Brit lapértesülések szerint Madonna és Guy Ritchie úgy döntött: elválik.
Az amerikai popsztár és a brit filmrendező elhidegültek egymástól, és nem akarja tovább fenntartani azt a látszatot, mintha minden rendben lenne köztük. Karácsonyig túl is akar lenni a procedúrán - jelentette szerdán a The Sun> című napilap.
Hamarosan közlemény jelenik meg a pár jövőjéről - írta a Daily Mail meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Madonnát a közelmúltban kapcsolatba hozták Alex Rodriquezzel, a New York Yankees baseball-sztárjával, akinek felesége e híreszteléseket követően jelentette be, hogy elválik férjétől.
A nyár folyamán az énekesnő cáfolta a pletykákat, hogy viszonya lett volna Rodriquezzel, és azt is, hogy házassága csődbe jutott volna.
Madonna éppen világkörüli turnén jár Sticky and Sweet című műsorával.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!