Nicolas Jaar magyar kedvencei pecázni mentek

2015.04.02. 14:02 Módosítva: 2015.04.02. 14:10

Az év elején feltámadt hamvaiból az Amorf Lovagok, ami az egykori – és hamarosan újra koncertező –  Amorf Ördögök romjain kelt életre. Januártól decemberig minden hónap hatodik napján bemutatnak egy-egy új dalt. Az eddigi legfrissebb, márciusi szerzeményhez az a 12z készített remixet, akikre nemrég Nicolas Jaar is felfigyelt.

Az Amorf Lovagok – a Péterfy Bori & Love Bandből és az Esti Kornélből ismert Nagy István, valamint a korai örömös Vécsi Tibor után – ezúttal a Brainsben és a Tudósokban is basszusgitározó Endrei Dávidot kérték fel, hogy énekelje el Hobbi című, pecázós dalukat. A basszerost korábban még soha nem hallhatta a közönség énekelni, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs felkérésére azonban örömmel mondott igent, mivel ő maga is szívesen horgászik.

Tövisházi később a 12z nevű, eredetileg imporivizatív zenét játszó együttest kérte fel, hogy értelmezze újra a dalt, akik Pálfi György Szabadesés című filmjéhez is készítettek zenét, a rendező azonban nem érezte a filmhez illőnek a végeredményt, így egyetlen hangot sem használt fel a munkáikból. Ám ami nem kellett Pálfinak, az annál inkább megtetszett az amerikai-chilei (és a tavaly megszűnt Darkside-ból is ismert) Nicolas Jaarnak: váratlanul ráírt a zenekarra, hogy Other People nevű kiadójával – három részletben – megjelentetné az eredetileg filmzenének szánt felvételeket, majd azt követően a 12z következő anyagát is.

A Lovagok rendkívül elégedettek a végeredménnyel, és nálunk is nagy sikert aratott a 12z remixe.

Szerintem valami nagyon jó lett!

– írta nekünk Tövisházi Ambrus is.

Íme a remix:

A Free Fall Inspirations című anyag március 15-én jött ki az Other People-nél, egy számot meg is mutatunk róla: