Nyilvános Eszenyi Enikő igazgatói pályázata

2020.03.11. 13:26

Szokatlanul viharos körülmények között zajlik az igazgatókiválasztás a legjelentősebb fővárosi fenntartású színházban. A szakmai bizottság úgy döntött, hogy Rudolf Péterrel és Csányi Jánossal szemben az intézményt tíz éve vezető Eszenyi Enikő pályázatát támogatják. Arról, hogy ki lesz végül a Vígszínház igazgatója 2020 és 2025 között, a fővárosi közgyűlés dönt. 

Hogy melyik pályázó mivel szeretné meggyőzni a döntéshozókat, az most már mindenki esetében nyilvános, először Csányi János tette elérhetővé a pályázatát, aztán Rudolf Péter is követte a példáját, végül az Eszenyi Enikő által jegyzet, több mint 250 oldalas dokumentum is böngészhető

Ha ennek a színháznak nem is lehet feladata, hogy egy nyilvánvalóan megosztott társadalmat egyesítsen, bármi áron is, súlyosbítani sem szabad a társadalmon belüli viszályokat, nem szabad hangsúlyozni a meglevő elkülönülést

– ezzel a Jean Vilar francia színésztől és rendezőtől származó idézettel kezdődik a pályázat. Eszenyi Enikőt többen is bírálták amiatt, amiért 2019 decemberében nem vett részt a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért szervezett tüntetésen. Akkor azzal érvelt, hogy szerinte mindent szakmai úton kell elintézni. 

A Vígszínház olyan szellemi és művészi alkotóműhely, melyben a kreatív társulat tagjai és minden alkotó egymást inspirálva dolgozik, ápolják saját örökségüket és nemzeti hagyományukat, fejlesztik képességeiket, nyitottak és toleránsak

– áll a prológusban, és ez visszatérő elem, egy egész fejezet szól a későbbiekben arról, hogy szerinte ez mit is takar. Persze előbb megismerhetjük a személyes motivációt, Eszenyi Enikő két oldalban ír arról, miért döntött úgy, hogy ismét megpályázza ezt a posztot, amit egyébként szakmája csúcsának tart. 

A Vígszínházba először 1981-ben léptem be Horvai István növendékeként, aki akkor a színház igazgatója volt. Ennek immár harminckilenc éve. Azóta szeretem hűségesen és szolgálom kitartóan ezt a színházat. Az elmúlt tíz év eredményei és a jövőre vonatkozó számtalan tervem megerősítenek abban, hogy az életem következő öt évét ismét a Vígszínháznak szenteljem

– írja. 

Regnáló igazgatóként természetesen a dokumentum bőségesen sorolja az elmúlt évek eredményeit.

Az igazgatókiválasztás során mostanra Eszenyi Enikő vezetői gyakorlata, stílusa vált a legfőbb vitakérdéssé. Mindez azzal kezdődött, hogy Csányi János saját pályázatában nemcsak az általa vélt szakmai problémákra tért ki, hanem szavaival mintha arra utalt volna, hogy a jelenlegi igazgató autokratikus, munkatársait megfélemlítő vezető, de részletekbe nem bocsátkozott. Azóta ugye több egykori kolléga névvel vállalta a véleményét arról, milyen igazgatónak tartják Eszenyit. Az igazgatónő, aki azóta reagált a személyét ért vádakra, pályázatában ki is tér a belső kommunikációra, bár szavaival valószínűleg nem értenek egyet azok, akik most kritikával illeték. 

A Vígszínház határozottan elítéli a fizikai és verbális erőszak, a testi vagy lelki megalázás minden formáját, és támogatja mindazokat, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek

Csányi János pályázatában kifogásolta, hogy a nézőszám csökken, Eszenyi Enikő máshogy látja a helyzetet. 

Nézőszámunk és a látogatottságunk az európai átlag fölött van, előadásaink átlagos nézőszáma növekedett a tíz év alatt... A Vígszínházban 1040, a Pesti Színházban 514, a Házi Színpadon pedig 80 embert tudunk fogadni esténként, összesen tehát 1634 főt. Az elmúlt évek során ez már több mint 400.000 nézőt jelentett évadonként

- írja, és egyik másik pontnál megjegyezi, szerinte "a Vígszínház kiemelkedően magas látogatottsága miatt az egyetlen olyan prózai színház, amelyik képes arra, hogy fiatal művészeit nagyon hamar ismertté és elismertté tegye". Szerinte a nagyszínházaknak továbbra is van létjogosultsága, és egyúttal köszönetet mondott a fővárosi önkormányzatának, mint az intézmény fenntartójának, mert ezen támogatás nélkül nem lettek volna ilyen eredményesek. 

Eszenyi pályázatában kitért arra is, hogy a színház utolsó rekonstrukciója 25 évvel ezelőtt fejeződött benne, és számos okból szükség lenne egy újabb nagyobb volumenű felújításra. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 20.000.000 forint összeggel támogatta a Vígszínház rekonstrukciójához kidolgozandó Tanulmányterv elkészítését, mely a fenti problémák megoldására fókuszál, előkészítve a színház rangjához méltó körülmények megteremtését lehetővé tévő rekonstrukciót. 

És azt is megemlíti, hogy a Pesti Színházban is szükség lenne további munkálatokra, mert ugyan történtek fejlesztések, de maradt még bőven feladat. A pályázat elvileg tartalmaz egy üzleti tervet is, illetve a gazdálkodással kapcsolatos információkat, de ez sajnos hiányzik az interneten elérhetővé tett dokumentumból. Az évadtervezést viszont minden részletében megismerhetjük. 

Célom, ahogy eddig is, a vígszínházi hagyományok folytatása, a 21. századi művészszínházi jelleg megőrzése, a fontos társadalmi problémákat felvető klasszikus és kortárs művekből álló repertoár gazdagítása. Folytatva a tradícióinkat, a repertoárt mindig harmonikusan egészítették ki igényes zenés művek, gyerekeknek, illetve családoknak szóló előadások kilenctől kilencvenkilenc éves korig, melyeknek többsége a színház ösztönzésére, felkérésére született.

A pályázatot a támogatók névsora és a szándéknyilatkozatok zárják. A listán szerepel többek között Alföldi Róbert, Dés László, Geszti Péter, Presser Gábor és ifj. Vidnyánszky Attila is, de nyilván nem találkozni azok nevével, akik aláírták az Eszenyi Enikő vezetési stílusát kritizáló nyílt levelet. 

Hogy a fővárosi közgyűlés döntését az izgató személyéről mennyire befolyásolja majd az a vizsgálat, amit az önkormányzat indított, egyelőre nem tudni. A Főpolgármesteri Hivatal kedden felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek miatt.