Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM42 pályakezdő zenésznek osztott pénzt a Cseh Tamás Program
További Stenk cikkek
Negyvenketten pályáztak sikeresen az idén májusban, a magyar könnyűzene támogatására indult Cseh Tamás Program első alprogramjára, ami a pályakezdő zenekarokat és előadókat támogatja, írja az MTI. A nyertesek két-kétmillió forintot fordíthatnak első hang- és képfelvételük elkészítésére.
„Magas színvonalú volt a pályázat, ezért a kétszáz jelentkezőből az eredetileg tervezettnél több, 42 zenekart és előadót támogatunk, összesen 80 millió forinttal egy ötszámos CD, egy videoklip, valamint egy sajtóanyag elkészítésében. A felvételeket 2015. június 30-ig kell befejezni” - mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a keddi sajtóeseményen, ahol a nyertesek átvették az okleveleket.
Doncsev szeptemberi nyilatkozata szerint a következőkre költhetik a pályázók a kétmillió forintot:
- öt profi hangfelvételre
- CD készítésre 300 példányban
- egy minőségi videoklipre
- egy honlapra és egy aktív közösségi felületre.
A Cseh Tamás Program nyolc alprogramból áll, a lebonyolítás forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka, 2014-ben 500 millió forint.
A pályázatokat az NKA zenei kollégiuma egy szélesebb szakmai kör bevonásával bírálta el. A pályakezdőket támogató első alprogramra korábban 60 millió forintot különítettek el, ezt egészítették ki a program tartalékából 20 millióval, mondta Doncsev.
A 42 sikeres pályázó között van a keddi eseményen színpadra is lépett a Dust trió, valamint mások mellett a Bábel, Bogdán Norbert, a Dopping, az Eszterlánc kórus, a Louisiana Double, a Fatal Error, a Hungarian Folk Embassy, Kalmár Panni, Kiss Flóra zenekara, Kubinyi Júlia, a Lóci Játszik, a Margaret Island, Siklósi Örs, a Volume Under Kontroll (VUK) és a Zűrös Banda.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztőjeként is tevékenykedő Doncsev András bejelentette: a jelentősen megújuló közmédia új műsorstruktúrájában, amelyben márciustól az m2 esti fő műsorsávjában beindul a Petőfi tévé is, kiemelt helye lesz a Cseh Tamás Programnak.
A Cseh Tamás Program nyolc alprogramból áll, a lebonyolítás forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka, 2014-ben 500 millió forint. A program célja a hazai könnyűzenét támogatni, elősegíteni új előadók megjelenését, hozzájárulni a meglévő produkciók bemutatkozásához, nemzetközi megjelenéséhez. A Cseh Tamás Program kidolgozása több mint egy évvel ezelőtt indult, indulását 2014 májusában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a program kidolgozásának irányítója jelentette be.
Az NKA zenei kollégiuma kedden a Cseh Tamás Program újabb három alprogramjáról dönt. A vidéki klubokat támogató alprogramra 60 millió forint a keretösszeg, hatvan pályázat érkezett, a nyertes pályázóknak egyenként nyolc különböző előadó önálló koncertjét kell megrendezni.
A médiatámogatási alprogramra, amelyből helyi és kis közösségi rádiókban induló és már futó műsorok támogatása lehetséges 80 millió forintos keretből, harminc pályázat érkezett, a nyertesek négy-négymillió forintot kapnak.
Az előzenekari alprogramra szintén 80 millió jut, erre 22 főzenekar pályázott, a győzteseknek legalább húsz perces játékidőt kell biztosítani előzenekarok számára.
Rovataink a Facebookon