Kalandos hobbinak tartotta a zenélést, ezért vágta sutba a diplomáját

Bár a magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb dalszerzője-előadója, Bródy János hazai kedvencei elsősorban azok voltak, akik a dalait előadták, nevezetesen Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente, később Tolcsvay László és Halász Judit. Mindig becsülte Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Somló Tamás, Zorán és Komár László teljesítményét. Miközben nagy hatással voltak rá Cseh Tamás dalai és Baksa-Soós János fellépései. Az újabb korokból Lovasi András, Kiss Tibor, Bérczesi Róbert és Pajor Tamás szerzeményeire figyel, a legutóbbi koncertélménye pedig az Esti Kornél volt.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez a zenével is, a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplői mesélnek az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori tagja, sok száz fontos magyar dal szövegírója.

„Olyan polgári családban nőttem fel, ahol a bútorzathoz hozzátartozott a könyvespolc, a zongora és a lemezjátszó is. Utóbbi persze még mechanikus kurblis volt, 78-as fordulatszámú lemezeket lehetett rajta lejátszani – többek között a Patria népzenei gramofonfelvételeket. A szüleim zeneszerető emberek voltak, de a szórakoztató műfajokat enyhén lenézték, nem tartották sem zeneileg, sem irodalmilag értékesnek. Általános iskolás koromban néhány évig jártam zongoraórákra meg szolfézsra, szóval volt valamennyi zenei alapom, bár inkább a matek és a fizika érdekelt. (Ennek következtében sokáig műszaki pályára készültem, és a zenélést csak élvezetes és kalandos hobbytevékenységnek tartottam egészen 1969-ig, amikor már az Illés zenekar ismert tagjaként sutba vágtam a villamosmérnöki diplomámat.)

Ifjúkorom legnagyobb élménye egy Tommy Steele-film volt (The Dream Maker, 1963 – a szerk.), a Magyar Televízióban láttam, amint egy betegségéből lábadozó gyerek gitárral a kezében rocksztár lesz. Akkor kezdtem gitározni, és 

Az ismeretségből barátság lett és Zsuzsa 1964 tavaszán beajánlott az éppen gitárost kereső Illés zenekarba, ahol ő rendszeresen fellépett a Bercsényi-kollégium ebédlőjében tartott hétvégi táncestéken. Néhányszor vendégként eljött a »kis Buddy Hollynak« becézett Szörényi Levente, akinek át kellett adnom a gitárom, hogy fergeteges szuggesztív előadásában elbűvölje az együttes rajongóit. Aminek következtében Illés Lajos mint alapító-vezető az év végén átalakította a zenekari felállást, elcsábította Leventét, aki hozta magával a basszusgitáron játszó Szabolcs testvérét.”

1965 nyarán már magyarul

„Az első zenekari próbán a Szörényi testvérek a Rolling Stones It’s All Over Now című dalát adták elő, és úgy éreztem, ez az a zene, ami a szívemből szól. A hagyományos táncdalokat sosem szerettem, az Illés repertoárjából akkor még hiányoztak a brit invázió legújabb sikerei, de hamarosan átálltunk a Beatles–Rolling Stones–Kinks-vonalra, és hozzájuk hasonló hangzásvilágban próbáltuk Szörényi Leventével megtalálni a saját hangunkat. Aztán

Néhány év késéssel a legtöbb magyar zenekar követte a példánkat.”

„Mindenekelőtt Cseh Tamás, Baksa-Soós János és Zorán koncertjeit látogattam, de mivel mindig is a dalszövegek voltak fontosak számomra, ezért Cseh Tamásban is – akit amúgy páratlanul jelentős előadóművésznek tartok – Bereményi Gézát szerettem, ahogy Zorán dalaiban is elsősorban Dusán szövegeit tartottam fontosnak.

És ugyan sokféle előadóhoz kötött dalszövegíró, de Horváth Attila is ott van nálam a legnagyobbak között, akik magyar nyelven tudták érzékeltetni a rockzene forradalmát. Ami meg az albumokat jelenti, sokat hallgattam a Kolinda együttes Franciaországban kiadott lemezeit, és a Muzsikás együttes – különösen Sebestyén Mártival – mindig mélyen érintett, mert folyamatosan kerestem a magyar népzenei hagyományok és a rockzenei hangzások fúziójának lehetőségeit.”

Három fontos dal

„Miután az Illés tagja és a dalok szerzője voltam, a »kedvenceim« elsősorban azok voltak, akik ezeket a dalokat előadták, nevezetesen Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente, majd a Fonográf-korszakban Tolcsvay László és Halász Jutka is, de ettől függetlenül becsültem Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Somló Tamás, Zorán és Komár László teljesítményét is. Nagy hatással voltak rám Cseh Tamás dalai és Baksa-Soós János fellépései, és sűrűn látogattam a valamikori Egyetemi Színpad előadásait, ahol a koncertek is mindig különleges élményt jelentettek.

Be kell vallanom, hogy az engem leginkább megérintő zenei formák az angolszász protestdalok világa volt, a közéleti konfliktusok folk- és countryhangzásokból építkező dalokba sűrített üzenetei. Ezek követendő példaként álltak előttem, amikor a magyar népzenei hagyományokra is támaszkodva igyekeztem a saját történeteimet és véleményemet a rám élénken figyelő közönség számára érzékelhetővé tenni.

De ha már mindenképp ki kellene emelnem három hazai dalt, amihez amúgy nincs közöm, ám legyen: 

• Cseh Tamás – Másik János – Bereményi Géza: Budapest,
• Presser Gábor – Adamis Anna: Miért mentél el?,
• Gerendás Péter – Sztevanovity Dusán: Szép Júlia című szerzeménye az, amit jelenleg a legtöbbre tartok a hazai felvételek közül.

„Ahogy nem tudok három lemezt kiemelni abból a »bakelitgyűjteményből«, amivel valamikor tele volt a könyvespolcom, úgy nyilván három zenei eseményt is nehéz felsorolnom. De tény, az újabb korokból

A mai gyerekek közül a Margaret Island, az Ivan & the Parazol, a Carson Coma lett családi kedvenc. A legutóbbi koncertélményem az Esti Kornél volt. A koncertek közül pedig leginkább azokra emlékszem szívesen, ahol nekem is volt szerepem, így az 1981-es nemzeti sportcsarnokos A Koncert, az 1984 decemberi háromestét Fonográf-búcsú a Budapest Sportcsarnokban, az 1990-es népstadionos István, a király és Illés-koncert, az 1996-os újabb Illés-buli a Budapest Sportcsarnokban, illetve az egykori „beatszentháromság”, az Illés, a Metro és az Omega 2001-es hármaskoncertje a Népstadionban.

Miután még mindig vannak fellépéseim, az adrenalinszintem a saját koncertjeimen a legmagasabb, de nem tartom illőnek az Aréna-koncertemet vagy a Fishing on Orfű-fellépésemet itt emlegetni, vagy Koncz Zsuzsát, akit talán a legközelebb érzek magamhoz ebben a műfajban – pedig maradandó élményt jelentenek. És remélem az lesz az ILLÉS 60 is 2025 januárjában az Arénában.”