Roman Polanski |
Polanskit 1977-ben tartóztatták le barátja, Jack Nicholson lakásán, mivel félreérthetetlen körülmények közt találták az akkor mindössze 13 éves Samantha Geimer társaságában. A vádak szerint a rendező alkohollal és droggal kínálta a kiskorú lányt, majd többször megerőszakolta. Az ügyben eljáró bíró a művész hollywoodi karrierjére tekintettel példát akart statuálni, így a rendezőre az ügyészi vádemelés nyomán akár 50 év fegyházbüntetést is kiróhattak volna. Polanski mindezek fényében jobbnak látta, ha azonnal szülőhazájába, Franciaországba menekül az igazságszolgáltatás elől
Magyarországon, az általunk megkeresett nemzetközi jogászok szerint, nem fenyegeti az a veszély, hogy a repülőtéren, esetleg a jótékonysági vetítésnek otthont adó Uránia moziban rendőrök várják, hiszen nemzetközi körözést általában ilyen súlyú bűncselekmények esetén nem adnak ki, ennek hiányában pedig a magyar hatóságok nem tartóztathatják fel.
Garamvölgyi László az ORFK sajtószóvivője kérdésünkre megerősítette, hogy Roman Polanski néven nem található személy az Interpol körözési listáján, így a magyar szerveknek nincs jogalapjuk az intézkedésre.
A szerdai eseményre több közjogi méltóság is meghívást kapott, Mádl Ferenc köztársasági elnök pedig a rendezvény fővédnökségét is elvállalta. Az Index által megkeresett közéleti szereplők nem ismerték Polanski múltját, Mádl Ferenc szóvivője útján jelezte, hogy ő a Holokauszt Múzeum felépítéséért rendezett jótékonysági rendezvény fővédnökségét vállalta el, és ilyen minőségében nem tiszte ellenőrizni a meghívottak múltját. Göncz Árpád titkárságán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az elnök úr egyéb elfoglaltságai miatt nem vesz részt az eseményen, de távolmaradása nem függ össze Polanskival. Hasonlóképpen nyilatkoztak a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol Medgyessy Péter szerda esti programjáról érdeklődtünk.