Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRégen mindenkit az érdekelt, hogy lesz-e élet 2000 után
Interjú Jeff Mills technozenésszel
További Stenk cikkek
Nemrég Wayne Shorterrel interjúztam, és arról beszélt, hogy mennyi mindent elért az emberiség fizikailag, de mint közösség és emberek egy helyben topogunk. Mint futurista művész mit gondol erről? Előrébb vagyunk technikailag mint emberileg?
Egyetértek, hogy fizikailag többet értünk el, mint emberileg, de ez szorosan összefügg azzal, ahogy a technológiát használjuk. Ha a sportolókat vesszük alapul, ők sokszor olyan szereket szednek, amivel az állóképességüket javítják, hogy fizikailag többre legyenek képesek, mint alapesetben. Az elme ilyen formájú alakítása olyan dolog, amit még nem láttunk, de egyáltalán nem biztos, hogy lehetetlen. Az, ahogy az információval bánunk vagy a világ, amiben ma felnőnek a fiatalok, ahogy szocializálódnak és ahogy az információkat gyűjtik, mind afelé mutat, hogy mi még látni fogjuk, ahogy ezeket lépéseket pszichológiailag is megteszi az emberiség, és látni fogjuk ahogy elmében is szemmel látható fejlődésen fogunk mint emberiség átesni. Az ok, amiért nem léptük ezt még meg, azért volt, mert nem volt erre szükség, és most pedig ahhoz, hogy tudjunk tovább fejlődni, meg kell lépnünk. Eddig ez egy választás volt, most pedig szükség. A változásokkal pedig együtt fog haladni minden ember.
Mikor jött el az életében, amikor elkezdett a tánctéren kívül gondolkodni, és kimozgatni a technot az eredeti közegéből?
A kilencvenes években végig próbálkoztam ilyesmivel, de folyamatos és kemény ellenállásba ütköztem. Legfőképp a saját közegemből. Nagyon sokan nem értették, hogy miért kell változtatni egy bevált formulán. Nem értették, hogy miért kell a tánctérről elvinni a zenét, mert ott annyira jól működött. A kilencvenes években dolgoztam ki az ötleteimet, amik eljátszottak a gondolattal, hogy ebben a zenében több van, mint hogy táncoljanak rá az emberek. 2000 volt először, amikor elkezdtem időt szánni ezeknek az ötleteknek a kidolgozására. Akkoriban készítettem a Metropolis zenéjét, az volt amikor az emberek kicsit engedtek az ellenállásból, és elkezdték elfogadni, hogy lehet ilyen megközelítéssel is játszani, és ennek is van létjogosultsága. Az első falak ledöntése után már minden könnyebb volt egy kicsit. Persze sokan még mindig nem értették, hogy miért készítek egy lemezt valamiről, ahelyett, hogy csak valamiért készíteném. Aztán egyre könnyebb lett, de persze ezek a hangok a mai napig jelen vannak, és a mai napig nem értik miért csinálom azt amit, és miért akarok többet egy techno lemeztől, mint hogy táncolni lehessen rá.
Az egyik ilyen formabontó ötlete az volt, hogy a Rembrandt házban a tér által inspirálva játsszon négy órán keresztül. Miben különbözik az energia, amit egy klubtól kap és attól amit egy kvázi szakrális tértől?
Van egy csomó stratégiailag fontos pont, ami egy ilyen projektnél tényező. Nagyon kevés időnk volt, és ami volt, az is rohamosan telt. Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni az időből, és minél több dolgot ki akartam próbálni, ami új helyzetbe hoz és ami új irányba tud így terelni. Vagy valami mást csinálni magán a felszerelésen, úgyhogy ez lehet az, hogy kiálltam az ablakhoz és hagytam, hogy hasson rám az a látvány, amit ő láthatott, amikor kinézett az ablakon. Minden részletre gondoltunk, mielőtt bementem, de van egy pszichológiai tényező, amikor ott vagy egy olyan teremben, ahol valakinek a mesterművei születtek. Összesen négy óra állt rendelkezésemre, és ez volt az első alkalom hogy ilyet csináltam, de nagyon jó lett a végeredmény, főleg a körülményeket tekintve. Nem volt teljes stúdióm, hanem az otthoninak csak egy redukált verziója, és nem lehettem hangos se, mert nyitva volt a múzeum. Olyan volt, mint egy buborékban lenni egy buborékon belül.
