Felszabadulás a saját esztétikai gettónkból

2010-ben mondtad, hogy akkor érezted először, hogy legyen újra Ultrahang fesztivál. Honnan eredt ez a lelkesedés, és miért kellett 4 évet várni a beteljesülésre? 

Ez a fesztivál nem intézményesült abban az értelemben, hogy bármelyikünk is ebből élne, sőt, hogy ebből egy forintot is valaha kapott volna, így csak akkor tud megvalósulni, ha vannak támogatók. Önkéntes alapon lehet, hogy nem is bírnánk minden évben tető alá hozni. Nem volt soha olyan, hogy legalább egy év ne maradt volna ki. Nincs is ezzel semmi baj, jól van ez így, nem fásulunk el, nem fáradunk bele. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne bőven mit bemutatni évről évre.

Az egyik évben kiszámoltuk, hogy a támogatók minden jegy- és bérletvásárlót háromszor annyi támogatással segítenek, vagyis nélkülük háromszor annyiba kerülne egy jegy vagy bérlet. Nyilván, ez a hazai viszonyok között megfizethetetlen.

A Merlinben nagyon működött a fesztivál, volt egy kis és egy nagyterem, ahol tudtunk úgy válogatni, hogy mindkét terem megtalálja a megfelelő előadóját, másrészt pedig azt éreztem, hogy van valami pezsgés a közönség soraiban, mintha akkor fogták volna fel, hogy miről szól igazából ez a fesztivál. 

Miért, a te olvasatodban miről szól a fesztivál? 

A zenei öröm ünnepéről. Hogy sokkal több örömet tudna adni a zene, mint általában az emberek gondolják, és hogy milyen sokféle ez az öröm, ami nem utolsó sorban egy közösségi élmény is. 

Van olyan alapvető része a fesztiválnak, ami az évek során változott? 

Leginkább ez is 2010-hez köthető és nem is zenei vonalon jött ez a változás, hanem nagyon sokáig azt gondoltam, hogy az UH egy kulturális rendezvény, aminek zenével kell foglalkoznia, és azzal nem kell törődni, hogy a környező világ egyébként hogyan néz ki. Érett bennem azért, hogy ez egy rossz kiindulási pont és mindenkinek,

és nem csak olyan tekintetben, hogy mennyire pezseg a kulturális élet vagy mennyire vagyunk bezárkózva, hanem hogy egyáltalán a zenén túli világ hogy néz ki. 2010-ben indítottuk a Go Social projektet, azzal a céllal, hogy a társadalom perifériáján élő embereket összehozzuk a periférián alkotó művészekkel, és a közös kapcsolódási pont által párbeszéd alakuljon ki a két csoport között.

Az Ultrahang Fesztivál 2010-ben a bicskei menekülttáborban járt

Megmutattuk: a hanggal lehet valamiféle maradandó élményt nyújtani a célcsoportjuknak úgy, hogy azóta is nyitottak az együttműködésre. Mi azóta is szeretnénk közösségi programként tekinteni a zenére. Nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, és nem mindegy hogy milyen attitűdöt közvetítünk akkor, amikor mi egy fesztivált szervezünk. Ki tudjuk-e domborítani, hogy mi az az értékrend, amit mi, a fesztivál szervezői, kiraknánk egyfajta jelvényként. 

Zenész körökben örök vita, hogy mekkora a felelőssége egy zenésznek a társadalmi szerepvállalás szintjén. Sokan gondolják, hogy ők letudják a saját részüket azzal, hogy alkotnak és azáltal alternatívát kínálnak az embereknek. 

Nem hiszem, hogy azt mondhatnánk, hogy valamiféle szerepet mindenkinek vállalnia kell, ez mindenki egyéni habitusának és művészi programjának kérdése is. El tudom fogadni, hogy valaki kívül helyezkedik a mindennapokon, mert lehet, hogy úgy alkot maradandót. Hosszú távon ez is egy alapvető emberi dologról szól és lehet, hogy sokkal nagyobb hatású lesz, mint azok, akik a művészi programjukat alárendelik a társadalmi szerepvállalásnak, mert olyan szinten dühíti őket valami. Mindekettő legitim startégia, de nekem nyilvánvalóan szimpatikusabb, ha valakinek van véleménye a világról és azt elmondja. Ha nem is a művészetén keresztül, de egyéb más fórumon. 

Civilben az Autonómia Alapítvány igazgatójaként dolgozol. Az alapítványban szerzett tapasztalatok mennyire hatottak arra, hogy idővel zenei fesztivál szervezésébe kezdj? 

Mint polgári szolgálatos katona kerültem bele ebbe a világba, még mielőtt egyáltalán elgondolkodtam volna azon, hogy a zene területén is kellene valamit aktívan csinálnom. Az biztos, hogy négy év alatt megtanultam, hogyan működik egy nonprofit vagy civil szervezet, mik azok a jogi formai követelmények és milyen játékteret ad Magyarország egy ilyen szervezetnek. Hosszútávra terveztünk és nem maradtunk meg egy intézményesülés nélküli ad hoc baráti társaságnak, bár a legelején még igazából az sem volt, hanem inkább egy szóló akcióként kezdődött a részemről. 

