Idén már nem lesznek új adói az MTV-nek
Ebben az évben, a korábbi ígéretek ellenére, már nem számol tematikus csatorna indításával a Magyar Televízió.
"Idén az MTV tervei szerint az m1 és az m2 televíziós csatorna szolgáltat műsort" - közölte az MTV sajtóosztálya, jelezve, hogy internetes oldalukon keresztül továbbra is nézhető az élő adás, saját gyártású, jogtiszta produkcióik pedig később is letölthetőek onnan.
A 2004. március 5-én elnökké választott Rudi Zoltán pályázatában még négy tematikus adó (közéleti és hír-, kulturális, film-, valamint sportcsatorna) terve szerepelt.
Tavaly március végén, egy, az MTI-nek adott interjúban az elnök arról beszélt, elállt a sporttévé tervétől, a másik három elindításáról azonban már folynak a tárgyalások; akkor úgy nyilatkozott: egy éven belül debütálhat első tematikus csatornájuk.
A 2005 nyarán m3 néven regisztrált, de el nem indított közéleti adót azonban bő egy évvel később törölte nyilvántartásából az ORTT, mivel az adó nem kezdte meg a működését
Via MTI