Frank Zappának van egy híres mondása, hogy zenéről írni olyan, mint építészetre táncolni. Rendszeresen járok a svájci Le Chaux-de-Fondban, ami a híres építész Le Corbusier szülővárosa, és ahol az első épületei állnak, amelyekre ha táncolni speciel nem is tudnék, de mégis adnak energiát. Gyakran merít olyan dolgokból, amelyek közvetetten adnak energiát?
Természetesen! Állandóan érnek ilyen hatások egészen a korai idők óta. Amikor még lemezekkel djztünk, egy csomó olyan lemezt vittem magammal, amit csak a hatása miatt vittem magammal és nem azért, mert le akartam volna játszani. Csak azért vittem magammal Spyro Gyra vagy Chick Corea lemezeket, hogy gondoljak rájuk és a rajta lévő zenékre, ezzel pedig stimuláljam a játékomat. Persze ideális esetben, amikor játszol, a közönség eltűnik és minden megszűnik körülötted. Transzban vagy, mint egy futó egy maratonon, és az agyad egy más helyen van.
Egy jobb fellépés ezek szerint inkább meditáció, mint sem amit a közönség lát?
Igen. Könnyű hogy elvonatkoztass, főleg amikor DJ-zésről van szó. Egyszerűen feladod, hogy minden arc és minden tárgy megragadjon az emberben. Felhúzol egy mentális falat, ami elkülönít minden mástól, és a saját tested is egy tér, amiben olyan mintha saját magadon belül játszanál. Persze ez nem minden DJ-re vonatkozik.
Stúdió környezetben ez mennyire valósul meg?
Legtöbbször megvalósul. Főleg ha már minden hangot megtaláltam, és már nem keresgélek, hanem a meglévő tónusokkal építkezek. Amikor rendszerezek a végső keveréshez, szép lassan minden elfolyik körülöttem. A koncentrálásom nem a felfedezésen van, hanem a karaktert, a testet és életet kell adni egy kompozícióhoz. Amikor ez megtörténik, máshogy érsz hozzá mindenhez a stúdióban. Ez sokszor előfordul.
Egyetért abban, hogy nagyon sok párhuzam van az ön munkássága és festők között? Azon túl, hogy ugyanúgy többszáz műve van, ahogy Rembrandt vagy egyéb mesterek művei is sokáig lappangtak, nem voltak elérhetőek a publikum számára. Az pedig, ahogy szándékosan kerül minden dekorációt, és szigorúan egy üres fal van önnel szemben a stúdiójában olyan, mint amikor egy festő egy friss vászonra kezd el dolgozni.
Igen, ezek valóban kapcsolódási pontok, és egy része ennek tudatosan próbál festőkre hajazni. Az üres fal abban segít, hogy minden alakommal teljesen nulláról induljak el, és a semmiből építkezzek, ami számomra elengedhetetlen. Olyannyira, hogy ennek érdekében törlök is minden beállítást a stúdióban, ami az előző napról ott maradhatott, és amikor legközelebb megyek, ahogy a festők a palettán kikeverik a színeket, én is elkezdek a különböző hangokkal úgy dolgozni, mintha festékek lennének. Amikor megtalálom azt a tónust, akkor összeillesztem a többi színnel, majd alakot adok neki.
Mi a csönd és a szünet szerepe az életében és a zenéjében?
Egy fontos elem, amit nagyon is tudatosan használok. Alapvetően az a szándékom, hogy minél kevesebb hangot használjak, és úgy mondjam el a zenémmel, amit akarok. Csak a legfontosabb zenéimet tartom meg, minden mást kidobok. A csönd használata zenén belül segít abban, hogy finomságot és tónust vigyek a zenébe. Nagyon sokat használom, amikor filmzenéket készítek, mert sokszor egy jelenet redukcióért kiált, hogy a zene megfelelően alátámassza a képet. Ha például valaki egyedül van egy szobában, vagy egy meghitt jelenet következik. A csöndet tudatosan azóta használom, amióta filmzenéket készítek. A többi zenémben pedig ez úgy változott, hogy sokszor már nem is akarok akkordokat használni, hanem beérem egy kitartott hanggal.
