Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A pályaválasztási tanácsadójában valószínűleg összeragadt két lap (tudják: a mákos bab egy étel, ami úgy készül, hogy kettőt lapozunk a szakácskönyvben); így lett Ed Calle jazz-zenész, akinek a matematika a hobbija. Ez a hervasztó nyekergés viszont leginkább egy szoftpornóba, esetleg egy délutáni szappanopera stáblistájába illik, egy európai szerkesztőség kora délutánjába nem annyira.
Tartok tőle, hogy ha ezt a számot valamelyik párt felhasználta volna az EP kampányos reklámfilmjéhez háttérzenének, ijesztő sikerrel mozgósíthatta volna a szavazókat. Egy kokainista osztrák popzenésztől mondjuk szokatlan az ilyen fokú magyarosgiccs-érzékenység.
Az 808 State-től reméltem a legmodernebb Európa-víziót, mert ők legalább láttak már bekapcsolt TR-808-as dobgépet, tehát tudják, mi az a technológia, és a nyolcvanas-kilencvenes évek drogdiszkóiban sokan táncoltak örömkönnyes tekintettel a számaikra. Az Europába viszont sajnos sikerült belekeverni Caroline Seamant is, és az egyesített erőkből csak egy émelyítő, belassult trance slágerre futotta.
A szám alapjait Santana akkor találta ki, amikor rosszul sült el egy baráti meszkalinozás. Józanul, úgy tűnik, senki nem akar dalt írni Európáról.
Ezt a számot minden további nélkül le lehetett volna adni a KissFM-en 15 éve. Jó, ez kétes dicsőség, mert csak 8 éve készült, de a lista többi szereplőjének még erre se futná.
Vicces, amikor ez a szám 1988-ban megjelent, nagyjából úgy tűnt, Európa mindenki szerint oké. Mondjuk ahhoz a Szovjetunió is kellett, ellenpéldának. Eddy Huntington is csak a La Manche csatorna túloldalán írt italodisco-számokat arról, hogy a USSR mennyire jó dolog, de menekült státuszért már nem folyamodott. Meg kell tanulnunk vágyakoznunk az után, ami a miénk.
Egy francia kanadai death metál banda száma. Nem éppen a Napoleon Boulevard-i értelemben énekelnek az Európához való visszatérésről – eleve nem énekelnek, és ez nem az az Európa, hanem a Jupiter holdja, az Európé –, viszont jó szívvel ajánlanánk a dalt az euroszkeptikus Nigel Farage-nek, mivel az 1998-as, Victims of this Fallen World lemezről van.
Nem ez a legjobb Clash-szám, de a többihez hasonlóan ez is remekül öregedett. A mai polkorrekt nyelvezetbe nyilván nem illene bele egy olyan mondat, mint az „i went to the place where every white face is an invitation to robbery”, de a kommunista Joe Strummerről nyilván senki nem hiszi, hogy négereket akar verni. Bezzeg Amerikában, ahol a közbiztonság is borzasztó! Hát mennyivel jobb a mi biztonságos kis Európánk?
Kortárs zene 1977-ből, elektronikus hangszereken. A Kraftwerket még a komolyzene-kedvelők se szokták köpködni, és ez harmincvalahány év távlatából érthető is: ez a szomorkás techno-pop valahogy nem tud idejétmúlttá válni. És tényleg nem meglepő, hogy a múlt jövőzenéje passzol a jelenbe.
Azt hitték, nem lehet megúszni a Final Countdownt vagy Varga Miklóst? Hogyne lehetne, ráadásul lelkiismeret-furdalás nélkül: a Szavazz rám! egyszerűen a legjobb magyar szám, amiben egyszerre megvan a választási kampány, Európa és a zenei kreativitás. Hallgassák meg, aztán húzzanak szavazni!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon