#Szavazz #ránk #mert #különben #baj #lesz

027 14 06 01 nagyszinpad donto
2014.06.02. 12:11

Vasárnap tartották a döntőjét a Volt Produkció, a Sziget, az MTVA és az Akvárium közös zenés versenyének, amiben tizenöt zenekar szerepelt, hogy aztán a jó szereplés esetén rádiós játszásokat, anyagi támogatást és fellépési lehetőséget kapjanak külföldi fesztiválokon, illetve az Arctic Monkeys előzenekara előtt. A fináléban a Mary PopKids, az Ivan & The Parazol, Deniz, Szabó Balázs Bandája és a Cloud 9+ lépett fel.

Magyarországon nem mindenkihez vág az állam csak úgy 10 millió forintot támogatásként, a megcsappanó jogdíjak miatt pedig kifejezetten értékes lehet egy olyan verseny, ahol a legjobbak kiemelt szerepet kapnak a Sziget fesztiváljain és az MR2 rotációjában.

#nsz #szavazzésatiédvagyok

Az eseményt iszonyatos online PR-hadjárat vezette fel, mivel a szokásos sms-es és facebookos szavazás mellett instagramos hashtageléssel is lehetett voksolni. Ennek persze az lett a következménye, hogy a legtöbb zenekar mértéktelen önpromócióba kezdett a létező összes online felületen, a döntő napjára pedig annyira eldurvult a kampány, hogy az együttesek zenei produkciókból átvedlettek PR-marketing céggé, aminek egyetlen célja van: szavazzál, sőt, szavazzál napi tizenhatszor. Csak egy pár példa.

  • Az Ivan & The Parazol külön privát bulit szervezett, aminek a vendéglistájára úgy lehetett felkerülni, ha az ember napi ötször szavazott rájuk Instagramon
  • Deniz alapból külön dalt írt a versenyhez, és ha ez nem lett volna elég, ajándékokat is kisorsolt a rá szavazó rajongói között. Az élő adásban még Fluor Tomi is rákérdezett, hogy miért kellett a saját karóráját kisorsolni és 20 százalékos ruhakedvezményeket adni a szavazás miatt.
  • A kampányt teljesen kimaxoló, ezzel a végső győzelmet is megszerző Mary PopKids pedig odáig ment, hogy kisbabás, mémes, és más hasonló képekkel való abszolút floodolás mellett a félmillió lájkos Tibi atyával és a kétmillió instagramos követővel rendelkező Palvin Barbival támadtak.

Ezzel voltaképpen teljesen feleslegessé vált a verseny, hiszen nem azon múlt a végeredmény, hogy ki a jobb zenész, hanem, hogy ki tud minél nagyobb hírverést csinálni saját magának. Ez valahol azért állati szomorú, és ha lesz még hasonló program a jövőben, a szervezőknek komolyan el kell gondolkodni, hogy olcsó ingyenreklámot akarnak százezer hashtaggel és Tibi atyával, vagy valóban értékálló tehetségmutatót, ahol ezek az alapvetően rétegzenekarok sokkal nagyobb közönséghez jutnak el a tévés közvetítésnek köszönhetően.

15 perc hírnév

A fellépésekre azonban nem lehetett panasz, minden zenekar hozta azt, amit a megadott negyedórás koncertidő engedett. Mivel az együttesek is ABC-sorrendben követték egymást, ezért mi is úgy fogjuk.

Cloud 9+

Annak ellenére, hogy a rockstep kifejezéstől konkrétan a szélütés kerülget, a Cloud 9+ egy meglepően profi, minden részletében gondosan összerakott együttes, ami élőben is meg tud úgy szólalni, mint a felvételeken. Ha sikerül túllendülni azon a státuszon, hogy elektronikus tánczenét játszanak zenekarral, és kicsit kimozduljanak a komfortzónájukból pár nehezebben kategorizálható, okosabb dallal, akkor még a nyugatabbra is lehet keresnivalójuk. Külön ki kell emelni, hogy mennyire ritka egy ilyen fiatal zenekarnál, hogy mind a két énekesnek saját karaktere van, amire bőven lehet építeni a jövőben.

Deniz

Aki még mindig nem érti, hogy a nézettségi Youtube-dominancia ellenére miért van annyira kevés magyar rapper a hazai fesztiválokon, annak Deniz fellépése mindent elmondott. Az alapvetően abszolút rokonszenves srác tökéletesen prezentálta, mi a baj a 15 éves, zongorás alapokra épülő mély rappel, ami pont annyira mély, mint Oravecz Nóra szakítás után.

Soha ne add fel, érd el az álmaid,
A kudarcok ne törjék a szárnyaid,
Gyerünk állj fel, próbáld meg még egyszer,
Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el.

