Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Showbiz cikkek
Néhány szó a szolgáltatások milyenségéről. A feljebb említett Service Center-ek a szélrózsa minden irányából hordták ide a gasztronómiai csodákat kínáló éttermeket, étkezdéket. Azért használtam a csoda szót, mert itt tényleg kiadós, tápláló ételt lehet kapni, mondjuk nem kevés pénzért. Lehet hogy, kulturális különbség, de minden ételt forgalmazó cég nagy hangsúlyt fektet úgy az egészséges táplálkozásra, mint a kedves vevő nem totális hülyének nézésére. Az adagok, legyen szó tonhalas szendvicsről vagy japán csirkéről, mindig emberesek, és a tömve vannak salátával, amely vitamintartalmára igencsak szükség van errefelé. Ha azonban a gyomorbarát zöldségek csak köretként vannak jelen, akkor is egy turnusnyi csillebérci kisiskolás lakna jól velük. Nem egy pékségcetlis, acélkeményre szikkadt serclit basznak elénk egy zsírban keresztelkedett malacfejpép rúddal, (nem beszélve a kis, megszáradt, gusztustalan mustárdarabkáról), hanem egy szó szerint színes, ínycsiklandozó fogást adnak és mellé a legfontosabbat: egy kedves, széles mosolyt.
Tényleg mindent lehetett kapni: müzlit, fánkot, indiai ételeket, tzatzikit, falafelt, szendvicset, rizottót, ham and eggs-et, zeller burgert, mongol barbecue-t, tortillát, vega kajákat, palacsintát.
Az árak nem éppen magyar (vagy dán) kisnyugdíjasoknak valók, mert egy jófajta szendvics 30 dán korona (ezres), egy o,4-es kakaó 19 korona (600 Ft), egy főétel 40-55 korona (1400-2500 Ft), egy háromdecis sör pedig a 23 korona (700 Ft). A karszalaggal ki-be lehet járkálni, így a nem túl messze fekvő Roskilde városába mehettek bevásárolni az árérzékeny fesztivalisták, a boltok legnagyobb és az ottlakók kicsit kisebb örömére. Rengetegen tettek így, svájci bicskát szorongatva.
A dán nemzet erősen hír- illetve médiafüggő, ezért a szervezők gondoskodtak arról, hogy mindenki folyamatosan informálva legyen. A Festival Globe, a fesztivál hivatalos újságja minden nap megjelent nemcsak dánul, de angolul is, és az önkéntes rikkancsok minden táborhelyet egy nap többször is felkerestek. A hírlap minden „belföldi” eseményről beszámolt, de helyet kaptak a nagyvilág érdekesebb hírei is. Ezen kívül a RFS (Roskilde Festival Radio), a folyamatos zene sugárzása mellett, óránként tájékoztatta a hallgatóságot a történésekről. A fesztiválnak volt wap-os elérhetősége is, valamint ingyenes „news-sms” szolgáltatásra is lehetőség volt.
A tisztálkodás amúgy sem éppen szabadidős sláger Dániában, de itt még a fürdésre gondolás is a minimális szintre csökken. Ennek két fő oka van: a melegvizes zuhany 25 koronába kerül, a hidegvizes pedig szinte folyamatosan tömve van- igaz, ami igaz, gyakorta pucér, bevállalós csajokkal, ami némileg elvonja az ember figyelmét a fogrobbantóan hideg forrásvízről. De a lányoknak nem tudom, mi a jó benne... ők csak fáznak!
A toaletthelyzet, sajnos itt is, mint más fesztiválokon, katasztrofális. Ha a kerítéses megoldás nem működik, akkor az ember "angol wc"-re kényszerül, ugye. Na, ezek a konténerbe nyomorgatott lukak - amelyekbe ugyan bepréseltek egy normális kagylót - korántsem ütik meg nemhogy az angol wc-k, de még a csajági utasellátó toalettek színvonalát sem. Hölgyeim is uraim, felül lehet múlni a MÁV-vécéket. Néhol akkora volt a kupac, hogy viták alakultak ki a sorban állók között a kivitelezés módjáról.
Egyszer végignéztem egy tisztítási folyamatot. Betolatott a kamion, rajta hatalmas, fektetett víztoronyra emlékeztető sci-fi masinával. Kipattant két muki, "Igen, bazdmeg, nekem van a legszarabb munkám a világon!" arckifejezéssel, és némi irigykedő utálattal széthessentették a sorban állókat. Levettek egy hatalmas csövet és slagot a kamionról. Pattantak a zárak, csukódtak a szelepek. A következő képsorokat pontosan ismerő, mégis minden alkalommal megrökönyödő szippantó munkás bekapcsolta a teherautó egyik részét, és felzúgott egy óriás porszívó. A szerencsétlen ember sorra nyitotta ki a tényleg meghökkentő látványt rejtő ajtókat, majd miután nem tudta eldönteni, hogy röhögjön-e vagy hányjon, gyorsan inkább felszippantott mindent a helységből. Mindent. A padlóról, a falakról, néha a mennyezetről és természetesen a csészéből. A végére nagyon megcsömörlöttnek tűnő porszívóst, hozzá képest kifejezetten vidám társa követte a slaggal, aki kiskatonákat-terrorizáló-őrmesteres filmekre emlékeztető nagynyomású vízsugárral távolította el az ide-oda száradt kakiszigeteket.
