Idén nem volt divat a ruha az énekesnőknek

458078044
2014.12.28. 21:55

Lepörgött 2014 is, úgyhogy ideje átnézni, hogy mik voltak ennek az évnek a legnagyobb hírei, ügyei vagy jelenségei a popzenében. Az énekesnők egyre kevesebb ruhát hordanak, a gitárzene lassan senkit sem érdekel, és az elektronikus tánczene léggömbje is kezd kidurranni.

Taylor Swift

2014 volt az az év, amikor már az internetet nagyjából ismerő magyar fiatalok egy részének nem kellett külön elmagyarázni, hogy ki az a Taylor Swift. A még mindig csak 25 éves énekesnő sokáig csak a countryzenét kedvelők körében volt ismert, bár ez Amerikában bőven több tízmillió embert jelent. Aztán szép lassan közeledett a rádiós pophoz, hogy végül az 1989 című lemezével idén végleg letaroljon mindent. Swift szinte a tökéletes Disney-karakter: szép, szolid, kedves, nincsenek balhéi, nem mutogatja a seggét a videóiban, és még a zenéje sem annyira szar, mint amilyen egyébként lehetne.

Ennek köszönhetően a Forbes éves gazdag hírességek listáján idén már 18. volt 64 millió dolláros vagyonával, történelmet írt az 1989 lemezének eladási mutatóival, és még az is belefért, hogy nem kis port kavarva az összes zenéjét levetesse a világ egyik legnépszerűbb zeneszolgáltatójának számító Spotifyról.

Pharrell

Senki sem gondolta volna, hogy 2013 után Pharrell ismét képes lehet robbantani, pedig pont ez történt. Az év elején hét Grammy-jelölésből négy díjat elvitt, de a Happynek köszönhetően még az Oscarra is esélyes volt. A Grammy-díjátadós fellépésén hordott nevetséges kalapból azonnal mém lett, pedig ekkor még nem is tudhatta, hogy lesz egy ennél sokkal súlyosabb hatása is a netetes popkultúrára. A Happy.

Az eredetileg a Gru 2-höz készült dal letarolta az internetet. Először a világ első 24 órás videoklipjével volt tele minden, aztán jöttek csak a közösségi videók, amiben átlag emberek táncolnak a dalra különböző országokban, városokban. Az egész Magyarországra is eljutott, minden internetező legőszintébb örömére. Ilyen és ehhez hasonló szörnyszülötteket létrehozva a Youtube-on.

Viszont akadtak kellemetlen pillanatok is. A várva várt G I R L című nagylemeze enyhén szólva nem győzte meg sem a kritikusokat, sem a rajongókat, nagyjából a megjelenés hetén már mindenki úgy tett, hogy ez az egész inkább meg sem történt volna. Még ennél is kellemetlenebb, hogy a kaliforniai bíróság is kimondta, hogy Pharrell szerzeményét, a 2013 legnagyobb slágerének számító Blurred Linest konkrétan Marvin Gaye-től lopták. Többen is elgondolkoztak, hogy a producer nem is zseni, csak egy ügyes kuruzsló.

U2 és az Apple-gate

Nem, nem az az Applegate, hanem ez. Talán minden idők legcikibb albumpromóját hozta össze idén a U2 és az Apple, amikor az összes létező iTunes-felhaszánló könyvtárába feltöltötte az ír zenekar legújabb nagylemezét. Az csak egy dolog, hogy a U2 legalább 10 éve nem csinált semmi értékelhetőt (most sem), de sokaknál ez a kéretlen albumfeltöltés a privát szféra megsértésének kategóriájába esett. Arról nem is beszélve, hogy van egy generáció, akik számára a U2 nem a Világ Legnagyobb Zenekara És Imádjatok Mert Én Vagyok Bono, hanem csak egy spam a zenei könyvtárban.

Conchita Wurst

Szó sincs arról, hogy az Eurovízió bármiféle komoly poptörténeti értékkel bírna (egy-két példától eltekintve), de az osztrák szakállas nő győzelme több szempontból is mérföldkő az előadóművészetben. A 2014-es év egyébként is a genderprobléma kimondásának és a patriarchális berendezkedés felbomlásának éve volt, így Conchita Wurst is sokkal több annál, mint hogy egy szakállas nő megnyert egy béna dalversenyt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a rendezvény köré külön tévéműsort kreáló köztévé híradójának görbehátú szerkesztői inkább jobbnak látták, ha szóba se hozzák a győztest, nehogy fiatalok ezrei váljanak szakállas nővé. 