Amikor lépten-nyomon arról papol mindenki, hogy slam poetry így, kortárs költészet úgy, meg a magyar hiphop reneszánsza, akkor az ilyen szövegek hamar helyére teszik a dolgokat. Tinik tízezreinek nyújthatnak inspirációt az ilyen sorok, amikor a kémia kettes miatt anyuka elzárja az XBoxot, de a zene alapvetően a szórakoztatásról szól, ez pedig nem szórakoztató, hiába van már egy egész zenekar Deniz mögött.

Ivan & The Parazol

Ismét bebizonyosodott, hogy élőben iszonyat erősek, szinte szétszedi a tagokat a közös energia a színpadon. Jó látni, hogy bátran bevállalják azokat a túlzott manírokat, amiket a classic rock veteránjai. Erős a gyanúm, hogy Vitáris Iván frontember az utóbbi heteket rumba tanfolyamon töltötte az intenzív csípőmozgás ellesésére, ami kifejezetten kínosan is elsülhetett volna, de szó se volt erről. Egész egyszerűen jó látni, hogy egy zenekar ennyire együtt van, együtt él a számaival, és nem fél attól, hogy a bevállalós tánc és ruhák miatt majd megveri őket adás után pár gárdista az Erzsébet téren. A koncert lezárásáért pedig plusz pont, lehet azzal jönni, hogy ilyet már a '60-as években is csináltak, de ha valaki kurva jól csinálja, akkor ez tényleg nem érdekel senkit.

Mary PopKids

A végül győzedelmeskedő zenekar az elején mintha kicsit görcsösen kezdte volna, adódott egy apró technikai gebasz is, amin aztán sikerül később túllendülni. Ők voltak az egyetlenek, akik mertek újat húzni, a végén egy kisebb gospel show-t csináltak a prédikátori ruhában őrjöngő Bártfalvi Sanyival. Itt tűnt fel igazán, hogy milyen jól kiegészíti egymást a nyugodt, néha kicsit megszeppentnek tűnő Kamau Makumi énekes-gitárossal. Nagyon ritka, amikor valaki ennyire - jó értelemben véve - fullba nyomja a kretént, és nem csak jól álljon neki, de tényleg pluszt adjon az élményhez. A Mary PopKids volt az egyetlen, akik tényleg show-t csináltak, és a brutális szavazási kampány nélkül is benne lettek volna abban a 3-4 zenekarban, akiknek szívbaj nélkül lehetne odaadni az első helyet.

Szabó Balázs Bandája

Nem lennék meglepve, ha Szabó Balázsék a következő években olyan státuszba kerülnének, mint most a Punnany Massif vagy a Csík Zenekar. Lehet kedvelni vagy sem, a magyar könnyűzenei közízlés igényli ezt a fajta szórakoztatást, ami ha kicsit modoros is tán, de értékkel próbálja megtölteni a zenéjét. Lehet, hogy a nagyon trendi belpesti fiatalok számára very magyar alter az egész, de teljesen érthető, ha még mindig óriási igény van a magyarul előadott, intelligens produkciókra, amik nem kizárólag nyugati műfajok újragondolására épül.

A Nagyszínpadot végül a Mary PopKids nyerte az Ivan & The Parazol ellenében, ők mehetne fellépni az Arctic Monkeys előtt játszó The Strypes elé a Volton. Alapvetően támogatandó kezdeményezés a Nagyszínpad, de maga a verseny lebonyolítása, és a jövőbeni megvalósítása azért hagy némi kívánnivaló maga után.

A nívótlan Fonogramot például el kéne felejteni már végre, nem csak a rendezvény körüli szervezési fennakadások miatt, hanem mert az eseménynek tesz rosszat, ha Sterbinszkyk, Nóta TV Zolák és Irigy Hónaljmirigyek császkálnak a következő zenei generáció fontos eseményén ingyen whiskyt vadászva az urambátyám, vagy ki tudja milyen alapon kiosztott díjakkal a kezükben. A szavazás metódusáról volt szó, kissé elkeserítő volt látni a hashtagkampányt szolidabbra vevő, ezért az első öt helyről lemaradó Halott Pénzt a maga kis Fonogram-díjával a kivetítőt bámulni, miközben lelki szemei előtt az a kép lebeghetett, hogy lehet neki is szponzorkarórát, zenekaros pólót, ingyen sört és örök életet kellett volna sorsolni a rajongói között a szereplésért cserébe.

Úgy tudjuk, hogy lehet, hogy jövőre nem is lesz Nagyszínpad, ami abból a szempontból teljesen érthető, hogy kicsit nehéz lenne jövőre megint találni tizenöt olyan zenekart, aminek már van közönsége, játszanak fesztiválokon, és még a tévében is jól mutatnak. Persze az lenne a legszebb, ha ezek a szempontok semmit sem számítanának, és ugyanúgy esélyt kaphatna az országos ismeretségre a 200 lájkos, nemrég egyébként remek nagylemezt kiadó Somersault Boy vagy a mondjuk Gustave Tiger, mint a közösségi oldalakon felpörgetett közhelyrapperek.