Megszabadult a Madonna-elemektől

Jason Stathamnek és Matthew Vaughnnak nem adott szerepet Guy Ritchie a legújabb alvilági filmjében, helyettük a szélhámost játszó Gerard Butler száll szembe Tom Wilkinsonnal, aki kivételesen dörzsölt maffiafőnököt alakít. A Rocknrollát Angliában már szeptemberben bemutatták, de hozzánk csak jövő januárban érkezik. A kritika vegyesen fogadta, a Variety szerint Ritchie újra csúcsformában van, a BBC szerzője viszont nem érti, miért engedik még mindig rendezni, de a lényeg: hogy az IMDb-n 7 pont felett áll.

Miért tért vissza a régi stílusához a Rocknrollával?

Mert magam is az ehhez hasonló filmeket nézem szívesen, és remélem, hogy ezzel a többi néző is így van.

Miért érdekli ennyire az alvilág?

Ez nem tudatos, hanem ösztönös vonzalom. Nagyon szeretem ezeket a történeteket, és a moziban is jól működnek, mert erősen elválik bennük a jó a rossztól. A közönség is beleéli magát azokba a helyzetekbe, amikor a szereplőknek jó és rossz között kell választaniuk, és ezeket a döntéseket a saját életünkben is sokszor meg kell hoznunk.

A Rocknrolla mennyire ábrázolja valósághűen a londoni alvilágot?

Érzésem szerint nagyon pontosan visszaadja a valóságot. Persze könnyedséget és humort is vittünk bele. Mondjuk nem azért csináltam a Rocknrollát, hogy szórakoztassak, de így működik a filmipar.

Mennyire segítette a reklámfilm-rendezés abban, hogy ezt a stílust kialakítsa?

Nálam az iskolát az pótolta, hogy a pályám kezdetén zenekaroknak forgattam videókat. Utána jöttek a reklámok, aztán a rövidfilmek. A klipjeim valójában mind rövidfilmek, mivel egy történetet mesélnek el, van elejük, közepük és végük. Így ez a munka jól felkészített a filmezésre. Ráadásul nagy volt a verseny, akkoriban tízen dolgoztunk egy aprócska irodában. Minden megbízásért egymással kellett megküzdenünk. A munkák ráadásul nem fizettek jól, ötszáz fontot (150 ezer forintot) adtak, azaz fejenként százat egy videóra, ami két-három hetünket is elvitte. De megérte, mivel folyton új ötletekkel kellett előállnunk, vagy máshonnan lopni, és azt a saját szájunk íze szerint átalakítani. Úgyhogy itt alakult ki a saját stílusom.

Tom Wilkinsont itt új szerepben látjuk. Miért őt választotta?

Pont azért, mert tőle nem ezeket az alakításokat szoktunk meg. Rengeteg szerepben láttam, és jó ötletnek tűnt, hogy visszahozzam a szülőhazájába, hogy itt valami újat próbálhasson ki.

Milyen érzés, hogy most végre jó kritikákat is kapott?

Inkább nem olvasom őket, csak a cikk végén a lényeget, de ezek nagyon sokat segítenek a filmnek. Itt is nagy a verseny, és mondjuk a 200 milliós A sötét lovaggal mellett elég nehéz közönséget találni a Rocknrollának. Az enyémhez hasonló filmeknek nagy szükségük van a jó sajtóra, különben nem jutnak el a nézőkhöz. Mindenesetre egészen más, amikor azt érzed, hogy sokan állnak melletted, és lelkesek.

Mennyire találja nehéznek a forgatókönyvírást, ami tipikusan otthon ülős munka?

Társasági típus vagyok, ezért nekem nehéz otthon írni, de ez is a filmezés része. Az írás nagy önfegyelmet követel, a rendezés már kevésbé. Mert amíg a forgatókönyvírás ideje alatt befelé fordulok, a rendezés exhibicionista dolog. Örömmel csinálom mindkettőt, de a rendezés sokkal könnyebb.