Írószövetség: napirenden Döbrentei és a kilépők

2004.03.01. 23:47
A Magyar Írószövetség választmánya kedden megvitatja azt helyzetet, amely Döbrentei Kornél költő január 11-én a Tilos Rádió előtt mondott beszéde nyomán alakult ki. Tábor Ádám író, szerint a testület ülése sorsdöntő lesz a szervezet jövője szempontjából.
Tábor Ádám többedmagával kezdeményezte, hogy a szövetség elnöksége "a nyilvánosság előtt elhatárolódjék Döbrentei Kornél kirekesztő szellemiségű nyilvános fellépéseitől és felszólítsa őt választmányi tagságáról való lemondására".

Tiltakoznak

Mint ismert a Tilos Rádióban karácsonykor elhangzott keresztényellenes megnyilatkozás miatt a Rákosmente Polgári Körök Egyesülése demonstrációt rendezett a médium betiltását követelve. A rendezvényen szónoklatot mondott Döbrentei Kornél, aki egy országos napilapban később azt írta, hogy beszédében egy régről tartó keresztényellenes tendenciát ítélt el.

A Döbrentei-beszéd miatt Parti Nagy Lajos, majd Nádas Péter író is bejelentette, kilép a szövetségből. Ugyanezt a lépést helyezte kilátásba Görgey Gábor volt kulturális miniszter, a Magyar PEN Club elnöke, ha a szövetség nem határolódik el a szerinte uszító szónoklattól.

Az írószövetség levélben tiltakozó 24 tagja - a többi között Balla D. Károly, Bodor Ádám, Konrád György és Sándor Iván - szerint tűrhetetlen, hogy a szövetség bármely tagja nyíltan gyűlöletre uszítson bármely kisebbség ellen.

Abszurd

Ha a választmány nem határolódik el és nem szólítja fel a költőt lemondásra, akkor egész más helyzet áll elő - fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Tábor Ádám. Mint mondta, "jó néhány", köztük több, határon túli magyar írótól olyan jelzést kapott, nagyon meg fogják fontolni, tagjai maradhatnak-e az írószövetségnek.

Benyomása szerint a több mint ezer tagú írószövetségben számszerűleg valószínűleg kevesebben vannak, de írói rangjukat tekintve legalább olyan súlyúak a tiltakozók, mint a nem tiltakozó tábor.

Tábor Ádám elmondta: abszurdnak tartják, hogy valaki a Döbrentei Kornél által képviselt gyűlöletbeszéddel vezetőségi tag lehet az írószövetségben.

Választani kell

Az író szerint kétségtelen tény, hogy egy hagyományosabb értékrendet képviselő többség van a választmányban. Egy ilyen, népiesnek nevezhető eszmekör védernyője alá azonban szerinte nem kerülhetnek be fajvédő, kisebbségeket kirekesztő nézetek, mivel akkor már szélsőjobboldalinak nevezhető. "Az írószövetség választmányának választania kell Döbrentei Kornél szellemisége és az azt elutasítók szellemisége között" - szögezte le.

Mint tudatta, a tiltakozók Kalász Márton írószövetségi elnök kérésére az előző héten elküldték az írószövetségnek a Döbrentei-beszéd általuk kifogásolt "tételeit", és csatolták a költő néhány korábbi, hasonló szellemiségű megnyilatkozását, "amelyek mellesleg félreérthetetlenné teszik azt, amit állítunk".

Kalász Márton nem kívánt hétfőn az MTI-nek nyilatkozni arról, hogy az ügy megosztja-e az írótársadalmat. Megjegyezte: óvatosan szól az ügyben, mivel az elmúlt hetekben néhány újságíró "eléggé meghamisította" a megnyilatkozásait.

Szándékok, bejelentések

A tiltakozók a napokban újabb kifogást emeltek amiatt, hogy a választmány "kilépési szándékokkal kapcsolatos állásfoglalás" címen kívánja tárgyalni levelüket. Tábor Ádám a Magyar Hírlapnak korábban úgy nyilatkozott: a napirendi pont megfogalmazása azt sugallja, hogy az elnökség a levél aláíróit akarja burkoltan kilépésre késztetni.

Kalász Márton hétfőn erre úgy reagált az MTI-nek: egyáltalán nem erről van szó, hanem arról a néhány íróról, aki a tiltakozók levelétől függetlenül bejelentette, hogy kilép.

"Én túl sok jóindulatot ebben a félreértésben nem tudok felfedezni" - mondta, hozzátéve, hogy nem szeretne az események elébe menni. Kalász Márton tájékoztatása szerint a választmány nem zárhat ki senkit tagjai közül, ezt csak a közgyűlés teheti meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Kultúr
Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára

Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára

Clive Revill 94 éves volt.

17 perce

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

1 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

12 perce