A Napoleon Boulevard egykori frontembere az Omega, az LGT, a Bikini és a Korál zenéin nőtt fel, miközben Katona Klári Titkaim című albumát a legjobb magyar női poplemeznek tartja; Földes László Hobo nyolcvanas években írt dalszövegeit ma is aktuálisnak véli, és szívesen hallgatja a Mini és Török Ádám Bartók-átiratait. A jelenlegi életét meghatározó élmények közül Kardos Horváth János, a Kaukázus együttes vezetőjének dalait emelné ki.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? A kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Vincze Lilla énekesnő válaszol kérdéseinkre.

Vincze Lilla

Fotó: Zih Zsolt / MTI

Népzene és versek

Melyik magyar előadót, együttest tartja a kedvencének, vagy tekint rá példaképként?

Már siófoki gyermeklányként hatalmas élmények értek a balatoni koncertek során. Az Omega Időrablója vizuálisan is egyedinek számított, és a lézerbemutatóval elsők között volt Magyarországon. Az LGT Bummm! című lemeze Adamis Anna szövegeivel és Presser Gábor zenéivel a mai napig a legnagyobb kedvenceim között szerepel, a későbbi albumokon pedig Karácsony János hangja, zeneisége teljesen elvarázsolt! A sors ajándéka, hogy Presser őt ajánlotta zenei rendezőnek az első Napoleon Boulevard-album felvételére. Csodálatos iskola volt nekem János abszolút hallása, zeneisége, nagyszerű természete.

Ahogy a Bikini tagjaival is a mai napig tartjuk a baráti kapcsolatot. A pályám elején D. Nagy Lajos és Németh Alajos nagyszerű tanácsokkal láttak el, sőt az 1990-es évek elején Erdélyben turnézhattam is velük. A Balaton mellett Erdély és a Székelyföld a mai napig a szívem csücske, ezért is született az Európa visszavár című dal. A Korál líraisága, Balázs Fecó zenészi és szerzői kvalitása ragyogó perspektívákat hozott a rockzenébe, ráadásul nagy ajándék az élettől, hogy jelenlegi együttesemben Fecó két egykori zenésze is játszik, Fekete Samu basszusgitározik, Pálmai Zoli dobol. Emellett első énektanárnőm, Dévai Nagy Kamilla nevét is áldom, az ő tiszta hangja, embersége, rajta keresztül pedig a népzene és a versek szeretete, megzenésítése végigkísérik az életemet.

A magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb szerzője-előadója, Szörényi Levente csak ámult, amikor 1972-ben a Magyar Rádióban meghallotta a Generál Lehajtott fejjel című dalát. De mindig is sokra tartotta a Presser Gábor vezette a Locomotiv GT-t (különösen Barta Tamás gitárjátékát), és a Demjén Ferenccel felálló Bergendyt is. Miközben ma alapvetően szimfonikus muzsikát és népzenét hallgat.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, mostantól kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.

Szörényi Levente

Fotó: Szollár Zsófi / Index

Indításként Szörényi Levente, az Illés és a Fonográf egykori frontembere, számos korszakos színpadi mű (többek között Kőműves Kelemen, István, a király, Atilla – Isten kardja, Veled, Uram! Árpád népe) szerzője válaszol kérdéseinkre.

Melyik hazai előadót vagy együttest tartja a kedvencének?

Nehéz a helyzetem, mert az Illés zenekarral mi voltunk azok, akik a hatvanas évek közepén átformáltuk, magyarítottuk a beatzenét. Rengeteg hatás ért bennünket, de főként a Luxembourg Rádión át az országba érkező angolszász zenéből.

A váci gimnáziumban még Mahalia Jackson gospelénekes fantasztikus énektudásáról tartottam előadást délután a srácoknak. Őrület, amit az a csaj kinyomott magából. Később az amerikai Byrdsöt szerettem, az ő gitárstílusukban írtam meg például a Rohan az idő című egyik korai szerzeményemet. A brit Kinks is nagy hatással volt rám, különösen a kvintes gitárkíséret, ami mondjuk az Ó, mondd! című Illés-számban is hallható. A Nézz rámban két akkord erejéig a Beatles is benne van. Persze ezek nem voltak tudatosak, csak hát a beatzenével annak idején teljesen átitatódott az ember.

1961-ben a Dália presszóban a szünetben megkért, hogy játsszak el neki néhány menőbb számot. Azonnal meghívott a zenekarába, de mondtam, ott van Oroszlán Gyuri. Szakmai körökben viszont annyira dicsért, hogy ezzel voltaképpen beindította a karrierem. Amikor Demjén Rózsi csatlakozott hozzájuk, amúgy annyira tetszettek, hogy a Vörösmarty téren a lemezszalonban meg is vettem tőlük a Hétfő (Hét fő) című LP-t.

Bergendy: Hadd főzzek ma magamnak (1973)

Másokkal is hasonlóan tett?

Igen, például a Locomotiv GT-vel. Nemrég beszélgettem Presser Picivel az Óbudai Társaskörben, fel is elevenítettük, hogy amikor még az Omegában játszott, javasoltam neki, hozzon létre új formációt, mert én is úgy éreztem, hogy szétfeszíti a zenekar kereteit. Pedig amikor 1967-ben a Magyar Rádióban meghallottam az Omega Azt mondta az anyukám című nótáját, emlékszem, elégedetten hátradőltem a fotelben: jól van, elindult a magyar beat, nem vagyunk egyedül.

De a Loksi 1971-ben szintet lépett, a soundja hihetetlen volt, gyakorlatilag a Fonográf megalakulásában is katalizátorszerepet játszott. Barta Tomi gitározását meg nagyon szerettem. Akkoriban a Mexikói úton laktam albérletben, sokszor csak úgy becsöngetett a hangszerével, hogy üljünk le, gityózzunk. Nyilván nem én voltam az egyetlen. Tomi végtelenül tehetséges, virtuóz és muzikális gitáros volt. Régebben fel is szoktam volt idézni a nagyobbik unokámnak az Ő még csak most tizennégy című Barta-számból a „Ha későn érsz haza, nincsen vacsora” sort.

Locomotiv GT: Ő még csak most tizennégy (1973)

A népzene iránti vonzalma sokszor felbukkan a műveiben. Mennyire hallgatta ezt a színteret?

Régóta kétféle zenét hallgatok: az ének nélküli szimfonikus muzsikát (az ének engem dolgoztat, nem nyugtat) és a népzenét. Délelőttönként a Duna Televízióban megy egy sorozat a régebbi néptánc- és népzenei felvételekből, azokat mindig meghallgatom, mind nagyon szeretem. Meg hát 2019-ben a Vujicsics Együttessel is készítettünk egy remek lemezt, részben a régebbi számaimból. Persze, ebben magam is részt vettem, de korábban is csak azokat a produkciókat vállaltam el ( Muzsikás, Téka, Cserepes-lemezek), amiket amúgy nagyon szerettem.

Az István, a királyban is fontos vonulat ez, Sebestyén Márti szárnyal benne. Őt mindig csodáltam énekesnőként. Miközben persze – Bródy Jánossal közösen – számos lemezt írtam másoknak is, például Koncz Zsuzsának. De említhetném Kovács Katit, akivel Bródy anno jegyben járt, de később kihátrált a projektből, és Kati albumát végül Adamis Annával írtam meg, akit Bródy amúgy – legalábbis ezt nyilatkozta – nem tartott tehetséges szövegírónak. Pedig hát elég meghallgatni az Omegának és az LGT-nek írt dalszövegeit.

A szó veszélyes fegyver a Ladánybene 27 feldolgozásában