Nem vagy olyan pancser, ahogy gondolod

2016.09.19. 19:27

Négy év után elkészült a Mayberian Sanskülotts új albuma, az Adlait, amelynek egyik dalát korábban már mi is bemutattuk, a Glasswall klipjét ugyanis a Stenken lehetett először megnézni. A most megjelent anyagot hallgatva végigkísérhetjük a két alapító, Csordás Zita és Balogh Gallus utóbbi pár évének mérföldköveit, vagy ahogy ők fogalmaznak: poszttinédzserkori szenvedéseit.

A dalkezdemények a próbaterembe kerülve, Hromkó István dobossal és Szigeti Árpád basszusgitárossal kiegészülve nyerték el a lemezen is hallható, végleges formájukat. A végeredményt állítólag nem kevés vita, demó és kísérletezgetés előzte meg. Az új album ezúttal is kazettán jelenik meg, de nálunk már most meg lehet hallgatni.

Az Adlait szó egyébként idegeneket, más embereket jelent inuit nyelven. "Azért ezt a címet adtuk a lemeznek, mert ezek a dalok tulajdonképpen a más emberekhez fűződő nehéz viszonyainkról szólnak, és hogy ezek hogyan hatnak az életünkre. Azért egy inuit szót választottunk, mert Gallusnak volt egy időszaka, amikor teljesen beszippantotta az inuit kortárs képzőművészet. Valószínűleg egy mű címében láthatta meg ezt a szót, és valamiért megragadt neki" – mondta az anyagról a zenekar.

A dalokról egyébként részletesen is mesélt a Mayberian Sanskülotts, íme:

Akarat

Balogh Gallus: Az előző lemezen jelent meg az Engedelem című számunk, ami arról szólt, hogy tudom, hogy pancser vagyok, de köszi, hogy járni próbálsz velem. Az Akarat ennek a párja, és akkor írtam, amikor vége lett ennek a kapcsolatnak. Nem volt bennünk harag, csak szépen elváltunk. Maga a dal elég sokáig íródott: másfél éven keresztül minden nap jegyzeteltem a telefonomba, ezért nagyon hosszú lett a szöveg, és nem tudtam, mit kellene kihúzni belőle. Aztán volt egy debreceni koncertünk, ami elég kaotikusra sikeredett, és végül vonattal kellett hazajönnünk, rengeteg átszállással. Itt hagytam el ezt a telefont. Csak a cím maradt. Ekkor leültem, és leírtam annyit, amennyire emlékeztem a szövegből. Ez lett az Akarat.

Monday Session

Csordás Zita: A Monday Sessionnek van egy elég durva sztorija: egy házibuliban megtetszett egy srác, aki hat éve Londonban élt a barátnőjével. Lehetett érezni, hogy lesz valami, úgyhogy mondtam neki, hogy oké, de csak akkor, ha szakít a csajával. És ő szakított. Aztán egyszer elmentünk együtt egy Monday Sessionre, ahol ott volt az excsaja is. Éppen indultunk hazafelé, amikor a lánynak feltűnt, hogy nem arra a buszra szálltunk fel, amelyik a srácot hazavitte volna. Ekkor a csaj utánam jött, belemarkolt a hajamba, és a fülembe sziszegte, hogy

ha megbaszod a csávómat, kinyírlak!

Majd beleharapott a nyakamba. Harapott és harapott, olyan érzés volt, mintha órákig csinálta volna. Hátranyúltam, megfogtam a haját, és letéptem magamról, majd becsukódott mögöttem a busz ajtaja. Én meg csak álltam és röhögtem. Jön egy csaj, és nyakon harap.

Glasswall

Cs. Z.: A Glasswallt annak a srácnak írtam, akinek a csaja megharapott. Vele azért lett vége, mert visszament Londonba. Arról szól, hogy tudom, hogy soha többé nem foglak látni, ennyi volt. Szeretlek, nem bánom, hogy megtörtént, de elfogadom, hogy vége. Igazából ez egy egész pozitív dal. Szomorú, de azért jó.

Torture

Cs. Z.: A Torture egy korábbi magyar nyelvű dalom angol átirata és folytatása. Írtam egy dalt az első lemezünkre, az Aloneinkápmegyerre, aminek az volt a címe, hogy Megkínoznék egy lényt. Egy srácról, Gergőről szólt, aki nagyon szerelmes volt belém a gimiben. Nekem ő csak a barátom volt, mindig együtt lógtunk, a világot is bejártam volna vele, de mivel nem voltam szerelmes, ezért mondtam neki, hogy nem. Tudtam, hogy ez neki iszonyat rossz. Az angol verziót aztán Valenciában írtam és egészítettem ki – kint voltam Erasmuson fél évet –, és a Torture-t így már több rétegben is levezetheted: itt már rólam szól. Arról a perverz érzésről, amikor bántani akarsz valakit, csak azért, hogy neked jobb legyen. Valójában persze nem akarsz bántani senkit, de már annyian bántottak téged, olyan dühös és tehetetlen vagy, hogy le kell ezt vezetned valaki olyanon, aki gyengébb nálad.

