Kik is valójában a szkinhedek?

2014.05.08. 17:00
Új parlamenti divat a szkinhedezés. Megkapta már a héten parlamenti alelnöknek választott Sneider "Roy" Tamás és az MSZP-s Molnár Zsolt is. De vajon jól tudjuk, helyesen használjuk a szkinhed fogalmat? Utoljára a hipszterezés okozott ekkora káoszt a magyar fejekben.

Hangolódás gyanánt hallgassa meg a cikk olvasása közben klasszikus szkinhed reggae válogatásunkat is, csupa fekete előadóval! Talán még Sneider Roy” is ezekre a dalokra táncolt, amikor épp nem a jamaicai testvéreivel szotyolázott a lelátón.

Mint a legtöbb szubkulturális dolog esetében, ezúttal is vissza kell térnünk a hatvanas évek Nagy-Britanniájába, hogy megértsük a magyar szkinhedeket. A brit munkásosztály csóró fiataljainak csupán korlátozott lehetőségeik voltak a munkaerőpiacon, a lakhatás és a művelődés terén. A második világháború utáni gazdasági fellendülés tette lehetővé, hogy jellegzetes öltözködésükkel, zenehallgatási és szórakozási szokásaikkal valósítsák meg önmagukat, és teremtsenek maguknak saját, a domináns kultúráétól eltérő értékrendet, illetve világot. A szkinhedmozgalom két korábban meghatározó irányzatból alakult ki: a robogós, piperkőc modok olvadtak össze a Jamaicából érkező ifjú bevándorlókkal, a rudeboyokkal, akik közt új hazájukban is irigylésre méltóan nagy volt az összetartás, gengszterfazonú öltözéket viseltek, és nem kegyelmeztek senkinek, aki az útjukat állta.

Jamaica a jamaicaiaké?

A kapcsolódási pont a ska és a reggae zenék szeretete volt, a sör és a futball, na meg a munkásosztálybeli öntudat. A meccsek utáni verekedésekhez és az egyéb utcai balhékhoz a rövidre nyírt haj volt a legcélszerűbb viselet, arról már nem is beszélve, hogy így tudták magukat a legegyszerűbben megkülönböztetni a negédes, álomvilágukban elkényelmesedett hippiktől, akiknek viszont igen könnyen bele lehetett markolni hosszú fürtjeikbe. Erős osztálytudatuk miatt megjelenésük a brit munkásosztály öltözködésének egyes jegyeit nagyította fel, és tette már-már karikatúraszerűvé. Kockás inget, farmernadrágot, munkásbakancsot és nadrágtartót viseltek.

Az új ifjúsági kultúra egyszerű marketingjelenségként terjedt el, amikor a később glamrock-együttesként ismertté váló Slade 1969-ben – amikor a nyugati világ fiataljainak nagy része még LSD-mámorban repkedett – a szkinheddivatnak megfelelően lépett fel eleinte csupán a kis helyi klubokban, majd egyre jelentősebb helyszíneken. Koncertjeik rendszeres velejárói voltak a verekedések és botrányok, amelyek nem csupán az egybegyűlt szkinhedeknek, hanem a zenekar agresszív előadásmódjának és szókimondó dalszövegeinek is voltak köszönhetők.

Slade - Wild Winds Are Blowing - Slade In England

Ez itt Anglia, és nem a pakiké!

A bőrfejűségnek – épp a jamaicai érintettség miatt – eleinte nem voltak rasszista felhangjai. A rasszizmus vádjának alapjául az szolgált, hogy a hatvanas évek végén sok szkinhed részt vett a pakisztáni bevándorlók ellen elkövetett erőszakos cselekményekben. A „pakik” bántalmazása, saját narrációik szerint, nem rasszista vagy politikai indokkal történt: míg a fekete és fehér szkinhedek zömében az alsóbb társadalmi rétegek közül kerültek ki, a szorgosan dolgozó pakisztániak a középosztály tagjai lettek, így elsősorban jobb életkörülményeik miatt váltak célponttá. A szkinhedek egyébként is bárkit megtámadtak, aki nem tetszett nekik, legyen szó másik szubkultúra tagjairól, melegekről, bárkiről – senki sem érezhette magát biztonságban.

Később, a hetvenes években jelentős változások jöttek. Miközben a színesbőrűek egyre inkább a reggae és az egyéb fekete műfajok felé fordultak, a fehér srácok az évtized végén felbukkanó streetpunk és oi! zenékkel kezdtek el szimpatizálni. A sajtó ezalatt a mindinkább elharapódzó futballhuliganizmus jelszavával keltett pánikot az átlagemberekben. Ugyanezekben az időkben a brit szkinhedek egy nem elhanyagolható – főként a rosszabb körülmények között élő – része a szélsőjobboldali Nemzeti Frontba tömörült, amelynek tagjai demagóg jelszavaikkal a bevándorlókat okolták a felmerülő gazdasági problémákért.

Válaszul az apolitikus és a baloldali szkinhedek, a rasszista sztereotípiák eloszlatására, antirasszista kezdeményezéseket indítottak. A faji előítéletekre reagált a ska második hulláma, a two-tone is, amelynek képviselői a jamaicai zenék hatását a túlnyomóan fehér punk és új hullám dinamikájával vegyítették. Emblematikus fekete-fehér kockás zászlóik a színesbőrűek és a fehérek békés együttélését hirdették – de még a fekete bakancsba fűzött fehér cipőfűzők is, ami manapság már egész mást jelent. A szubkultúra szakadásának folyamatát a legérzékletesebben talán Shane Meadows több díjat is bezsebelő filmje, az Ez itt Anglia mutatja be.

