Spamalot: revü a musical szerelmeseinek

A Monty Python 40. évfordulójának alkalmából elmentem megnézni a Spamalot, avagy Gyalog Galopp című musicalt. A abszurd humor musicalváltozatát kizárólag musicalrajongóknak tudom ajánlani, nekem inkább a musical abszurdhumor-változata volna való. Tízéves korom tájékán hirtelen kioltódott belőlem a műfaj szeretete, viszont a South Park-film azóta bebizonyította, létezik felnőttek számára is élvezhető verziója. Ezért reméltem, hogy a Monty Python-musical tetszeni fog.

Az eredeti Spamalot musicalt Eric Idle írta, 2005-ben kezdték játszani a Broadway-n, bejárta Angliát, Ausztráliát, Spanyolországot, idén Németországban, Svédországban és Magyarországon mutatták be. A darab nálunk is akkora siker, hogy a keddi előadásra Haumann Péternek is csak pótszéken tudtak helyet biztosítani. A Madách Színház új sikerdarabját 500-600 előadásig szeretnék műsoron tartani: „Ahhoz, hogy megtérüljön, 150 telt házas előadás kell, a Producerek most tart 180-nál” – mondta Kósa Melinda sajtós.

A Spamalot a Gyalog Galopp című 1975-ös Monty Python-film átirata zenés színházra, címét a film egyetlen dalbetétjéről kapta, és sokkal inkább musicalparódia, mint abszurd humor. A musical műfaját viszont túl finoman parodizálja ahhoz, hogy a nem rajongók ingerküszöbét megüsse. A sablonokat többféle módon figurázza ki: vagy feltűnnek másik híres musicalekből oda nem illő figurák (beszalad az operaház fantomja), vagy hirtelen felcsendül valamelyik himnusz, vagy olyanokat kezdenek énekelni halálos komolysággal, hogy „és akkor most jön ez a szentimentális dal, ami után csókolózni fogunk, és táncolnak a táncosok körülöttünk, és majd lesz happy end is, mert ez egy musical”.

Toldások

A Spamalot különbözik a Gyalog Galopptól: annak ellenére, hogy a sztorit, a szereplőket, a jeleneteket, az összes nagyobb poént és a dialógusokat a filmből emelték át, sikerült úgy átalakítani, hogy a végén semmi köze nem lett a Monty Python-életérzéshez. A legnagyobb különbség, hogy a filmben összesen egy dalolós rész van, a többi részében pedig szigorúan tiltják a dalra fakadást. A Spamalotban a dal/szöveg aránya természetesen fordított, de nem ez a baj, hanem hogy ami viccesen hangzik Graham Chapmantől és John Cleese-től, az nem biztos, hogy Szervét Tibor és Hajdu István dallamos előadásában is az.

A másik nagy különbség, hogy mivel a Gyalog Galoppban alig szerepel nő (a felajzott vártündéreken és a boszorkán kívül csak férfiak által játszott nőket láthatunk), ezért beleírtak egy női szerepet, a Tó úrnőjét. „Ez azért kellett, hogy legyen a darabnak lelke” – avatott be minket a musicalszínház munkatársa. Mivel ez egy musical, nem múlhat el esküvő és happy end nélkül, de ezek a beléerőszakolt elemek még idegenebbé teszik az előadást, ami amúgy is az. Azt nem tudom, a darabban miért kellett a filmmel ellentétben Lancelotnak nemi preferenciát váltania, de talán azért, mert jópofa és divatos, amikor valaki homoszexuális férfit játszik.

Monty Python-elemek

A Madách önálló rendezésben, saját díszlettel, jelmezzel és koreográfiával, az angol jogtulajdonosok bólintása után vitte színre a darabot. A legjobban az előadás látványvilágát tudtam értékelni, mert Rózsa István díszlettervezőnek sikerült megelevenítenie Terry Gilliam zseniális animációinak hangulatát. A klasszikus musicales díszletekre nem jellemző, eltolható, festett sík elemek (ún. cortinák) tették animációszerűvé a színpadképet. Ezeket külföldön gépek mozgatják, de nálunk emberek: „ami el tud romolni, az el is romlik” – magyarázta ennek okát Kósa Melinda. Egy bennfentes azt is elárulta, hogy a festett díszletfelhőbe csupasz fenekeket rejtettek el, és valóban ott vannak.

A jelmezek is szépek, ötletesek, a jelmeztervező, Rományi Nóra munkáját dicsérik. Bizonyos nehezen színpadra vihető jelenetek színpadtechnikai megoldásai pedig egészen nagyszerűek (pl. a csonkolások).

Nemcsak a Gyalog Galoppból vettek át elemeket a darabhoz, többször feltűnik benne például a Monty Python által híressé tett fish slap motívum is (pofon nyers hallal). „Haldöngölősnek” fordították, és „slipp-slepp, slipp-slepp” hangutánzó szóval kísérték a tettet. „A felhők fölött mindig kék a az ég” – szólal meg benne az Always Look On The Bright Side Of Life magyar verziója.