A fesztivál fellépői között nagyon sok előadót az jellemez, hogy nehéz a zenéjére bármilyen egyértelmű és a zene eladhatóságát elősegítő cimke ráakasztása. Bár mára a fesztiválnak van egyfajta kultikus státusza és ezzel együtt követői, mennyire volt nehéz a kezdetekkor a célközönséget elérni? 

Az, hogy valaki nem engedi magát beskatulyázni, valamilyen módon a szabadságról szól. Nem szeretné magát lebéklyózni, nem szeretné leszűkíteni a fantáziáját, illetve javarészt inkább képtelen erre, így ez elsősorban nem egy tudatos döntés. Abban bíztam, hogy a közönség részéről is megvan az az igény, hogy szabadítsák fel magukat a saját esztétikai gettójukból, amit kiválasztottak valahány évesen és lássák be, hogy

amihez nagyon sokan kötődnek és amivel hihetetlenül lekorlátozzák befogadó szintjén az örömök tárházát. 

Ennek a hangsúlyozására szolgál a fesztivál idei mottója: A New Kind of Joy (Egy Újfajta Öröm)? 

Igen, egyrészt nyilván van ebben valamiféle önreflexió is. Általában azt gondolják az Ultrahang Fesztiválról, hogy ez egy ilyen kisérleti elektronikus bisz-basz. Ezért határozottabban kell kommunikálnunk, hogy szó nincs arról, hogy ezt a skatulyát szívesen felvállalnánk, és ezzel a mottóval, hogy "újfajta öröm", egyértelműen jelezni szeretnénk a közönség felé, hogy vannak olyan örömök, amiket nem próbált még ki és most ilyen zenei örömöket adunk.  Ez egy pozitív üzenet, ami nagyon furcsának tűnhet, amikor találkozunk olyan zenei stratégiákkal vagy olyan koncepciókkal, amelyek első hallásra egyáltalán nem tűnnek örömtelinek, Ezzel is provokáljuk a közönséget, hogy képes-e annyira felszabadulni a saját korlátai alól, képes legyen ezt az örömet beengedni. 

Mivel lételeme a zenei rendezvényeknek a megfelelő hang, mennyire van nehéz dolgotok a befogadó intézmények, illetve klubok  kiválasztásában? Van érezhető javulás vagy ugyanolyan nehéz kiválasztani a helyszíneket, mint mondjuk a fesztivál indulásakor? 

Az önmagában örömteli, hogy van pár olyan szórakozóhely, ahol a megfelelő hangminőséget elsődleges szempontként helyezték fölé a kereskedelmi szempontoknak. Vannak olyan kalandvágyó kultúrmunkások, akik belátták, hogy

Elég csak arra gondolnunk, hogy a hollywoodi mozi megfelelő prezentációs formája a szélesvásznú mozi kényelmes székekben, megfelelő hanggal. Szerencsére sok olyan hely volt, ahol nem kellett azon gondolkoznunk, hogy a rendelkezésünkre álló keretből mennyit különítsünk el extra hangra, hogy a produkciók megfelelően tudjanak megszólalni, hanem adott volt a megfelelő rendszer. De ezek még mindig magánvállalkozások, közösségi szerepvállalásban, a mi adóforintjainkból nincs ilyen gondolkodású hely. Vagy ha van, akkor érdekes módon a művészi szempontok helyett a kereskedelmi szempontok dominálnak benne. 

A fellépők kiválasztása hogyan zajlik? Nekem feltűnt, hogy akármikor beszéltünk korábban, nem tudok olyan esetet mondani, amikor egy előadót nem úgy vezettél volna fel, hogy már láttad valahol, ahol nagyon megragadott a fellépése. 

Alapvetően személyes élmények indíttatásából hívunk meg valakit, és nem azért mert éppen valaki ajánlja vagy mert valószínűsíthető, hogy tömegeket mozgatna meg anélkül hogy mi meglennénk győződve a színpadi nagyszerűségéről. Hagyatkozunk a saját személyes élményekre, illetve a velünk egy időben induló és hasonló esztétikai alapkiindulású testvérfesztiválokra, ezért nagyon fontos, hogy minél több ilyen fesztiválra eljussunk, ahol találkozhatunk ezekkel a fellépőkkel.

Fontos még, hogy van nagyon sok olyan fellépő, akiket évekig tartunk talonban, amíg a megfelelő helyszínt megtaláljuk vagy a megfelelő fellépőket mellé. Hiszen ha egy estében kell gondolkodnunk, akkor mindenféleképpen ki kell találnunk, hogy kik azok, akik kontrasztot tudnak képviselni, akik ki tudnak egészíteni más hangstratégiával rendelkező előadókat, hogy így szép keretet adjanak egy estének. 

Gyakran téma, hogy tőlünk karnyújtásnyira mennyivel gazdagabb a zenei kultúra. Erre nekem mindig a legjobb példa a lengyel kultúrában a jazz szerepe, és hogy ez a mai napig mennyire erősen kihat az újabb generációkra. 