This Is England - trailer

A fajok egyenlőséget hirdető vonulat nemcsak Margaret Thatcher birodalmában, hanem idővel a szigetországon kívül is felütötte fejét: a nyolcvanas évek második felében Amerikában megalakult a S.H.A.R.P. (Skinheads Against Racial Prejudice, vagyis Szkinhedek a Faji Megkülönböztetés Ellen) mozgalom, majd az ARA (Anti-Racist Action, azaz Antirasszista Akció) nevű szervezet is.

Lánctalpakon Erdélybe!

Magyarországra – az ismert kultúrpolitikai okoknak köszönhetően – a nyolcvanas években egy az eredeti szkinhedmozgalomra csak nyomokban emlékeztető vonulat jutott el, és nyert magának teret. Akik ekkoriban lázadni szerettek volna, elsősorban a punkok közé álltak, de akiknek még ez is kevés volt, és a punknak is hátat szerettek volna fordítani, azok lettek a szkinhedek. Itthon valószínűleg a szocialista rendszerrel való szembenállásuk sodorta őket a radikális jobb felé.

Az első, punkokból átvedlett szkinek 1982-ben alapítottak zenekart Mos-Oi! néven, egy évvel később máris pert folytattak ellenük: a CPg egyik koncertjén, egyetlen szám erejéig ők is a színpadra álltak, ahol a közönség követelésére előadták a punkok körében is igen népszerű Cigánymentes övezet című dalukat. „Fehérnek születtem, árja vagyok / mégis többet kapnak az állat, tolvaj arabok / a bevándorló bére csak halál lehet / el kell üldözni a négereket!” – énekelte az együttes. A Mos-Oi! tagjai végül felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszták az ügyet, míg a CPg tagjainak, akik ellen két per is indult, le kellett ülniük büntetésüket. „Az ítéletekből annyi következtetés mindenesetre levonható, hogy a nyolcvanas évek közepén a rendszer kevésbé tolerálta az antikommunista, anarchista nézeteket, mint a nyíltan kisebbségellenes uszító eszméket, szövegeket” – írta Rock a vasfüggöny mögött című könyvében Sebők János, a magyar ifjúsági kultúra és popzene szakértője.

Ekkoriban több radikálisan jobboldali, a maga módján elképesztően szórakoztató skaegyüttes is alakult, amelyek esetében a brit minta tipikusan magyar jelenségekkel, rendszerkritikával, illetve történelmi érzésekkel töltődött fel. Na meg nagy adag humorral és trendérzékenységgel: a Skanzelizé például egyik dalában arról fantáziált, hogy lánctalpas IBUSZ-szal veszi be Erdélyt, miközben az égen Csaba királyfi kíséri útjukat, míg a Fals Cairo című szerzeménye attól félti Budapestet, hogy egyre inkább hasonlítani kezd az egyiptomi fővároshoz – már ami a rohamosan szaporodó lakóit illeti.

Skanzelizé Táncőrület 1986 PE_CSA

A kifejezetten neonáci vonal csak valamivel később, a rendszerváltás egyik nem kívánt hozományaként bukkant fel a magyar zenei palettán. Ennek az irányzatnak a képviselőit szokták a netes vitákban boneheadeknek csúfolni. Közben fokozatosan erősödött a nemzeti rock is, melynek gyökerei egészen a Nagy Feró és Schuster Lóránt nevével fémjelzett csöves rockzenéig érnek. A nemzeti rock előadói zeneileg ugyan rendkívül széles skálán mozognak – kezdve a megzenésített bakadaloktól egészen a népzenei elemekkel megtűzdelt popzenéig –, elsősorban a dalszövegek tematikája köti őket össze. Témáikat elsősorban a magyar történelem, a nacionalizmus, valamint a globalizáció, a kapitalizmus és az új értékrendek tagadása ihleti.

Az egyre popularizálódó irányzat egyik zászlóshajóját, a Romantikus Erőszak együttest, illetve annak frontemberét, Sziva Balázst mutatja be Kriza Bori és Wizner Balázs filmje, a Dübörög a nemzeti rock.

Dübörög a nemzeti rock

Természetesen akadnak itthon is ellenvélemények, és léteznek antirasszista közösségek. „Mi vagyunk az igazi szkinhedek! Egy olyan mozgalom, ami félig Jamaicából származik, eleve nem is lehet náci. Ez az egész egy elbitorolt dolog” – mondta például Riegler János a Böiler zenekarból néhány éve lapunknak. A Magyar Antirasszista Skinheadek facebookos közössége még ma is aktív, a munka ünnepén például a Derkovbois zenekar Mi vagyunk az alja című dalát posztolták. „Osztály vagyunk, s nem nemzet, a mi hazánk az egész világ!” – énekli hitvallását a zenekar.

A magyar szkinhedmozgalom – legalábbis a szélsőjobbos ága – egyébként tavaly novemberben ünnepelte harmincadik születésnapját, a radikális OI-Kor és Titkolt Ellenállás koncertjeivel, valamint a Betyársereg hathatós támogatásával. A szkinhedek tehát – irányzatok és olvasatok ide vagy oda – köszönik szépen, jól vannak. Csak sör legyen, zene és foci.