Álmodtam egy fesztivált, de elvették tőlem

Kosz, por, üvöltöző izzadt emberek, egymásba folyó hangzavar, végtelen sorok a sörök előtt és sehol egy rendes ülőhely, ahová leülhetné beszélgetni az épp megismert alkalmi cimborámmal. Ha ismerős ez az érzés, akkor ön már biztosan volt valamilyen zenei fesztiválon. Most mesélek egy olyan helyről, ahol nincsenek izzadt részegek, hangos zene és kígyózó sorok. Ez a gyenesdiási C+ fesztivál, ami pár órára elhozta minden fesztiválfóbiásnak a Kánaánt.

A C+ fesztivállal kapcsolatban már az indulás előtt sem volt semmi rendben. Ennek ellenére a problémákról szóló szombati cikkünk megjelenése után a rendezvény hivatalos Facebook-oldala még azt sejtette, hogy álnokul hazudtunk, miközben Gyenesdiáson épül-szépül a fesztivál, állnak a színpadok, az Ismerős Arcok pedig olyan fergeteges bulit csapott, hogy a közönség már rá se fért a képre. Ezt sajnos nem tudjuk linkelni, mert azóta mind a fesztivál, mind a zenekar letörölte a bejegyzést, csak ez a screenshot maradt arról az egyik hozzászólásukról , hogy egyáltalán nem is olyan rossz ott a helyzet, mint azt egyesek láttatni akarják.

Gondoltam én is megnézem mi a helyzet, hiszen elképesztő volt a lineup, ritkán láthatja az ember egy napon és egy helyen a Lordot, Roy és Ádámot, Mr. Bustát és Demjén Rózsit.

17:07

Megérkezünk Gyenesdiásra. Sehol a fesztivál helyszínét jelző tábla, de gondoltuk, a stranddal csak nem lövünk annyira mellé. Mintha nem is hétfő lenne, a környék tele van strandoló emberekkel. Hamar meg is találjuk a helyszínt, ami már kívülről is impozáns, az emberek szinte teljes hiányát leszámítva. Bulizásra csövig töltve slattyogunk oda a fotóssal a jegyárusító bódéhoz, ahol egy kifejezetten ideges színpadépítő épp azon panaszkodik, hogy dolgozni kéne már, de addig a kocsival nem hajlandó beállni, ameddig nem fizetik ki. Közben a háttérben két másik fiatal panaszkodott arról a szomszédos bódéban, hogy ők már nem is kapnak pénzt. A bónusz viszont csak ezután jött, mert hiába akartunk napijegyet venni

felsőbb utasításra nem árulhatnak addig jegyet, ameddig meg nem érkezik a főszervező.

Közben elviharzik a kijárat felé VV Fanni ordibálva, pár töltelék trágársággal megtoldva azon problémázik, hogy nem lett kifizetve. Hogy pontosan miért kellett volna neki bármit is fizetni, azt jobban szeretném tudni, mint a rák ellenszerének titkát.

18:10

Visszamegyünk a bódéhoz, mire ugyanaz a lány közli, hogy nyugodtan menjünk csak be, már nem szednek belépőt, ingyenes a buli. Halleluja, végre egy minőségi fesztivál, ami megtiszteli annyival a vendégeit, hogy egy árva fityinget nem kér a belépésért! A biztonságiak azért még átkutatnak, de aztán végre beérünk a balatoni fesztiválmekkába, Zala megye nyolcnapos Woodstockjába. Tényleg állnak a színpadok, minden sarokra jut egy hamburgeres vagy sörpult, azonban egy dolog szemet szúr:

Persze hiányzik a fenének több ezer büdös részeg, ez a forradalmi new age fesztiválszemlélet végre képes volt visszaadni az Embernek a Fesztivált! Bárhol ehetnék, hiszen sehol nem áll senki, kár, hogy mivel nem engedtek be egy órával ezelőtt, ezért kajáltam egy kiadósat kint. De azért még gondolni is jó arra, hogy sehol egy hülye barom, aki pont előttem akar 15 lángost kérni. Pár pillanatra elönt a vágy, hogy csak úgy heccből odamenjek támasztani egy pultot, mint aki épp Gyenesdiás regnáló bajnoka, de aztán észreveszek még a sorok hiányánál is fontosabb dolgot.

