Amikor eleve elrendeltetett a lógás: szökőnapon alakult a félkatonai szervezet

A január elsején immár hetedik születésnapját ünneplő Honvédelmi Sportszövetség elődjeként 1948. február 29-én, tehát szökőnapon alakult meg a sport- és szabadidő-tevékenységeket szervező Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ). Az országos félkatonai szervezet története során politikai okokból többször alakult át és váltott nevet, egyvalami azonban megmaradt: a sporttevékenységek iránti elkötelezettség. Ezzel kapcsolatban a többségnek mégis két olyan dolog maradhatott meg leginkább az emlékezetében, amelynek azért csak közvetetten volt köze ehhez: egy tanításmentes iskolai nap, és a jogosítvány megszerzése. Pedig a szervezet ennél jóval színesebb volt.

És itt a palettán most nem feltétlen azokra a színekre gondolunk, hogy a Magyar Kommunista Párt eszmei értékei mellett, azokra a figyelmet felhívva üzemi, városi és községi szervezetek a kitűnő közösségi és mozgalmi élet mellett „eredményes politikai felvilágosító munkát végeztek”. A II. világháború utáni időszakban a kultúrcsoportok működése mellett persze a sport is erős szerepet kapott, amiben azért könnyű volt észrevenni a katonai hátteret. Így jött képbe egyebek között a lövészet, a síelés, a lovaglás, a kerékpározás. De volt motoros és ejtőernyős szakosztály is, amelyet rövid átmenettel követett egy újabb közlekedési forma, a repülő, valamint a rádióamatőr-szakkör. Az 1956-os események a szervezet életében is erős nyomot hagytak maguk után: először is kettészakadt, másodszor politikailag felkészült kormánybiztosok érkeztek azzal a feladattal, hogy segítségükkel kiszűrjék, majd ki is zárják az „ellenforradalmár-gyanús” személyeket soraik közül. A valóban klasszikussá váló Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) 1967 nyarán született meg, vezetői a szervezés mellett a nagy értékű technikai eszközökért is felelősséggel tartoztak, a legtöbbjük a kor szellemének megfelelően lelkiismeretesen és lelkesen állt munkához.

A nagy tömegek mégis iskolásként találkozhattak elsősorban az MHSZ áldásos tevékenységével. Ezek közül az első és minden bizonnyal legnagyobb áldás a tanításmentes iskolai nap volt, lévén az tényleg kivétel nélkül mindenkit érintett. Az ügyességi és akadályversenyek néhol politikai fejtágítóval egészültek ki, de azért ezek száma és tartalma az idő múlásával egyre inkább tompult, kopott, és miután sokszor volt rábízva helyi erőkre, olyan sokkal azért nem jutott vele előrébb proletár munkásmozgalom és a Magyar Népköztársaság sem. Miként utóbbi hadserege sem azzal a lövészettel, ami leginkább megmozgatta az iskolások fantáziáját. Az '50-es évek közepén olykor korukbeliek még éles lőszerrel vettek részt a forradalomban – akkori elnevezését tekintve ellenforradalomban –, kockáztatták és áldozták életüket. A későbbi korokra ebből a jóval békésebb formátumú légpuska és a céltábla maradt meg csupán. Persze a fegyverrel való találkozás így is épp elég izgalmat hordozott magában, az pedig nem kevésbé, hogy utána „céltáblaként” szolgált az a diák is, aki a földszinti belső udvaron létesített lövőállásból nem a tőle pár méterre lévő célt találta el, hanem a második emeleten lőtte ki az üvegablakot. Hosszú időre mementót szolgáltatva ezzel ügyességéről és éleslátásáról. Hasonlóan „eredményes” vagányok utána napokig a tőlük megszokottnál jóval csendesebben közlekedtek a folyosókon, pár napig a legtöbbször körön kívüli társ is az osztályközösség érdemi tagjának érezhette magát.

Általánosságban a fiúk körében az MHSZ-szakkörök nagyobb érdeklődést generáltak, sokan komoly szinten űzhették hobbijukat, aminek aztán katonaköteles korba érve látták a hasznát vagy éppen kárát. Aki rendszeresen járt a rádióamatőrök közé, azokra katonaként a híradósok szolidabb élete várt, akik ejtőernyőztek, ők katonaként is gyarapíthatták ugrásaik számát, ami azért az előbbinél jóval keményebb igénybevételt jelentett. Prémiumként állítólag pluszszabadnapokat tűztek ki számukra. Az MHSZ-es oktatók segítségével kevesek repülős alapismereteket szerezhettek, így a fővárosiak Budaörsön vagy éppen Dunakeszin siklórepülőztek, a többség viszont „akciós áron” jutott különböző kategóriás (A, B, de talán még C) jogosítványhoz (is). Ezeknek a honvédségben, még inkább a civil életben vette hasznát az ember, amire akár karrier is épülhetett.