Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMReagált a zenekar: Nincsen kapcsolat közöttünk, és az eszméletlen lányok között
A kanadai DVBBS szombati fellépése után két fiatal, eszméletlen lányt találtak a takarítók, mindezzel párhuzamosan a Siófoki Rendőrfőkapitányság előállított négy férfit a fesztivál bejáratánál. A négy férfiből háromnál a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást mutatott ki, a rendőrség pedig gyanúsítottként hallgatta ki őket. Nem tudni, hogy a két eset között van-e kapcsolat, mindenesetre a ma elküldött kérdéseinkre reagált személyesen a DVBBS:
Megrázott minket, hogy a Balaton fesztivál (sic!) néhány látogatója áldozata lett olyan eseményeknek, amik miatt kórházba kerültek. A rendőrség az együttműködésünket kérte a nyomozásban, és természetesen mindent megtettünk. A rendőrség megerősítette, hogy semmi kapcsolat nincsen közöttünk, és a történtek között, ezért mentünk tovább pár órával később az ibizai fellépésünkre. Ettől az esettől függetlenül zajlik egy marihuánával kapcsolatos ügy, mi szívesen válaszolunk ezekre a vádakra, és készségesen segítünk a rendőrségnek megoldani az esetet.
Gondolatban az áldozatokkal és a családjaikkal vagyunk.
Alex és Chris (DVBSS)
A szervezők hétfő délelőtt azt mondták a Borsnak, hogy a koncert alatt a zenekar tagjai a rajongótáborból néhány lányt hívtak fel a színpadra, majd a koncert után a backstage-be, az öltözőjükbe. A lányok a zenekar vendégeként voltak ott, beszökni nem lehet, szigorúan védik ezt a területet. „A formáció szigetes koncertjét a történtek miatt lemondtuk” – közölte a Sziget Iroda munkatársa a lappal.
A Velvet információi szerint nem erőszakolták meg az öntudatlan lányokat a zenekar konténerében.
Rovataink a Facebookon