Miközben a Cloud 9+ szép lassan fesztiválkedvenc zenekarrá növi ki magát, az elektronikus tánczenét élő hangszereléssel játszó együttes első nagylemeze még váratott magára. Egészen eddig, mivel Supernova címmel most az Indexen hallgatható meg először a Cloud 9+ Supernova első stúdióalbuma.
![Cloud9+ Supernova album](https://kep.cdn.index.hu/1/0/776/7768/77685/7768557_a94a925ebb9c28c1a6c7840bb8828de0_wm.jpg)
A Cloud 9+ zenei formulája nem újdonság, hiszen hasonlót csinál a Brains vagy akár az Anima Sound System, de az együttes kicsit más aspektusból közelíti meg a műfajt, aminek köszönhetően a népszerűségük már ott tart, hogy a köztévé Nagy-Szín-Pad című műsorába is meghívást kaptak 2014-ben, ahol egészen a döntőig jutottak.
A tizenegy számot plusz négy remixet tartalmazó Supernován a már korábban megjelent kislemezek is szerepelnek, mint a Breath In, az I.N.Y.T. vagy a Freestylersből ismert MC SirReal-lel készített Jump Higher is szerepel, illetve eddig kiadatlan szerzemények. A Supernova már most kiemeléssel szerepel az Ituneson, aminek a hazai albumlistáján per pillanat a harmadik helyen ál.
![Cloud9+ promofoto](https://kep.cdn.index.hu/1/0/776/7768/77685/7768561_35f743c5bd720552d383e2e9399d2f43_wm.jpg)
Az együttes a mai napot nem csak az új album megjelenésével, hanem egy lemezbemutató bulival is megünneplik a budapesti Barba Negrában, ahol a helyszínen már a most megjelent Supernovát is meg lehet vásárolni CD-n.
Rovataink a Facebookon