Ők a legnagyobb bulikirályok Amerikában

Először lépett fel Magyarországon a kaliforniai FIDLAR, a Szigeten úgy konferálták fel, mint a mostani generáció legjobb punkzenekara. Ezt nem nekünk kell megítélni, de azért erről, mobilvécében kapott orális szexről és a Blink-182-ról is megkérdeztük az együttest a fellépése után.

A 21. század nem éppen a legjobb időszak, ha a punkzene népszerűségét nézzük. A '90-es évek poppunkja még úgy, ahogy átnyúlt az új évezredbe, majd a különböző új emo szörnyűségek azt is elrontották évekre. A 2010-es évekre a punk megint csak egy rétegnek szól, és hiába vannak izgi feminista bandák vagy egy rakás izgi garázspunk zenekar, maga a műfaj megint csak azokat érdekli igazán, akik hajlandóak rendesen utánajárni. Amerika nyugati partján, Los Angeles és San Francisco környékén az elmúlt 15 évben szép lassan kialakult egy fontosabb punkzenei gócpont, aminek szereplőit rendszeresen szétimádja a szaksajtó. Ezek a bandák azonban csak nehezen tudják megütni az átlag ember ingerküszöbét, ezért jött váratlanul 2013-ban a FIDLAR első albuma, ami voltaképpen csak annyi csinált, hogy a térségre jellemző vad, rock and rollosabb hangzást az egyszerű poppunk számok dalszerzésével kombinálták.  Szép lassan a FIDLAR-t kezdték el emlegetni a következő nagy punkzenekarnak, és még az A38 is úgy konferálták fel őket, mint a mostani generáció legjobbja.

Jézusom, dehogyis, ne is beszéljünk ilyenekről!

- reagálja erre Zac Carper a FIDLAR frontembere, aki a szigetes koncert harmadát a hátán fekve töltötte a színpadon. Carper sok szempontból egy személyben testesíti meg mindazt, amiről eleinte a FIDLAR dalszövegei szóltak. Zac a híres John Carper szörfdeszkakészítő fia és már 2015-ben arról adott interjút a második lemezükkel kapcsolatban, hogy 28 évesen teljesen kiégett a drogfüggőségtől, alkoholizmustól és úgy alapvetően attól az életviteltől, ami megjelenik a FIDLAR számaiban. Olcsó sörök, szörfözés, betépve gördeszkázás, kocsiban élés, nonstop bekészülés, nagyjából ezekről szól az összes szám az első nagylemezen és a FIDLAR arról lett hírhedt, hogy ezek a srácok tényleg akkora szarházi trógerek, mint a dalaikban.

Amikor arról próbálok érdeklődni, hogy miért egy Beastie Boys-feldolgozással kezdték a szigetes koncertet, miért nem mondjuk a Dammittel, akkor szép lassan eljutunk ahhoz a témához, amiről valószínűleg mindenki faggatja őket.

Már nem bulizunk annyit, egyszerűen fizikailag nem bírjuk.

- meséli Elvis Kuehn, aki testvérével, Maxszel adják a zenekar felét, és nem mellesleg annak a Greg Kuehnnak a gyerekei, aki a legendás T.S.O.L. punkzenekarban billentyűzött. És ő az a Max is, aki - a többiekkel ellentétben - nem tud szörfözni.

Akkora köcsögség az a szám, mert igenis szörföztem már párszor. Az most más kérdés, hogy valószínűleg hobbi szinten képtelen lennék rá

- reagál Max arra, hogy a többiek még egy dalt is írtak arról, hogy mennyire béna.

Visszatérve kicsit a poppunkra, Blink-182-t is csak házibulikban szoktak játszani. De mivel már nem nem tudnak úgy fellépni, hogy ne kerüljön elő pár száz ember, ezért csak különleges alkalmakkor veszik elő.

Hiányoznak azok a házibulik, amikor csak 30 embernek, nem pedig 300 megvadult hülye gyereknek játszottunk.

- a csodálatosan túlméretezett kertészgatyában fellépő Brandon Schwartzel meséli, hogy középiskola óta ismerik egymást, rengetegen házibulin játszottak már, de akkor kezdték ezt abbahagyni, amikor a tömeg miatt már kötelező program volt a rendőrség elől menekülés. "Egy részről ennyi ember között már zenélni sincs helye az embernek, minden baromi erőszakossá válik hirtelen és garantált, hogy hamarosan a rendőrök is megérkeznek. "Ráadásul ezeken a bulikon csajozni sem lehetett. Talán csak Maxnek jött össze egy oboázás a mosdóban egyszer" - röhögnek a többiek, mire Max jelzi nekik, hogy hagyják  már a témát, nem akar róla beszélni. Már középiskolában foglalt vagy elhagyatott házakban játszottak a korábbi formációikkal, de a legtöbb esetben mindig az lett a vége, hogy kihívta a szomszéd a rendőrséget, hogy a szomszédos drogtanyán megint elszabadult a pokol.

