Az Egyesült Államokban rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette mutatják be a Walt Disney film-, szórakoztató-, és álomipari konglomerátum új egész estés számítógép- animációs filmjét. A Nemo nyomában előzetes vetítésein és a sajtóelőadásokon fémdetektorokkal vizsgálják át a nézőket, digitális kamerák után kutatva, sőt az előadás első huszonöt percében éjjellátó szemüveggel felszerelkezett biztonsági őrök vizslatják a nézőteret, hátha valakinek mégis sikerült becsempésznie valamilyen képrögzítésre alkalmas eszközt.
A Disney Stúdió által felbérelt biztonsági cég képviselője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a legtöbb néző azt hiszi, hogy a megnövekedett terrorista veszély miatt van szükség ezekre az intézkedésekre, pedig a Disney csak a kalózmásolatok ellen próbál meg küzdeni ezzel a módszerrel.
|
Etetni és fényképezni tilos! |
Ez a nem túlzottan nézőbarát módszer kifejezetten új az amerikai filmiparban, az X-Men 2 és a Renné Zelweger főszereplésével készült Down with Love , illetve a Mátrix-Újratöltve sajtópremierjén már feltűntek a fémdetektorok, de nem túl nagy sikerrel, hiszen a Mátrix-trilógia második részéről már a premier napján keringtek digitális kópiák az interneten.
A sajtóvetítésekre szóló meghívókon azóta öles betűkkel szerepel a figyelmeztetés, miszerint bűncselekményt követ el, aki titokban felvételeket készít a filmről, ráadásul a fenyegetés nem alaptalan, hiszen nemrégiben egy 33 éves kaliforniai férfit már letartóztattak, illegális felvélek készítéséért, és az ügyészség akár 26 évnyi börtönbüntetés kiszabását is kérheti ügyében a bíróságtól.
Rich Taylor, az Amerikai Mozgóképszövetség (MPAA) szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy számításaik szerint évente 3-4 milliárd dolláros kárt okoznak az amerikai filmiparnak a kalózmásolatok, és ez az összeg az elkövetkező években drasztikusan nőhet, ha nem találnak megoldást a problémára.
A bohóchal nyomában
| |
A Szörny Rt. és a Toy Story sikere után nem nehéz megjósolni, hogy a Disney új komputeranimációs filmje, a Némó nyomában (Finding Nemo, hazai bemutató: december 18.) hatalmas siker lesz. És mert a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt szánt mese-vígjáték a tengerből egy fogorvosi váró akváriumába került kis bohóchal szökési kísérleteiről szól, az is megjósolható, hogy a film nagyobb hullámokat ver majd, mint alkotói gondolták: a következő néhány évben a vörös-sárga sávos meleg tengeri bohóchalak élete alaposan megváltozik majd.
A világ tengeri hal kereskedelmének központjában, Dél-Kaliforniában például eluralkodott a pánik. "A film üzenete, hogy az akvárium gonosz dolog - tiltakoznak a kereskedők és könnyűbúvárok. - A gyerekek, akik eddig imádták az akváriumukat, mostantól bűnnek látják majd a haltartást."
Az állatvédők viszont éppen attól óvnak, hogy - amiképpen a 101 kiskutya idején a dalmaták kerültek veszélybe - a bohóchalak hirtelen népszerűsége okozzon természeti katasztrófát.
Érdekes módon amiatt senki nem aggódik, hogy a Némó nyomában egy másik főszereplője is veszélybe kerülne: igaz, ő cápa.
IC Press
|
|
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!