27 éve egyszerre szorult össze a világ szíve

27 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Diana hercegné, miután a paparazzik elől menekülve szerelmével, Dodi Fayeddel együtt balesetet szenvedtek egy párizsi alagútban. A nép hercegnéjének is nevezett Diana az egyik leginkább kedvelt tagja volt a királyi családnak, ám nem érezte annyira otthonosan magát ebben a közegben.


Diana hercegné az akkor még herceg Károllyal összeházasodva a legelőkelőbb arisztokraták közé került, és édesapja révén ő maga is a nemesekhez tartozott, viszont a protokollok és íratlan szabályok uralta világ nem volt neki való. Hétköznapi életet szánt gyermekeinek, amivel a királyi család tagjaként gondjai adódtak. A famíliából nála könnyebben senki nem tudott szót érteni a néppel, és megannyi jótékony ügy mellett állt ki. A taposóaknák felszámolásáért küzdve Angola egyik veszélyes terepének frissen megtisztított részén sétált, illetve kezet rázott egy AIDS-beteggel, amiről a 90-es években sokak a tudatlanságuk miatt úgy vélték, az felér egy halálos ítélettel.


A hercegné ugyan a nép szemében előkelő helyen szerepelt, akkori férje mégis egy másik nő mellett találta meg a boldogságot. Erről az elhíresült Panorama-interjúban is szót ejtett, kiemelve, egy harmadik fél férkőzött be a házasságukba. Diana egyáltalán nem találta a helyét a családban, ráadásul trónörökös párja a monarchia érdekeit nézte, így mindezek, illetve a média iránta tanúsított érdeklődésének súlya alatt megroppant. Bulimiás lett, és egyéb egészségügyi panaszokkal is küzdött, amelyek arra késztették, hogy új életet kezdjen.

Hivatalosan 1996-ban vált el az akkor még herceg Károlytól, és hamar rátalált a szerelem Dodi Fayed személyében, akivel sok helyen megfordultak a világon. 1997. augusztus 31-én épp Párizsban voltak, ahol paparazzik vették üldözőbe őket. Egy alagúton áthajtva szenvedtek balesetet, amivel kapcsolatban máig sok összeesküvés-elmélet születik, amelyek azt taglalják, ki volt a vétkes fél. A tragédiát követően a hercegnét egy világ gyászolta, a temetését több mint 2,5 milliárdan nézték a tévében világszerte, és akadnak, akik máig nem hiszik el, hogy a nép hercegnéjének csak 36 év jutott ezen a földön.