Végre! Érdemes egészen a Balaton csücskéig elautókázni, mert ezt a tátongó piaci rést, mit rést, ózonlyukat, végre valaki betöltötték. Csupa csönddel, békével és az Guns 'n Rosestól a Don't Cry-jal. Utóbbit elfogadom, legalább nem túl hangos és még az a három nagyon szomorú tinédzserhez is illik a szám, akik hetijeggyel a csuklójukon búslakodnak a kerítés tövében.

A biztonság kedvéért azért benéztem mind a négy sátorba, hogy ugye tényleg nincs itt valami béna zenekar, aki a szaros hangszereivel elrontaná ezt a nagyszerű idillt, de csak magányosan forgolódó diszkólámpákat láttam. Egyszer talán hallottam valami olyasmit, mintha egy beszédképtelen neandervölgyi dadogna némi gitárzenére, de az lehet csak endorfin okozta hallucináció volt, vagy a bizonyos Anxius nevű zenekar, akikről kiderült, hogy aznap egyetlen együttesként tisztességesen lenyomták, amit le kellett nyomni. Innen is minden tiszteletem, srácok!

Itt-ott láttam ugyan pár bágyadtan döglődő fesztiválozót, de szerencsére egyikük sem érezte túl jól magát, szóval engem nem zavartak. A legkevésbé talán az a közel 10 fős társaság érezte a bulit, akik egymás szavába vágva hőbörögtek egy kerítéssel és biztonságiakkal elkerített sátor előtt.

Ti is a pénzetekért jöttök?

– kérdezte tőlem az egyikük. Már majdnem visszaszóltam csillogó szemekkel, hogy wow, ez a hely annyira király, hogy már pénzt is osztanak?!

De kiderült, hogy ők az átvert vendéglátósok, akik tisztességesen kitelepültek a helyszínre (és tényleg, egész sok sörpult, kajálda, de még kávés is volt), azonban egy árva lélek sincs, aki náluk költené a pénzét. A háttérben egy nő valami önbíráskodásról ordibált pár csinos hostesslány felé, olyasmi lehetett a gond, hogy őket kifizették, a vendéglátósokat meg nem, de az egyik biztonsági próbálja elmagyarázni, hogy a lányok is annyit tehetnek erről az egészről, mint itt a főszervezőn kívül bárki.

A vendéglátósok észreveszik, hogy nincs rajtunk karszalag, és félig viccesen odajön az egyikük, hogy akkor 6000 forint lesz. Ennyi volt ugyanis egy napijegy a helyszínen. Hebegve-habogva hozzáteszem, hogy mi ugyan fizettünk volna a jegyért, de nem akartak először adni, ezért átmentünk ide a piacra kajálni. Akkor egy pillanatra megfagyott a levegő a vendéglátósoknál, a 6000-ből hirtelen 20 000 lett, mi meg jobbnak láttuk kiélvezni ezt a csodás helyszínt, nem pedig leállni vitatkozni holmi alapvető emberiességről, üzleti hozzáállásról és az emberek teljesen hülyének nézéséről.

19:20

Séta közben lehet olyanokat hallani, hogy már elkezdték bontani a nagyszínpadot, de én baromira élveztem a bulit, meg is jött a kedvem inni egy sört. Mondanom sem kell, hogy Gerendai vagy azok a Lovasiék ott Pécs mellett igazán példát vehetnének a C+-ről, mert nem telt bele másfél perc, már kezemben is tarthattam a hideg Zlatoprament. Miközben a Highway to Hell lakodalmi diszkó remixe döngött a két pultos lány mögött, egyikük elmondta, hogy a vasárnapi nyitáson összesen 19 napijegyet adtak el. Mielőtt lerombolta volna a vibe-ot inkább odébb ténferegtem a már annyiszor említett nagyszínpadhoz, bocsánat, Mega Színpadhoz, ahol már rég dübörögnie kellene az Ocho Machónak, majd a Zanzibárnak. De nem dübörögnek, mert mindketten lemondták a fellépést.

Én közben otthagyom a sok huhogók az olyan dumáikkal, hogy

• nem fizették ki a 70 biztonságit,
• nem fizették ki a fellépőket,
• meg nem fizették ki a színpadmestereket,
• meg úgy igazából senkit.

