Már építik a lóversenypályát a Hősök terén

2008.05.29. 17:23
Százezer embert várnak a Nemzeti Vágta hétvégi eseményeire a Hősök terére és az Andrássy útra. Már épül a speciális lóversenypálya, és péntek éjjeltől lezárják a környéket.

Elkezdték építeni a lóversenypályát a Hősök terén az Nemzeti Vágta elnevezésű fesztiválra, amelyet a hétvégén rendeznek meg.

Az esemény fő attrakciója az állítólag történelmi hangulatú lóverseny vasárnap, amelyre 96 magyar település nevezett. A győztes lovas egy huszárszablyát, a település meg 30 millió forintot nyer

A lóversenyre a Hősök terén 6200 négyzetméter, kimondottan lovasesemények céljára készített, speciális talajt biztosító granulátumot terítenek le, amelyet 60 kamion szállít a helyszínre. A granulátum háromféle homokból, többféle geotextíliából, glicerinből áll, amelyet vízzel locsolnak, hogy kemény felület alakuljon ki.

A körpálya hossza 500 méter, a versenytáv két és fél kör lesz. A pályát összesen egy kilométer kordon veszi körül. A rendezvényt 65 ember hat napon át készítette elő, a hétvégén pedig kétezer ember fog dolgozni a lóápolótól a kiállítókon, a biztonsági szakembereken és vendéglátósokon át a közterület-fenntartókig. Az összes programon 250 ló vesz majd részt.

Lezárások, menetrend-változások

A Nemzeti Vágta rendezvényei és annak előkészítő munkálatai miatt teljes útlezárás lesz egyes utakon május 30-án, pénteken 23 óra 30 perctől június 2-án, hétfőn reggel 4 óráig. A lezárások az alábbi utakat érintik:

- a Hősök tere körben; - az Andrássy út a Bajza utca és a Hősök tere között; - a Dózsa György út a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között; - a Kós Károly sétány teljes szakasza; - az Olof Palme sétány a Zichy Mihály út és a Hősök tere között; - az Állatkerti körút Állatkerti út Hősök tere között.

Az eseményre érkezők a fenti lezárt utcákon kívül, a KRESZ szabályainak megfelelően a környező utcákban parkolhatnak ott, ahol nincs megállási tilalom. A BKV járatai is módosított útvonalon közlekednek a fenti lezárások miatt. A BKV az összes érintett megállóba tett tájékoztatót.

A Kisföldalatti 31-én szombaton délelőtt 10 óra és este fél 11 között, illetve június 1-jén délelőtt 10 és este 8 óra között nem áll meg a Hősök tere megállóban.

Szombaton délelőtt 10 órától az Andrássy úton az eseményen részt vevő városok és falvak mutatkoznak be. Lesz kézműves vásár, népzenei színpad, és persze folklórprogram. Délután 4 órakor kezdődik a Hősök terén a városok és falvak versenyzőinek bemutatkozó díszfelvonulása, és a látványos történelmi lovas gála.

Vasárnap délelőtt 10 órától kezdődnek a lovasverseny előfutamai. Délután lesznek a középdöntők, míg a döntőre este 6 órakor kerül sor. Vasárnap is egész nap látogatható a Vágta Korzó, valamint a Műcsarnok környéke is, ahol többek között állatsimogatóval, lovagoltatással, és lópatkoló-bemutatóval várják az érdeklődőket

A rendezők százezres tömeggel számolnak a két nap alatt. Magát a lóversenyt a Hősök terén, a kivetítők segítségével, mintegy 20 ezren láthatják egyszerre a helyszínen.