Nagyon más a lengyelek hozzáállása. A kétezres évekre nagyon látványos, hogy mennyivel másabb a kulturális életük, mint a posztszocialista vagy posztkommunista országoké, vagy akár a nyugati országoké. A testvérfesztiváljaink közül is van olyan, ami mára húsz-, harmincszoros növekedést ért el. Ennek a látványos sikernek az egyik oka valószínüleg az, amit te mondasz, hogy a lengyel jazz valami oknál fogva, az ötvenes-hatvanas évektől fogva egy világra nyitott szcéna volt. Mára a második olyan generáció nő fel, akik ezt a zenét anyanyelvi szinten hallgatták és beléjük ivódott. Számukra ezek a hangképletek és hozzáálás vagy a szabadság egy mindennapos élmény, ennek is köszönhető ez a termékeny táptalaj. A másik, hogy a keleti blokkban Lengyelországban volt messze a legerősebb a kisérleti zenei stúdiók jelenléte rádiós szinten. 

De ezek önmaguktól nem tudtak volna így kinőni, ehhez kellett az is, hogy állami szinten sem állt meg a klasszikus zenénél az élet. És nem mondom, hogy ez egy tudatos stratégia része a mindenkori lengyel kormányok, kulturális kormányzatok részéről, hanem akik ezzel foglalkoznak, azok nem az Abbán nőttek fel.

Az idei fesztivál kísérőprogramjai a CEU-s előadások. Ezekről mit érdemes tudni? 

Charlemagne Palestine hétfőn fog előadni délután öt órakor. Az ő előadását már kétszer hallottam más fesztiválokon kiegészítő prgramként, és mindenkinek tudom ajánlani, aki nem ismeri a zenéjét és tud angolul, mert a saját életéről és annak kalandos 70 évéről beszél. 

Eli Keszler lesz a másik előadónk, aki bemutatja, hogy hogyan alakult az elmúlt 10 évben a zongorahúrokkal való kísérletezése, amelyeket kifeszít különféle falakra, tárgyakra és hogy nőtt ez ki egy akkora volumenű produkcióvá, hogy pár éve már a Manhattan Bridge-re feszítette ki ezeket a húrokat és ott egy élő természeti környezetben megmutatkozó installációként adta elő. Ennek a kompozíciós lehetőségeiről fog beszélni. Az előadása jóval teoretikusabb lesz, mint Charlemagne Palestine-é, így ezt sokkal inkább ajánlom a zeneszerzéssel, vagy zenével foglakozó közönségnek. 

Más vonatkozásban is kiemelkedik Charlemagne Palestine, akinek a fellépését talán a legnehezebb megfelelő környezetben megvalósítani. 

2008-ban láttam először Berlinben, és azóta dédelgetett álmom, hogy elhozzuk. Láttam már többször nem templomi körülménynek között, hanem koncertteremben, klubközegben, ami szintén fantasztikus volt, de szerettem volna egy ilyen nagyszabású templomi koncertet megszervezni. Annyi műhelytitkot el lehet árulni, hogy évekkel ezelőtt megpróbáltuk leszervezni mindenféle támogatás nélkül, de nem mertünk belevágni. Azok a templomok, ahol van orgona, mind nemet mondtak. Minden megkeresésre az volt a válasz, hogy csak egyházi művet adhat elő, semmilyen profán dolgot és akkor még nem is beszéltünk a koncertjéhez tartozó színpadi külsőségekről, mint például a két konyakos pohár, valamint a plüss állatok és a kalap. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy megtaláltuk a legtökéletesebb helyszínt a Vakok Iskolájának Nádor termével, ahol van orgona és csemballó is. 

Amikor vége van egy fesztiválnak, van egy utózöngéje, ami a helyi zenészek inspirálódásában mutatkozik meg leginkább. Mennyire látod, hogy az UH összekovácsol olyan zenészeket, akik egyébként egymástól elzárva alkotnak,  és mennyire viszik tovább zenéjükkel a fesztivál szellemiségét? 

Magam is megdöbbenve tapasztaltam, hogy két éve, amikor elkezdtük a fiatal magyar tehetségek felszínrekerülését segítő UH demo rendezvényeket,  akár egy tucatnyi fellépő is fellépett rövidebb produkciókkal. Ezek közül sokan a hálószobájukon kívül sehol nem játszottak. Azóta örömmel hallom, hogy a zenészek többsége heti rendszerességgel klub szinten összejár valahol.  Sokszor teljesen ellentétes kulturális háttérből és zenei műfajból jövő művészekről beszélünk, így mindenképpen dícséretes dolog, hogy olyan emberek, akik alapesetben akár 20 év múlva találkoznának össze, most teljesen más elképzeléseket vegyítve, új zenei koncepciókat ütköztetve alkotnak. Már hatalmas eredmény, hogy legalább ez a szelete a zenei világnak felismerte azt, ami a mi egyik legfőbb üzenetünk, hogy

Az Ultrahang Fesztivál vasárnap este 8-kor indul a Charlemagne Palestine koncertjével a Vakok Iskolájának Nádor termében.  Részletes program