Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTakarítanak és felolvasással segítenek a magyar színészek, amíg nincs munkájuk
További Színház cikkek
Hétfőn éjféltől a kormány a veszélyhelyzet miatt elrendelte a rendezvények betiltását és a szórakozóhelyek, mozik bezárását. A kulturális intézményeknél látogatási tilalmat vezettek be: a hazai színházak már nemcsak közönség előtt, hanem egyáltalán nem tarthatnak előadásokat. A magyar színészek így munka nélkül maradtak, úgyhogy szabadidejükben sokan indítottak közülük gyerekeket segítő programokat, felolvasóesteket vagy népdaloktatást.
Összeszedtük, hogy kivel mivel próbálja kitölteni a hirtelen támadt, rengeteg szabadidőt.
Bajtársiasság és felolvasóestek
Mivel nemcsak a színházak, hanem az iskolák és az óvodák is bezártak, azaz hétfőtől lényegében az összes gyerek otthon maradt a vírus miatt, az otthon maradt színészek egy része a szülőknek próbál segíteni a tanításban vagy a gyerek lekötésében, például
- Bíró Kriszta és Fullajtár Andrea kezdeményezték, hogy a színészek segítsék az otthon ülő diákokat kötelező olvasmányok felolvasásával.
- A Jurányi Társulatnál játszó Huzella Júlia elindította a Tíztől mesék című Facebook-oldalt, amin mindennap gyerekeknek olvas fel.
- A Papageno összeállította azoknak a bábszínházaknak, színészeknek a listáját, akik bábelőadásokkal, felolvasásokkal segítik a még kisebbeket.
- Az Artus-Goda Gábor Társulatának színésze, Nagy Csilla otthonról közvetítve ad táncórákat a mozgásra vágyóknak.
- Az Örkény Színház minden hétfőn Örkény egyperceseihez kapcsolódó feladványokat posztol a fiataloknak, míg az Opera népdalokat tanít nekik.
De nemcsak gyerekeknek szánt programokkal rukkoltak elő a színészek és a színházak. A Rózsavölgyi Szalon színészei otthon olvassák fel Grecsó Krisztián új verseit, Grisnik Petra elindította a #miszépmiszépmiszép zenés-felolvasós mozgalmat, az Orlai Produkció színésze, Epres Attila pedig online felolvasóesteket tart. A hasonló produkciókat egyébként a beszédes nevű, Láthatónak maradni Facebook-oldal gyűjti össze egy helyre: ezzel is szorgalmazva azt, hogy az ország színészei ne tűnjenek el az emberek szeme elől a járvány alatt sem.
A színész is ember
Vannak színházak, ahol a „színész is ember” vonalat hangsúlyozzák: az Operett Színház például Búfelejtő vlogot indított színészeivel, a Hatszín Teátrum dolgozói szintén videóban tartják a kapcsolatot közönségükkel, a kecskeméti Katona József Színház pedig elindította a #színészekotthon-sorozatot. A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata időseknek segít bevásárolni, illetve több színész támogatja a Bodor-projektet is, amiben az iskolás kötelezőkhöz hasonlóan könyveket olvasnak fel, csak itt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének segítésére.
Az önkéntes munka mellett sokuknak munkát kell keresniük a járvány alatt, hogy kihúzzák az elkövetkező időszakot. A 24 videójában több igazgató is hangsúlyozza, hogy a helyzet miatt nagy az aggodalom és a bizonytalanság, több színész már arról beszélt, hogy el kell majd menniük takarítani. A színészek munkalehetőségeinek gyűjtésére létre is jött a „Színházban dolgozom, de máshoz is értek” Facebook-csoport, itt takarítástól korrepetáláson át kutyasétáltatásig jelentkeznek az ország színészei mindenféle munkára. A nehéz körülményekre reagálva a Thália Színház Szolidaritási alapot is létrehozott a nehéz anyagi helyzetbe kerülő művészeknek, a színház vezetése kapásból 15 millió forintot helyezett ebben el.
(Borítókép: A Pécsi Nemzeti Színház üres nagyterme 2020. március 11-én. A koronavírus-járvány miatt a mozik és színházak zárva tartanak. Fotó: MTI/Sóki Tamás)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!