Öreg átlépte az italmérés küszöbét. Idővel azonban elmaradtak az ugratások, ám az Öreg akárhányszor barackot kért, mindig rátört a vágy, hogy bárcsak a kacagó Klárit vette volna feleségül, netán a raktáros Marit, esetleg a boltos Ellát. De addigra már annyira megszokta Bözsit, aki végtére is főzött rá, meg takarított, a gyerekeket is hajtotta a jó jegyek felé, hogy úgy volt vele, ennyi bánatnak bele kell férnie a mindennapokba.

Csak ez a paprikaügy ne tolta volna meg a vérnyomását. Most először érezte úgy, hogy legszívesebben szívlapáttal küldené a viszonválaszt, ahogyan az manapság a parlamenti felszólalásoknál szokás, mégis inkább kiballagott a hűtőhöz, felpattintott egy fagyos sört, és addig kortyolgatta, amíg szíve ismét úgy dobogott a mellkasában, ahogyan egy szívnek dobognia kell.

Aztán odalépett a tűzhelyhez, levetette a fazék fedelét, belekóstolt a húslevesbe. Pompás, állapította meg cuppogva, s kimert belőle két tányérral. Kész a leves, kiáltotta a tévét bámuló Bözsinek, majd vágódeszkát vett elő, arra rátett egy paprikát az erősből, és olyan hajszálvékony karikára vágta, amennyire csak tudta. Mindet az asszony levesébe söpörte. Kanállal óvatosan elkavarta, zöldségekkel, hússal, levestésztával, és várt.

Bözsi kicsoszogott az asztalhoz, leült, a férjére nézett. Jó étvágyat, mondta, mire az Öreg unott hangon felelte, hogy jó étvágyat, és közben azon töprengett, hogy a méhek potrohszőre mennyire puha.