Honnan vette a Quimby az elmúlt évek legnagyobb slágerét?

Előkerült egy amerikai dal, ami hangulatában és hangszerelésében sok szempontból hasonlít a Quimby Most múlik pontosan című számára, ami vitán felül az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb magyar szerzeménye. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy hamar plágiumért kiáltson, pedig a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Sokan példaértékűnek nevezik azt a plágiumpert, amit Robin Thicke és Pharrell ellen indítottak a Blurred Lines megasláger miatt Marvin Gaye gyerekei. A vád szerint az énekes és a producer ellopta Gaye '77-es slágerét, Pharrellék pedig nem is tagadták, hogy a dal írása alatt valóban előkerült a Got to Give It Up, de csak inspirációként.

A pert végül mindenki meglepetésére Gaye örökösei nyerték, de több jogi szakértő szerint is szubjektív megítélésen alapult a döntés, mert egymillió hasonló esettel kapcsolatban lehetne ilyen döntést hozni.

Most múlnak a Vad lovak

Most épp a Quimby esetében került elő egy korábbi amerikai felvétel, ami sok szempontból nagyon hasonlít a Most múlik pontosan-ra.

A Far Away Marty Stuart countryzenész szerzeménye, ami a Vad lovak című 2000-ben megjelent western soundtrackjén is megtalálható. Sem Billy Bob Thornton filmje, sem Marty Stuart nem számít az alapműveltség részének, de azért azt sem lehet mondani, hogy hosszú utánjárást igénylő rétegtermékekről van szó, amit senki sem láthatott-hallhatott korábban.

A Far Awayt meghallgatva – pláne a Most múlik pontosan után – valóban észre lehet venni hangulatbeli hasonlóságokat a két dal között. Csakhogy pár dolgot nagyon fontos leszögezni:

• A country, folk, blues műfajok olyan régóta léteznek, hogy már évtizedek óta előfordulnak hasonlóságok dalok között.
• Ezt a fajta hangnemet és előadói stílust már rommá használták, egyszerűen része a zenetörténetnek
• Sokkal inkább arról lehet szó – mint Pharrellék esetében –, hogy a dalszerző is különböző helyekről, dalokból inspirálódik, és tudat alatt meghatározza egy korábbi zenei élmény vagy hangulat a dalírás folyamata közben, ami lenyomatot hagy a végeredményen.

Ahogy az az Engedem, hadd menjen című filmből is kiderül, a dalt a Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibor a heroin-elvonókúrája után írta, vagyis csak ő tudhatja, hogy milyen zenei hatások érték abban az időszakban, ha egyáltalán érték.

Hogy tovább árnyaljuk a képet, a dokumentumfilmről írt kritikánk alatt egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket Patsy Cline 1962-es She's Got You című számára, amit Hank Cochran countryzenész írt, és az énekstílus sok helyen hasonlít a Quimby-dalra. Vagy a Marty Stuart-dalra. Vagy egy rakás másik countrydalra. Ugye, hogy nem olyan egyszerű?

Azért megkerestük Podlovics Pétert, a Quimby menedzserét, aki rákérdezett Kiss Tibinél a dalra.

Nem ismertem ezt a dalt. Most hallottam először. Valóban van valami hasonlóság a harmónia vázra épülő dallamban, főleg a körök elején és a hangulatban, de ennyi max. Szerény véleményem szerint a mienk kerekebb dal, és van egy dögös refrénje;) is;)

– küldték nekünk emailben azzal kapcsolatban, hogy lehet-e összefüggés a Most múlik pontosan és a Far Away között.

A popzene nyilvánvalóan ismétli önmagát

Egészen véletlen egybeesés, hogy pont a Far Away felbukkanása után nem sokkal egy másik hasonló esetbe futottunk bele. Dukai Regina és a magyar lakossági popzenében eléggé aktív Johnny K. Palmer énekel a szegedi Medikus Kupához készült dalban.

Már a klip is elég sok helyen hasonlít Justin Bieber Sorryjának táncos videójára, de ha fel merjük tekerni a hangerőt, és meghallgatjuk a hozzá készült dalt, sokkal több hasonlóságot vélünk felfedezni, mint amennyit őszintén bevallanánk magunknak.

A hangszerelés, harmóniák, de leginkább a refrén esetében nyilvánvaló a hasonlóság, és némileg joggal kérdeztük meg Iamyank producert és az ImPro School zenei képzés egyik oktatóját, hogy most akkor ez lopás vagy sem.

Erős a hasonlóság, de azért nincs benne semmi, ami egyértelműen ugyanaz. Nem ugyanaz se hangban, se ritmikában, de nyilvánvalóan érezhető az inspiráció rajta.

Az eredeti Bieber-dal egyik szerzője Sonny Moore, ismertebb nevén Skrillex, aki Diplóval (Major Lazer, Jack Ü) párban elég komoly hatást gyakorolt az elmúlt 2-3 év mainstream popzenei hangzására. Diplóról közismert, hogy előszeretettel fedezi fel egzotikus országok zenei kultúráját, majd építi be ezeket a saját hangzásába.

A Dukai-szám nyitása akár a Lean On kezdése is lehetne, ami szintén Diplo írt többedmagával, de ha csak a refrént nézzük, akkor is egyértelmű az a tropical house hangzás, ami egy ideje mindenhol jelen van. Elég megemlíteni MØ tavalyi slágerét, de itthon is találni egy rakás példát a RedRedtől a Passeden át Belauig arra, hogy a karibi steel drum és annak ezerféleképpen széteffektezett, kicsavart változata mennyire népszerű most a popzenében.

Megjelennek a követők

Az egész pont úgy működik, mint amikor egy film nagyon népszerű lett, és pillanatok alatt megjelennek a követői. Például Az éhezők viadala óta szarásig vannak a mozik posztapokaliptikusan túlélő tinédzserekkel, vagy amikor az Alkonyat miatt hirtelen mindenki vámpíros, a Walking Dead miatt meg zombis filmeket, sorozatokat kezdett készíteni.

Ezért nehéz és legtöbbször lehetetlen zenében egyértelmű plágiumot bebizonyítani. A Blurred Lines ugyan precedensértékű döntés, de egy-két hang átírásával már meg is lehet előzni a legtöbb jogi procedúrát. Szóval ilyen esetekben mindig az számít, hogy a dalszerző mit mond a szám hátteréről – aztán a hallgató dolga eldönteni, hogy mit gondol: lopásról, inspirálódásról vagy puszta véletlen egybeesésről van-e szó.