Pucérolimpia
Az első este után valami univerzálisan megváltozik. Sokféle magyarázat van, hogy miképp képesek az átlagban rendszerető skandinávok elviselni ezeket a körülményeket. Az egyik lényegretörőbbet egy dán egyetemistától, Larstól kaptam, aki azt mondta: "Itt egy kicsit állattá kell válni. Ezután az egy hét után úgyis mindenki hosszú, zsibbasztóan forró fürdőt vesz, és visszasírja ezeket a boldog, baktériumoktól hemzsegő pillanatokat. El kell engedni magad, nem szabad pitiáner dolgokon fennakadni. Itt mindenki jól érzi magát, ami nem véletlen!" - emelte magasba sörét. "Ez a városi életben megvalósíthatatlan testi-lelki szabadság időszaka. Chill out session!" - kacsintott rám, és koccintottunk.
Már maga az, hogy az soha, egy pillanatig se kell félni semmiféle veszélyhelyzettől, rendkívül felemelő. A Dániában általános biztonság csokimázas érzése itt, ha lehet, hatványozódik. Akármilyen kicsi, gyenge vagy részeg az ember, sehol nem kell tartani attól, hogy hullarészeg bugrisok vagy neadjisten túlkokszolt parasztok belekössenek az emberbe. És nem azért, mert itt nem találhatók meg ezek a fajok, csak itt nincs génjeikbe kódolva a mitnézelköcsög-szétbaszomaszádat mentalitás. Ide nem telefont lopni, vagy viccből késelni járnak a fiatalok, hanem egy minden évben megrendezendő össznépi örömünnep részesei kívánnak lenni. Persze itt is történnek besurranó tolvajlások, de összehasonlítva mondjuk a Szigettel, ezek száma elenyésző, főleg a körülményeket tekintve, miszerint az örömködő fiatalok nemigen figyelnek dolgaikra. Azt még megértem, hogy a magyar országházba lopni és harcolni járnak kedves honfitársaim, de hogy a "mi" Szigetünkön miért kell folyamatosan tolvajoktól tartani, és néha a puszta ottlétért bocsánatot kérni annak érdekében, hogy valami proteinbaba ne fejeljen le, azt végképp nem tudom felfogni.
A tolerancia és a békeszeretet a két meghatározó érték. Itt nem is csak mosolyog, hanem szinte folyamatosan nevetgél az ember, majdnem függetlenül az elfogyasztott sör mennyiségtől. Egyrészt rengeteg vicces figurába botlik az ember lépten-nyomon, másrészt, ha csak egy kicsit is jó idő van, már mindenki jókedvű. A felszabadult fiatalok keresik egymás társaságát, leülnek egymással beszélgetni, vadidegenek sírnak egymás vállán szerelmi bánatuk miatt, valamint szintén vadidegenek tréfálkoznak egymással, és egy nyolc napon túl gyógyuló sérülés helyett mindig egy kacaj a válasz.
Rengeteg emberrel találkoztam, beszélgettem az egy hét leforgása alatt. Mondanom se kell, hogy a szinkronizálatlan műsorokon nevelkedett, nyelvtudást valóban fontosnak tartó skandinávok minden korosztálya beszéli az angolt, így a kommunikáció nem okoz gondot. Találkoztam kritikus, pucér postással, aki a modern politikai rendszerek által megvezetett társadalmakat ostoba, eltunyult csürhéknek tartotta, és akivel történetesen együtt ordítottuk az "I've become perfectly numb!" szlogenné vált Pink Floyd-refrént Roger Waters fantasztikus koncertjén. Beszélgettem igazi állatbarát hölggyel, aki semmilyen állattól származó terméket nem evett, csupán azért, mert ismerte a modern állattartás metódusait. Mindezt egy télen-nyáron viselt "Animalliberation" feliratú fekete, kapucnis pulcsival hirdette. Szegénykém étrendje ennek megfelelően barna kenyérből, zöldség- vagy eukaliptuszpasztából, sörből illetve cigarettából állt. Láttam Opeth-re rockyzó, majdnem albínón világító, litván gyógyszerészt, aki sátor nélkül érkezett, tavalyi roskilde-i tapasztalatitól hajtva. „Azért nem hoztam sátrat, mert tavaly se hoztam!”, mondta. „Amúgy meg ismerek két embert egy táborban, majd kitalálunk valamit!”
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
