Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Senki többet, harmadszor
- antikvárium
- aukció
- licitálás
- józsef attila
- gárdonyi géza
- j.k. rowling
- harry potter
Több mint egymillióért kelt el József Attila dedikált verseskötete
Több mint egymillió forintért kelt el az Antikvarium.hu október 13-án zárult aukcióján József Attila egyik kötete, de egy Gárdonyi-regény is egymillióért került kalapács alá – írja a 24.hu.
A weboldal dedikált könyvritkaságokat árusító árverésén József Attila második verseskötete, az 1924 elején megjelent Nem én kiáltok egyik aláírt példánya kelt el. Ez volt a legmagasabb ár az aukción, ugyanis a 31. licitáló 1 millió 30 ezer forintot ígért érte. Nem sokkal maradt le mögötte Gárdonyi Géza 1903-ban megjelent Az a hatalmas harmadik című regénye, amelyért kereken 1 milliót kínáltak.
Radnóti Miklós Újhold című, Buday György fametszeteivel illusztrált kötete 1935-ben jelent meg, amit a szakirodalom fordulópontként kezel: költői pályáján Radnóti ezzel a kötettel lépett új fejlődési szakaszba. A számozott verseskönyvből, amelyet a költő és az illusztrátor is aláírt, ez volt a 23. számú, és most 650 ezer forintért kelt el.
Szerb Antal A Pendragon-legenda című 1934-es regénye 556 ezer forintot ért egy licitálónak, egy J. K. Rowling dedikálásával ellátott Harry Potter és a Titkok Kamrája pedig 550 ezer forintért talált új tulajdonosra.
Rovataink a Facebookon