Klónok támadása - Az atomkor mítosza

A Baljós árnyak feltűnése után, de még közvetlenül a Klónok támadásának kezdete előtt, a Köztársaság sorsáért aggódó mozinézők többségét egy nyomasztó kérdés tartja hatalmában: képes e folytatni Lucas modern hőskölteményét? A nagy ívű vállalkozást, amelybe még a hetvenes évek végén, talán távolabbi koncepció nélkül vágott bele, de amely a sztoriban rejlő erő révén végül trilógiává bomlott ki.

Avagy a baljós árnyak rátelepszenek a mi távoli galaxisunkra is, és a film-eposz végleg belefullad a kereskedelmi elvek alapján felépített franchise vállalkozásba, amit Csillagok háborúja logó alatt, Episode I. márkanéven kaptunk meg legutóbb. Hogy válaszolni tudjunk, nem elég a legújabb fejezet elsődleges filmes hatásaira figyelni.

Mert örömteli ugyan, hogy a Klónok két óra hosszat tartó támadása még a romantikus betétek alatt sem veszít lendületéből. Hogy a történetvezetés ezúttal nélkülözi az előző részben bevetett Walt Disney paneleket. Nem tengenek túl a bohókás szereplők, a "de-aranyos" effektus kiváltására generált Dzsar-dzsar jelenlétét például a minimálisra szorították vissza, és nem tűnnek fel további "szerethető" figurák sem.

A harci jelenetek is rendben vannak: se nem akrobatikusak, se nem jópofák, de nem csapnak át öncélú brutalitásba sem. Értő módon koreografált, meggyőző küzdelmeket látunk, legyen szó párviadalról, avagy ezer meg ezer klón, robot és jedi csatájáról.

Végül pedig a látvány: a szereplők által bejárt bolygók, civilizációk egyedi és precíz kidolgozottsága még a Gyűrűk urán edződött nézőknek is tud újat mutatni.

Megannyi olyan jegy, amely sikerre vihet bármilyen filmet, de amely ebben az esetben, egy kult-státuszú alkotásnál, nem elég. Hogy értsük miért nem, tudatosítanunk kell a tényt: a Csillagok háborúja sorozat nem sci-fi. A Csillagok háborúja az emberiség egyik új mítosza. Hősköltemény, ami nem "egy távoli galaxisról" szól, hanem rólunk, pontosabban arról, ami a XX. század végi, XXI. század eleji ember tudatában lerakódott.

Lehet vitatkozni persze, hogy az immár öt fejezetből álló űr-eposz milyen színvonalon mesél világunkról. A téma szempontjából ez azonban mindegy. A mitikus mű legfőbb ismérve ugyanis nem a kiemelkedő művészi érték, hanem az összegző jelleg: hogy saját, áttekinthető, könnyen kommunikálható világába sűrítse, ami az adott kor gondolkodásmódjáról, szemléletéről, értékrendjéről és problémáiról fontosnak látszik.

Ez az, amiért kijelenthetjük, a Klónok támadása sikerült munka. Az aktuális epizódba beszivárogtak korunk olyan toposzai, mint a terrortámadás (robbantással, a tévéhíradókból ismert koreográfia szerint), vagy a megnyerő modorú, de korrupt politikus. A jedi tanács különböző lényekre méretezett, és dizájnolt székei a PC gondolkodásról, látvány-toleranciáról mesélnek.

Míg a korábbi részek kohézióját az egyetlen, nagy Birodalom (lásd Szovjetunió) elleni harc biztosította, ezúttal a baráti egységből, a Köztársaságból kiválni akaró szeparatisták okoznak konfliktust (lásd: anti-globalizációs mozgalmak, EU - USA ellentétek, EU ellenes törekvések).

Feltűnő, hogy a korai részek gyakori, spirituális utalásai mostanra szinte teljesen eltűntek. Yoda, aki eddig a hetvenes-nyolcvanas évek zen-buddhista divatjának szellemében osztotta az észt, lenyom ugyan néhány pragmatikus jó tanácsot, de később inkább lézerkardcsapásokat osztogat serényen.

Az euro-amerikai kultúra párkapcsolat-modellje Anakin és Padme szerelmén keresztül szivárog be a modern mítoszba. A jópofizós tiniszerelem felszíne alatt, és annak ellentmondva, e távoli galaxisban is a keresztény értékrend munkál: az érzelmi kötődés kiszolgáltatottá teszi a hőst a "sötét erők" számára. A jedik az erkölcsi tisztaság megőrzésére például a jól ismert önmegtartóztatást ajánlják, bár Obi-Van csak utal a gerincsorvadásra.

Ajánljuk tehát ezt a film-eposzt a jövő minden kedves kutatójának, ha meg akarja ismerni korunkat, vagy ha egy jót akar röhögni rajtunk.

Olvassa el másik kritikánkat is a párhuzamos univerzumok kedvéért!