Nigthbus

B. G.: Ez volt az első angol szövegem, amit akkor írtam, amikor Zita kint volt Valenciában, én pedig szomorú voltam, hogy elment. Nagyon egyedül éreztem magam. Azért írtam meg ezt a dalt, mert volt egy barátnőm, aki nagyon gonosz volt velem, és akkor még nem értettem, hogy miért. Arra gondoltam, hogy biztos vannak emberek, akiknek lételemük a veszekedés. Én pedig nem szeretek veszekedni. Ez eredetileg a Charles B Barkin nevű önálló projektem része volt, amit azért indítottam el, mert nem akartam abbahagyni a zenélést, amíg Zita nincs itthon. Azon a lemezen is volt egy Nightbus című szám, annak a basszusszólamát vittem át ebbe, csak itt gitáron játszom.

Kételykoszorú

Cs. Z.: Ezt annak a fiúnak írtam, akivel a valenciai ösztöndíj előtt kezdtem járni. Itt is ez a bizonytalanság volt bennem, hogy soha nem akarok belevágni kapcsolatokba, de most megtettem, és szarul jártam. Amikor valaki tetszik, de nem teszel érte semmit, csak várod, hogy valami történjen már. Ez a dal is egész sokáig íródott... És tudod, hogyha az, ami köztetek van, nem valami igazi, akkor úgyis megszívod. Az adott helyzetbe mindig beleképzeled, hogy ez lesz az, most jól fogod csinálni, most minden jó lesz, de mindig, mindig ott van mögötte, hogy nem. Mindig vannak fenntartásaid, hogy talán mégsem lesz jó. Persze egy csomószor miattad nem jó. Én nagyon nehezen tudok szeretni embereket, de ha megszeretek valakit, akkor ő rendszerint jól átvág.

AZ

Cs. Z.: Az AZ című számot ketten írtuk, még húsz évesen. Ez a tinédzserkori magányosságérzésről szól, ami nálunk eléggé elhúzódott. Nem kezdtünk bele olyan normális életbe, mint mások, hanem beleragadtunk ebbe a poszttinédzser állapotba. Amikor az AZ-ra gondolok, mindig eszembe jut, ahogy kisgyerekként bámultam ki az ablakon, próbáltam minél messzebbre elnézni, és elképzelni, hogy milyen tájakon fogok majd én vándorolni. Mert vándorolni akarok, hihetetlen erőt érzek magamban, de valami megbéklyóz, és fogva tart. A dalnak ez a kulcsmondata:

a két szeme mélyén lakik az, amit úgy hívsz, az.

Mert tényleg nem az ember lelke a lényeg, hanem az az AZ, amit keresel. Ezt keresed minden párkapcsolatban, és azt reméled, hogy benned is megvan az, amit a másik keres, de igazából sosem fogsz egyezni senkivel.

B. G.: Nálam mindig az van a párkapcsolatokban, hogy az egyik fél teljesen feloldódik a másikban, aláveti magát a másiknak, és teljesen elveszik a személyisége. De végül a másik nem találja benne azt, amit keres, és kidobja.

Cs. Z.: Nem hagyunk időt magunknak, és másoknak sem, hogy megismerjük egymást. Egyszerűen nincs erre idő.

Crying

Cs. Z.: A Cryingot 2013-ban írtam, amikor fél évet Valenciában töltöttem Erasmuson. Összejöttem egy amerikai sráccal, aki nagyon tetszett, de igazából nem volt mély a kapcsolat, szakítottam is vele. Utána viszont a magány olyan mélységeit éltem meg, amit leírni is nehéz. Ott voltam egyedül, senkivel nem beszéltem egy nyelvet, nem tudtam magam kifejezni, egyedül jártam koncertekre, meg mindenhová. Azért írtam meg a Cryingot, mert úgy gondoltam, hogy majd egyszer elküldöm az amerikai srácnak, de ezt persze azóta sem tettem meg. Ez is a lényege: háromszor találkoztunk, nem volt semmi, de mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha meg tudjuk érteni egymást normálisan. Iszonyúan megviselt, amikor a srác visszament Amerikába, én meg ott maradtam egyedül Valenciában. Igazából erről szól az Erasmus: megismerkedsz emberekkel, akikkel aztán soha az életben nem találkozol.