Régen még egy saját piánk is volt a házibulikon. Fogtunk egy üveg Evercleart, ami voltaképpen 90%-os alkohol, egy csomó gyümölcslével beraktuk a mélyhűtőbe, aztán amikor már szinte jeges lett, akkor kellett inni belőle. Olyan, mintha a tűzet vedelnél. Kicsit örülök neki, hogy már nem csináljuk ezt

- emlékezik vissza a hősidőkre Zac, miközben a többiek lelejmolnak két szál cigivel. Kérdezem is tőlük, hogy még mindig annyira csórók, mint ahogyan a dalaikban meséltek róla. Saját bevallásuk szerint még mindig csórónak érzik magukat, de már legalább nem kell kocsiban meg a haverjaik kanapéján aludniuk, van tisztességes állásuk.

Persze ez azzal jár, hogy rengeteg kell turnéznunk, ami azért elég fárasztó tud lenni, és néha olyan dolgokat is be kell vállalnunk, mint most a Szigeten.

Nem igazán értem Elvis pontosan itt mire gondol, de hamar kiderül, hogy a zenekar saját bevallása szerint a Szigeten játszotta élete leghosszabb koncertjét. "Haver, több mint egy órát játszottunk. Szerintem nincs is ennyi számunk" - röhög fel hangosan Zac és rátér arra, amit a Rihanna-koncertnél is tudni lehetett, hogy a Szigeten egy-másfél órára szerződnek a fellépők, szóval ha valakinek a teljes életműve másfél perces dalokból áll, akkor nem csoda,  hogy annyi  lassú kiállással próbálja elhúzni az időt, ahogy azt tették az A38 színpadon kedd este. "Látod, ilyen amikor van egy rendes állásod. Vagy játszol egy órát, vagy nem leszel kifizetve." Még Elvis hozzáteszi, hogy elképesztően imádták a koncertet, általában nem szoktak ennyi ember előtt játszani és különösen azért tetszett nekik ennyire az egész, mert a Youtube-statisztikáik szerint Amerikán kívül a legtöbb hallgatójuk Magyarországról jön, aminek máig nem tudják a miértjét.

A FIDLAR-ral kapcsolatban azért többször előkerült már, hogy lokális zenei és kulturális hősök gyerekeiként kicsit hiteltelen csóróságról és nihilről zenélni, és Zac is megerősíti, hogy sokan nem hiszik el a történeteiket.

Sokan azt hiszik, hogy amiért viszonylag nyersek és egyszerűek a szövegeink, az egészet csak pózból csináljuk. Pedig például a Cheap Beer c. számnak minden része igaz, és 23 évesen tényleg elindultunk egy szakadt Volvóval és rakás droggal meg alkohollal, hogy eljussunk Santa Monicába.

- majd Zac felidéz egy régi sztori egy tinédzserről, aki egy FIDLAR-koncert után magyarázta neki, hogy "Te, ezek a csávók mind óriási nagy pózerek. Ismerem őket, tudom, hogy csak megjátsszák magukat. Szerintem még egy spanglit sem szívtak el" - idézi röhögve, hogy végül nem volt szíve kijavítani  a srácot.

Amellett, hogy viszonylag könnyen el lehet helyezni a zenéjüket a punk skatulyában, érdekes módon van pár olyan számuk, amik konkrétan a Creedence Clearwatert idézik. Ez nem véletlen, ugyanis mindannyian imádják a zenekart. "Tudod, Amerikában a Creedence-t szinte kötelező szeretni, ráadásul mindannyiunk szülei ezt hallgatták otthon. Sokunknak ez volt az első komolyabb zenei élménye gyerekként és máig annyira ragaszkodunk hozzá, hogy ha lassan számot akarunk írni, akkor az akarva-akaratlanul írunk egy szarabb Creedence-dalt a saját szövegünkkel.

Azért attól nem kell félni, hogy lassan átállunk középtempóra. Mondjuk ha rendszer lesz belőle, hogy mindenhol legalább egy órát kell játszanunk, akkor lehet újra előveszem az első három nagylemezüket, hátha akad olyan, amit még nem loptak el mások.

- zárja le Zac a beszélgetést, ami annyira tetszik mindenkinek, hogy még pár percig arról ment a vita, hogy vajon az első húsz perc után dobálnák meg őket ezért a közönségből, vagy kivárnák vele tisztességesen a koncert a végét.