Itt egy kis lusta hiphop Szegedről

2016.11.10. 16:11

Egészen szuper magyar megjelenés premierezik most nálunk az Indexen, ugyanis bemutatjuk a szegedi Lusta Bítek legújabb EP-jét, aminenk Ease The Steez a címe.

A szegedi csapat tagjai 2006 óta foglalkoznak főleg hiphop alapok készítésével, de maga a formáció 2012-ben alakult, élőben pedig MC plusz DJ felállásban tolják. Korábban megjelent már két erős lemezük, a Songs for a Lazy Day és a Jazz Pack a szintén szegedi Sun Side Recordsnél. Ezeken egyébként elég ügyesen ötvözik a neosoul dallamokat a modern elektronikus és a klasszikus, old school hangzással.

A mostani megjelenés a már nálunk is többször szerepelt ASAN kiadónál jön ki, és annyiban tér el némileg a korábbi cuccaiktól, hogy a dalok nagy részét rendesen hangszerekkel vették fel, majd kiegészítették különböző mintákkal. Az EP első fele egyébként valamivel előremutatóbb, frissebb hangzású anyag, a második fele viszont már inkább a korábbi Lusta Bítek-megjelenéseket idézi.

A Lusta Bítek egyébként fellép az ASAN kiadó évzáró buliján is december 9-én a Müsziben, ahol rajtuk kívül olyanok játszanak még, mint a Sör és Fű, Zomblaze, Cadik, Iamyank, Planetmalcolm vagy a Gazsi Rap Show.

Ne maradjon le semmiről!