Fülöp, Evelin
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Le lehet taplózni a közszereplőket

2009.02.12. 16:12 Módosítva: 2009.02.12. 20:46
A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így Paizs Miklós nem sértette meg Grespik László becsületét, amikor 2004-ben egyik számában taplónak és féleszűnek nevezte a politikust. Ezzel véget ért az öt éve tartó pereskedés, jogerős ítélet született a Grespik kontra Paizs Miklós-ügy végére, az ítélet ellen már nem lehet fellebbezni.

Tegnap a bíróság kimondta, hogy az még nem bűncselekmény, ha egy közszereplőről negatív, vagy sértő kijelentéseket tesz valaki – így foglalható össze a Paizs Miklós elleni ügyben tegnap a Fővárosi Ítélőtáblán hozott ítélet. Grespik tehát csak polgárjogi eljárást nyújthat be, kártérítésért perelhet, noha letöltendő börtönbüntetést kért a művész ellen.

Simon Éva, a TASZ sajtószabadság programjának vezetője üdvözölte a döntést, szerinte a jogerős ítéletnek fontos üzenete van: a véleménynyilvánítás szabadságának a közszereplők esetében tág tere van, a közhatalom gyakorlói és a közszereplők viselni kötelesek a szélsőséges kritikát is. Az ítélet szerinte megerősíti azt, hogy a becsület csorbítására alkalmas beszéd nem a bírálattal illetett személy szubjektív felfogása, hanem az objektív társadalmi értékítélet alapján ítélhető meg.

Előzmények

"Vagy az a féleszű Grespik László,
zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló."

Az ügy szálai egészen ex-Belga tag Sickratman alias Paizs Miklós 2004-es Buzi-e vagy? lemezének megjelenéséig vezetnek, amely a címadó dalán kívül talán csak a Mi a szar ezen a magyar ugaron? című, de Balra át! címen is ismert számával keltett nagyobb feltűnést.

2004. október 29-én Fiala János, a Budapest Rádió műsorvezetője meghívta műsorába a rappert, ahol Paizs Fiala kérésére felolvasta a szám szövegét, ezért Grespik László, a fent idézett sorok miatt személyiségi jogi pert indított ellene, és fel is jelentette a zenészt becsületsértésért.

Az ügy első fokon Paizs felmentésével zárult, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűncselekmény hiányában nem találta megalapozottnak Grespik keresetét. A felperes fellebbezett, másodfokú eljárás azonban igazi fordulatot hozott: a Fővárosi Bíróság bűnösnek mondta ki Paizsot becsületsértés vétségében, és egy év próbaidőre bocsátotta.

Értelmezés kérdése

A testület szerint az elsőfokú eljárás szabályosan zajlott le, de mint megállapították, akkor egy még 1994-es alkotmánybírósági határozatot először rosszul értelmezett a bíróság, és ezért került sor az ellentétes ítéletre.

"Ez egy rendkívül konzervatív és nagyon sok szempontból meghaladott álláspont... A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlata egyértelműen abba az irányba mutat, hogy kiveszi a büntetőjogi megítélés alól a közszerepelőt ért kritikát, és egyre szélesebb teret enged meg a politikával összefüggésben kifejtett véleményeknek. Az alkotmánybírósági határozat, melyre a bíróság hivatkozik, 14 éves, a rendszerváltáshoz közel született, és véleményem szerint ma már részben meghaladott álláspontot képvisel."- nyilatkozta 2008 szeptemberében a Hírszerzőnek a másodfokú ítélet megszületésekor, 2008 szeptemberében a Paizs Miklós védelmét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje, Fazekas Tamás.

„A közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető. Ez az alkotmánybírósági határozat azt is kimondja, hogy a becsületsértő kijelentéseket is magában foglalja ez a véleménynyilvánítás". – mondta ezzel már összhangban a Magyar Rádiónak tegnap Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője.

A per tehát túlmutat Grespik vélt sérelmein. A szólás- és a művészi szabadság kontra személyiségi jogok kényes területén folyó általános jogvitára mutat rá, és a döntés precedensértékű lehet más hasonló pereknél is.

Paizs Miklós az Indexnek azt nyilatkozta, hogy örül az ítéletnek, ugyanakkor továbbra sem érti a felperest, hiszen a művét csak egy abszurd viccnek tartja, amit ezek szerint Grespik nem értett meg.

Fazekas Tamás, Paizs ügyvédje, arra a kérdésre, hogy mi történik, ha Grespik polgári eljárásban folytatná, azt mondta, állnak elébe. Igaz ugyan, hogy ott alacsonyban mércét kell átugrania a sértőnek, mert ott más kategóriák érvényesek, de Fazekas véleménye szerint azért ott is ezek az alkotmánybírósági határozatok lesznek az iránymutatóak.

A perre vitt számban egyébként nemcsak Grespikkel kapcsolatban fogalmozott erősen Paizs Miklós, büntetőeljárást viszont csak ő indított ellene. Lovas István újságíró korábban a polgári peres utat választotta, azt a pert két éve meg is nyerte Sickratmannel szemben.

Grespik az ítélethirdetést követően kijelentette, hogy az ítélettel a bíróság a bűnt pártolta.