A trap végleg betört a popzenébe

Szinte minden elektronikus zenei műfajnál az a vízválasztó, hogy az ismertebb popzenészek képesek-e belőle valódi slágert gyártani. A dubstepnél vagy a drum and bassnél ez sikerült , szegény glitch hopnál viszont nem nagyon. A trap esetében valamivel árnyaltabb a helyzet, hiszen ott volt annak idején a Harlem Shake, ráadásul több ismert rapper is évek óta próbálkozik a trapes, vagy traphez hasonló alapokkal, de végső lökés nem másnak köszönhető, mint az egész szubkultúrától a legtávolabb álló Katy Perrynek.

Lana Del Rey megerőszakolása

Egyrészről az idei év egyik legjobban várt megjelenése volt Lana Del Rey nagy visszatérése, de az igazat megvallva, év végére már senki sem emlékszik semmire az Ultraviolence-ből. Bezzeg arra a videóra, amiben kvázi megerőszakolják.

Ez az apró videórészlet még novemberben szivárgott ki, a hírek szerint Marylin Manson és Eli Roth titkos projektjéről van szó, amiben az énekesnő is szerepel, mint szexuális áldozat. Manson később tagadta, hogy ez valamelyik klipjének a részlete lenne, sőt, állítólag az egész jelenet a tudta nélkül lett összevágva. Az egész ügy még mindig nagyon homályos, se Roth, se Del Rey nem szólalt meg ezzel kapcsolatban, csak annyit lehet tudni, hogy egy olyan projektről van szó, amiről Roth egy éve annyit mondott, hogy annyira beteg és vállalhatatlan, hogy jó időre elrejtette a fiókja mélyére.

Az EDM-lufi a kipukkadás szélén

A 2010-es évek egyértelműen az EDM amerikai áttöréséről szólt eddig, 2014-re pedig az egész olyan méreteket öltött, hogy az őrület eredeti kirobbantói nem győznek menekülni a tömegek miatt süllyedni kezdő hajóról. Az egészben úttörő szerepet játszó Deadmau5 úton-útfélen az egész műfaj haláláról beszél, a szigetes bulija pedig még csak egy kicsit kicsit sem volt prosztó. Egy kaptafára készül minden, horror gázsiért lépnek fel az egyes DJ-k, a rengeteg turné miatt nincs idejük zenét írni, konkrétan már nem is maguk írják a sajátszámaikat. Sőt, már mixelni is basznak élőben, ezzel létrehozva a playback DJ egészen felfoghatatlan fogalmát. Miközben egyre több tinédzser hal meg a tipikusan erre műfajra specializálódott fesztiválokon, Chilében egy fiatal lány élő egyenes adásban nyalta ki a seggét a műsorvezetőnek két EDM fesztiválbérletért

Most a zenei részét hagyjuk, annál sokkal komplexebb a témakör, hogy egy "ez nem is zene" legyintéssel elintézzük az egészet. Az EDM ma már a pop, Avicii vagy Guetta pedig ugyanúgy elférnek a Petőfi Rádióban, mint a Tokio Hotel. Az elektronikus tánczene vadul közelít a '90-es évekhez (szellemproducerek, sztárgázsik, sztármenedzserek, magas rádiós játszás), egyszer ennek a lufinak is ki kell durrannia.

Tucatpop=Szoftpornó

Nagy kérdés, hogy az idei énekesnői trendet pontosan melyik előadó kezdte el, de az bátran kimondható, a klipek és a koncertek szoftpornóvá váltak. Talán Miley Cyrus lehet a legjobb példa, aki Disney-kisasszonyból valami egészen más lett. A még mindig csak 22 éves énekesnő közönségességet súroló magamutogatása olyan lavinát indított el a popiparban, hogy az összes valamire való énekesnőről lekerült idén a ruha, leszbizni kezdett, vagy valami olyasmit csinált, amit korábban soha.

A bakelit tovább él

Idén közel 9 millió vinylt vagy bakelitlemezt (ki mennyire gyökér, hogy ezen fennakadjon) adtak el Amerikában, ami konkrétan a duplája a tavalyi számoknak. A régi adathordozó népszerűsége már Angliában is tetten érhető, vagyis az évek óta növekvő bakeliteladások egyelőre nem akarnak alábbhagyni. Persze ebben nagy szerepe van Jack White-nak, aki lassan a formátum nagykövete kezd lenni, illetve az is, hogy régi cuccok iránt fogékonynak bizonyuló fiatal generáció kedvenc együttesei is elkezdték vinylen kiadni a zenéiket, amiket már nem csak a város egyetlen lemezboltjában kaphatnak meg, hanem ruhaboltokban, kávézókban is. Nagy kérdés, hogy sikkessé váló bakelitlemez felfutási ideje meddig tart, mert legalább ilyen tempóban jön vissza a kazetta is, amire a legádázabb zenebuzi sem mondhatja, hogy

tudom, drága, de azért mennyivel jobban hangzik már, mint egy MP3!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?