És akkor meglátom a mini Góbi-sivatag közepén oázisként meredező Mega Színpadot, rajta pár pakolásnak tűnő mozgást végző alakkal. 

Helló, ti most le- vagy felpakoltok?

– kérdeztem naívan, mire a válasz az volt, hogy egyelőre fel, de bármi történhet. Hol van ilyenkor egy vizionárius Löbenwein vagy az a sok tucat aktivista Bánkról? Tessék példát venni és visszahozni a fesztiválokba a klasszikus randomfaktort, amikor az embernek fogalma sincs mi történik, de valami biztos fog, és ez már izgalmasabb, mint elmenni az előre meghirdetett koncertre, nemde?

19:40

Azért valamennyire kultúrembernek tartom magam, szeretem az igényes, jó zenét, a könnyen énekelhető dalszövegeket és a nosztalgiát, hiszen régen minden jobb volt, még a kivégzéssel végződő koncepciós perek is. Felhuppanok a Mega Színpaddal szemben felállított lelátóra, ahol már legalább 6-8 ember vár ugyanarra, amire én is: egy jó kis Demjén Rózsi-koncertre.

Aztán csak telik és csak telik az idő, a biztonságiak egyre nagyobb csoportokban, egyre nagyobb lendülettel járnak ide-oda, páran már hátizsákot is húztak, gondolom ők is baromira várják azt a remek kis dalt, amit iskolásként annyira szerettünk mindannyian. Mellettünk egy fiú még kicsit szurkol, hogy reméli a Wellhello-koncert nem marad el, pedig dehogynem, itt minden elmarad, ez benne a pláne, kishaver!

Alkalmi lelátótársaim kezdenek elszivárogni, mintha már nem is hinnének abban, hogy Rózsit tényleg láthatják élőben azon a színpadon, amit közben félig már elkezdtek lebontani. Jöjj vissza vándor meg egy túrót, egyedül egy idősebb pár tartott ki amellett, hogy itt történjék bármi (nem történik, hát ez a lényeg!!!), ők bizony látni akarnak valamit. Az a valami végül egy tucat rendőr és biztonságiak lettek, akkor kedvesen felszólítottak mindenkit a fesztiválon, hogy hagyjuk el a helyszínt. Azt, hogy nincs itt semmi látnivaló már hozzá se kellett tenni. Tudom magamtól is, épp ezért vagyok itt, biztos úr!

20:06

Még mindig extázisban sétálok immáron a kerítés túlsó oldalán és a rendőr szavai még mindig csengenek a fülemben:

Nem tudok semmit mondani, nem én vagyok a megfelelő személy erre.

Aztán egy másik kolléga csak elmondja, hogy a fesztivált lefújták, se holnap, se máskor nem lesz itt semmi. De hát ma sem volt semmi, nem is értem a különbséget. A kocsink felé haladva még lehet látni két tucat keresztbe tett karral álldogáló figurát a teljesen üres jegypultnál, közülük kimagaslott egy betyársereges pólót hordó marcona legény ugyan, de mielőtt azt gondoltam volna, hogy erről is a szemét háborús menekültek tehetnek, az úriember pár cimborával az autójukhoz sietett és úgy szeleltek el a helyszínről, mint amikor egy zenekart nem fizetnek ki.

Azóta több helyen is arról írnak, hogy Lados Károly főszervezőt a rendőrség őrizetbe vette csalás és okirathamisítás vádjával. Arról bezzeg senki sem beszél, hogy meddig kell várni, míg felkel majd a nap, és hogy miből van a Hold.

Pedig én egészen közel kerültem az álmomhoz. Egy olyan fesztiválhoz, ahol nincs semmi, nincsenek zenekarok, nincsenek emberek, nincsen sor, de még csak egy boldog ember sem. Csak a jó öreg magyaros gógyi, hogy hogyan verjünk át több száz embert, károsítsunk meg vállalkozásokat, csorbítsuk meg egy település hírnevét és szúrjunk ki pár tucat fiatallal, akik az egész nyaralásukat igazították a C+ fesztivál programjához.

(a feltűntetett időpontok nem feltétlenül pontosak)