Haldöngölő

Sok volt a kifejezetten kínos jelenet, főleg az első felvonásban. Például a félholt ember tánca, aki ugyan még nem halt meg, de már zöld volt az arca, és „hulla jól érzem magam” – felkiáltással rogyott össze. Vagy a pompomlányok feltűnése, az idióta szteppelés, a folyamatos revütánc, a meleg hóhérok sikamlós tánca, az erőltetett, műmájer szövegek (sirály, karistolod?, stb.).

A második felvonást mintha valaki más írta volna: bekerült pár egész jó poén, amit nem a Gyalog Galoppból vettek, a magyar alkotók saját ötletei lehetnek (pl.: „a dombon túl van egy Röltex”, „mert jőni fog, ha jőni kell...”, „jóságos ég, te buzi vagy!” - mondta a király a hercegnek), és a legjobb jelenetek is a szünet után következtek (a Herbert herceges vagy a Magányos dal rész).

Csere

A magyar változatban hazai aktualitást kapott a darab: a zsidókat magyarokra cserélték. Abban a részben, amiben az eredeti verzióban Arthur zsidókat keres, hogy be tudjon jutni a Broadway-re, itt magyarokat, hogy be tudjon jutni a Madáchba. A különböző országok adaptációiban mindig van egy-egy rész, amit az ottaniak tesznek hozzá, mi ezt választottuk. „Ha nincs magyar a stábban, hidd el, semmire sem mész” – éneklik a helyettesített változatot.

„Hogy ki magyar, az fikció, azt súgja a frakció. Akad néhány szittya, ki a hangulatot szítja, és sok hegedűs a háztetőn” – adtak hozzá némi hazai ízt. Ez egyébként a darab legjobb részébe torkollik, egy magyar-zsidó-cigány kulturális kavalkád következik, amit a „Cintányéros, cudar világ” – dallama zár rövidre.

Annak ellenére, hogy nem nyújt olyan élményt, mint a Monty Python műsorai, a Spamalot nem szokványos musical. Sűrűn kiszólogatnak a közönségnek, be is vonják, zenei és énekstílusokat kevernek, ide-oda ugrálnak az időben, és még homoszexuálisok is vannak benne. Fura (abszurd), kis növésű férfi musicalszínészek szerepelnek benne, akik nekem kissé összefolytak a sok átöltözés miatt: többükről mindig azt hittem, hogy ők Mady az egykori Biző Boysból. Hajdu „Steve” István, a mi John Cleese-ünk alakja megnyugtatóan magaslott fölébük.

Talán szerencsésebb lett volna, ha Szerednyey Bélá-s szereposztásban nézem a darabot, mert Szervét Tibor még Arthur király szerepében sem szimpatikus. Játéka számomra annyira természetellenesen hat, mint az extra savanyú Haribo. Ez még egy musicalben is tud zavaró lenni, pedig itt tényleg nem a finom együtt rezgésről, a színészek közt izzó levegőről, a mély párbeszédekről van szó, hiszen mindenki kifelé kiabál a nézőknek.

Monti

Meglepve tapasztaltam, hogy a közönség nagy része nem látta a filmet. Onnan tudom, hogy megfigyeltem, mikor nevetnek. Nevettek azon, ahogy Arthur király ló nélkül lovagolt, vagy hogy levágták a fekete lovag végtagjait, meglepődtek a vérengző nyúlon, és a trójai fanyúl is új volt nekik. Én faarccal ültem, mint mikor valakinek egy nem túl jó viccmesélő előad valamit, aminek már rég tudom a csattanóját. A nézők ellenben minden dal végén vastapsban törtek ki, a Tó úrnőjét alakító Polyák Lilla énektudásától pedig egyszerűen elaléltak.

Bájos kísérőm végig úgy érezte magát a színházban, mint egy Luxor-sorsoláson, a végére fel is vidult. Azt hiszem, nekem is sikerült megértenem a darab lényegét: ha büdös is a színházi műfüst, a felhők fölött mindig kék az ég, és lehet, hogy nem csak hallucinálunk, amikor seggeket látunk mögé. Meg hogy nem vagyunk egyedül, mert mindig ott vannak a díszletesek, illetve a takarítónők. És a Szent Grál ott lapul mindenki szívében, aki hisz benne. No, nem mintha az lenne a lényeg, mert azt csak a musicalben találják meg. A film sokkal jobb, Grál nélkül is. Na, de most már vége a cikkemnek. Mondom, vége. Na jó, addig nem hagyom abba, amíg Galla Miklós személyesen fel nem szólít erre. Vagy amíg le nem ereszkedik ide az Isten mezítelen lábfeje.