Rabih Beainivel beszélgettünk tavaly arról, hogy mennyire érdekes, hogy a techno a punk nihilizmusa utáni következő nagy forradalom volt a zenében, és mennyire érdekes, hogy rövid időn belül egy jövőképet tagadó mozgalom után felbukkan egy amelyiknek a jövőkép az alapja, ami a technológiában és a társadalom összetartásából építkezik.
Ez jó megfigyelés, és az biztos, hogy én az életemben nem láttam semmit, ami akkorát robbant volna globálisan, mint a techno. Rengeteg embert tud megszólítani. A hip-hop nem teszi ezt meg hiánytalanul a kontinensek közötti nyelvi korlátok miatt. A másik pedig ami fontos, hogy techno a zenét visszaviszi oda, ahonnan érkezett, a törzsi ritmusok és rituálék világába. Ez pedig az alapja az univerzális nyelvnek, a gyors és egyenletes ütem. Ez mindenkit összefog a világ minden táján, és segít abban, hogy áttörjön kulturális gátakat. Az is fontos, hogy a zene java instrumentális és ettől is eléggé szuggesztív. A hallgatónak meg kell találnia benne a saját értelmezését. A "csináld magad" a technoban nem csak a zene elkészítésében, de az értelmezésében is megjelenik, ami sokat segít abban, hogy megragadjon mindenkit, akinek nyitott rá. A stúdióban tudok olyan zenét írni, ami csak egy alap dob és ráteszek egy szaxofont loopolva, majd akusztikus hangszereket és az emberek elektronikus zenének határoznák meg. Ebből kifolyólag a techno egy különleges műfaj, mert bármilyen hangkép és bármilyen stílust technová lehet alakítani, míg ez Bach vagy a jazz esetében fordítva nem valósul meg minden esetben.
A szociális vonulata és az összetartó ereje a zenének mennyire fontos? Ez mára mintha nem lenne szempont, pedig a techno pro-future üzeneténe főleg a közösségformáló és alakító ereje volt.
Igen, de az emberek elsősorban a jövőbe akartak látni a zenén keresztül. Akkoriban mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mi lesz 2000 után, és ezzel a zenével akartak tulajdonképpen a jövőbe látni. Amikor fiatal vagy leginkább új zenéket keresel, és a techno nem csak új zene volt, hanem egy új idő érzetét is keltette. Voltak fiatalok, akik nem akarták azokat a zenéket hallgatni, amit az idősebb testvéreik, hanem valami újat és ez hozta össze közösségként a techno rajongóit. Detroitban a techno nem egy bizonyos városrészből származott, hanem a különféle rosszabbnál rosszabb városrészekből jövő fiatalokat emelt ki, akik a bűnözés helyett a techno és a futurizmus jelentette a jövőképet.
Önnél mi volt a fő motivációs erő, hogy elkezdjen zenét írni?
A szükség vitt rá. Volt egy rádióműsorom, és volt egy elég kemény verseny a környező adók között, ami eljutott arra a pontra, hogy a lemezvásárlás, vagy promók kérése már nem volt elég, és itt most tényleg nagyon kemény rivalizálásról és konfliktusokról beszélek. Aztán rájöttem, hogy ha magam írok zenét és azt játszom le, akkor tudok leginkább olyan zenét játszani, ami máshol nem hangzik el, így vettem meg az első dobgépemet, szintetizátort, szekvenszert, megtanultam olyan zenét írni, amire azt gondolták az emberek, hogy ezeket már kiadtak és csak nekem adták oda. Ez volt mindennek az alapja.
Jeff Mills a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Selected Sounds szervezésben ma este lép fel a Millenárison az Óbudai Danubia Zenekarral.
Rovataink a Facebookon