Amikor a Kisstadionban egy kalap miatt elszabadult a pokol

A Neoton együttes gitárosa és zeneszerzője a hőskorból a legszívesebben az Illésre emlékszik vissza, amiért az angolszászok uralta beatkorszakban mertek saját számokat, ráadásul magyarul énekelni, és ezzel megteremtették a magyar nyelvű beatzenét. Meg persze a technikai szempontból mindig is élen járó Omegára. Kiadóként pedig a Tátrai Bandre és Charlie-ra a legbüszkébb.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Pásztor László gitáros-zeneszerző, a Neoton együttes, a Neoton Família és a Magneoton kiadó alapítója válaszol kérdéseinkre.

Hősök a hőskorból

Pásztor László kedvencei, illetve példaképei közül az Illést és Koncz Zsuzsát azért emeli ki, amiért volt bátorságuk és persze tehetségük megvetni a magyar nyelven énekelt beatzene alapjait. Tették ezt ráadásul népzenei elemek tudatos beépítésével és olyan, nem ritkán burkoltan rendszerkritikus szövegekkel, amelyek azáltal, hogy gyakorlatilag mindenkihez elértek (mikor éppen nem voltak letiltva), akaratlanul is hozzájárultak a rendszer erodálásához.

Az Omegát azért kedveli, amiért sokat tettek a nyugati típusú rockkultúra elterjedéséért itthon, többek között azzal, hogy olyan grandiózus koncerteket tartottak, amilyeneket a magyar fiatalok korábban nem láthattak, hallhattak. Nagyra becsüli megújulási képességüket és azt, hogy a magyar zenét feltették a nemzetközi színpadokra.

Végezetül a Tátrai Bandet és Charlie-t említi, amiért párhuzamosan, de más-más megközelítésben népszerűvé tettek olyan stílusokat, amelyek korábban nem léteztek, vagy nem voltak népszerűek Magyarországon. Ráadásul mindezt olyan félelmetesen invenciózus technikával, amelyhez hasonlót azóta se hall.

Kedvenc korongok és dalok

A Neoton egykori vezetőjének legkedvesebb lemezei között is van egy Omega-korong, mégpedig az 1969-es 10000 lépés, de a Tátrai Band 1994-ben kiadott Utazás az ismeretlenbe című dupla albumát és a nemzetközileg is elismert dobos-zeneszerző-énekes, Kaszás Péter Infinity Project című 2016-os szólólemezét is gyakran hallgatja. Legfontosabb dalainak a Hobo Blues Bandtől a Nem lehet két hazád, Koncz Zsuzsától a Ha én rózsa volnék, illetve Prédikátortól a Patrióta című szerzeményt tartja.

Mindhárom dalt legfőképpen szövegtartalmuk miatt. Megmutatják, hogyan lehet beleérzően ábrázolni a mi kis 93 ezer négyzetkilométerünk problémáit

– indokolja döntését.

Amikor Bergendyék koncertjén elszabadult a pokol

Az emlékezetes zenei események sorát Pásztor László a Piramis karácsonyi koncertjével kezdi az egykori Ifi Parkban.

„Hatalmas buli volt, hóban, fagyban, tízezres tomboló tömeggel. Sem előtte, sem utána nem éltem át hasonlót. Álltam a tömegben, és egyszerűen nem hittem el, ami történik” – emlékszik vissza. A Kisstadionban rendezett Bergendy-koncert is maradandó élményt jelentett számára.

Amikor Bergendy Pista lekapta a kalapját, és feltűnt féloldalira vágott haja, bajusza és szakálla, elszabadult a pokol. De nemcsak a show miatt maradt emlékezetes, hanem a Kisstadion fertelmes akusztikája mellett is ragyogóan összeállított műsortól is. Azt hiszem, ez volt Bergendyék karrierjének a csúcspontja

– meséli a zenész, aki a Hungaria kapitális rock & roll show-ját sem tudja elfelejteni a Hotel Menthol díszletei között, a Népstadionban. „Fenyőék ugyan mindent tudnak a műfajról, de a buli előtt nehéz volt elképzelni, hogy egy ilyen nagy színpadot is meg tudnak tölteni zenével és tánccal. Sikerült nekik...”