A Kegyelem Ideje

B. G.: Valószínűleg ez a legrosszabb dalcím a világtörténelem során. Amikor a gimiben, az órák alatt a Bibliát olvasgattam, mindig leszidtak, hogy nem figyelek. Nem vagyok vallásos, csak érdekelt, és elolvastam. A kegyelem ideje az a periódus, amikor Isten még megbocsájt neked, ez azonban nem tart örökké, és vannak emberek, akiknek már letelt ez az idő, és úgy élik tovább az életüket, hogy Isten már nem bocsájtja meg a vétkeiket. Ezt a dalt akkor írtam, amikor egy volt barátnőm gonosz volt velem, és nem tudtam, hogy miért. Azzal próbáltam felvidítani magam, hogy megírtam ezt a számot, hogy elmondjam magamnak, hogy

nem vagy olyan pancser, ahogy gondolod,

és hogy a kegyelem ideje még nem ért véget, még lehet jó. Ez az egyetlen pozitívnak mondható dal, amit valaha írtam. Arról szól, hogy a kegyelem ideje egy hülyeség, egy kitalált baromság, és ha van Isten, akkor a kegyelme örökké tart, mert milyen Isten az, amelyik egy ponton lemond rólad, és nem hallgat meg, csak azért, mert hibáztál. Bármit cseszel el az életedben, túl lehet élni.

Ocean’s Cry

Cs. Z.: Az Ocean’s Cry-t azelőtt írtam, hogy összejöttem az egyik fiúmmal, és a vele való kapcsolatomat megelőző félelem ihlette. Mindig azt éreztem, hogy velem nem lehet mit kezdeni, és hogy két ember sosem szeretheti igazán egymást, mert ahhoz valami csoda kellene. Mindenki ugyanazt az életet éli, ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, de valahogy mégsem halljuk meg egymást. Féltem attól, hogy megint csalódni fogok. Miért annyira nehéz szeretnünk egymást?

Nem érzek semmit

Cs. Z.: Hasonló időszakomban írtam, mint amiben most vagyok. Volt egy nyaram, amikor csak kóboroltam. Nem láttam semminek értelmét, nem érdekelt semmi, mindenben csalódtam, és nem vártam semmit senkitől. Ugyanaz, mint amit most érzek. Tudom, hogyan lehetne jó az élet, és élvezni is lehetne, de amikor egyszerűen nem érzed, nem lehet ezzel semmit kezdeni. Csak mész, és közben nyilván akad majd valaki, akivel nagyon szeretnél lenni, oké, nem szerelemnek nevezném, de valaki, akihez vonzódsz, de úgy sem lehetsz vele. És ekkor végképp lemondasz mindenről, ez ilyen. Elvagy, nézed, ahogy megy a világ, fújja a szél a fákat. Mész, folyik a patak. Elszívok még egy cigit, elszívok még egy cigit, elszívok még egy cigit. Találkozok Gallusszal, berúgunk, elszívok még egy cigit, fújja a szél a fákat, és ez megy körbe-körbe, eltelik rengeteg idő, aztán meghalok.

B. G.: Amikor Zita átküldte nekem a szöveget, egy csomó ideig nem tudtam mit kitalálni rá. De volt egy este, amikor mindent magamba tömtem, majd hajnalban hazaértem, és elkezdtem hallgatni ezt a számot, de nagyon nem éreztem semmit. Elkezdtem gitározni, és ez lett a gitárszólam.

Cs. Z.: Van benne ez a rész, hogy “látszat az egész, senki sem szeret”. Ez a gondolat megint visszacsatolható a többi dalra: ez az óriási félelem, hogy mennyi idő elég ahhoz, hogy megismerj valakit annyira, hogy azt tudd mondani, hogy szereted. Miért szeretsz valakit, és téged miért szeretnek? Senki se szeret, teljesen egyedül vagy, és senki nem fog rajtad segíteni. Senki nem tud igazán megismerni soha, hiába vagy a legjobb barátja, hiába az anyád, hiába töltötök együtt nagyon sok időt, nem fog téged leképezni senki, sehogyan, semmilyen módon, hanem magaddal viszed a sírba az egészet. Számomra ez nagyon borzasztó. Olyan értelmetlen az egész élet, és zavar, hogy nem találom benne mostanában az értelmet semmilyen szinten, hogy nem tudok örülni semminek. Amikor ezt a dalt írtam, akkor is ez volt.

A Mayberian Sanskülotts élőben is bemutatja majd az Adlait című albumot szeptember 24-én, szombaton a Toldi Klubban, ahol a zenekaron kívül fellép egy csomó meghívott vendég (pl. Barkóczi Noémi, a Platon Karataev, Szurcsik Erika a Gustave Tigerből, Korándi Dávid és Sallai Laci a Felső Tízezerből stb.), akik a kedvenc Mayberian-számaikat fogják előadni. A fellépések után buli is lesz, DJ Puskár Krisztián és DJ Vida Vera áll majd a lemezjátszók mögé. További részletek az esemény Facebook-oldalán.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!