Sokszor érzi úgy, nem kellett volna annyi gyors dobtémát írnia a lemezekre, a koncerteken pedig reméli, hogy a hangerő miatt nem hallatszik annyira a tudása hiánya – mondta egy interjúban Lars Ulrich, aki maga sem tartja helyesnek, hogy a St. Anger Grammy-díjat nyert.
A nemrég új, dupla lemezzel jelentkező Metallica dobosa, Lars Ulrich már négy éve is azt nyilatkozta, úgy érzi, visszafejlődött, nem tudja már eljátszani a régi témáit, és egyébként sem szokott gyakorolni, hogy jobb legyen, legfeljebb azért ül a dobcucc mellé, hogy fizikailag formában tartsa magát. Most az Entertainment Weekly „Hülye kérdések” nevű sorozatában válaszolgatott a riporter kevésbé komoly kérdéseire.
Arra a kérdésre, érezte-e már úgy, hogy nem kéne még egy fasza kétlábdobos témát írnia egy Metallica-számba, azt felelte: „Igen. Leginkább koncertek végén meleg, párás estéken. »Mi a francnak cifráztam ki annyira? A könnyebb utat kellett volna választanom már a stúdióban!«”
Ulrich azt is elárulta, mire gondol a dobszólók közben: „Több dobleckét kellett volna vennem. Remélem, a hangtechnikus eléggé feltekerte a cuccot ahhoz, hogy a hangerő elfedje a képességhiányomat. Az összes valaha élt nagy dobos forog a sírjában. És végül: ne feledjem, hogy ha én írom az eljátszott dalok listáját, a holnapi koncerten ne játsszuk el a One-t.”
Amikor a riporter azt kérdezte, mennyit érne neki, hogy az új lemez is a toplisták első helyéről indítson, például visszaadná-e ennek érdekében a Grammy-díjat, amit a St. Anger című lemezükért kaptak, hosszú csönd után azt mondta: „Kaptunk egy Grammyt a St. Angerért? Azért a lemezért Grammyt nyerni egyszerűen nem hangzik helyesnek.”
A St. Angert annyi kritika érte, hogy – mint mondta – megjegyezni is képtelenség lett volna őket, de azzal az eggyel ő maga is egyetért, hogy elfelejtette kivenni a pergődobot a csomagküldő kartondobozából, mielőtt játszani kezdett volna rajta. Arra pedig, hogy vajon hamarabb véget ért volna-e a háború, ha az amerikai katonák nem Metallicát, hanem Nickelbacket üvöltettek volna a tálibok elrettentésére, Ulrich csak annyit mond: „A leggyorsabban akkor lett volna vége, ha csak a St. Anger dalait játszották volna.”
A dobos lelkesedése egyébként abból is mérhető, amit arra felel, hogy ha az egyik festménye eladásából szerzett hárommilliárd forintot a világ legjobb dobcuccának kifejlesztésére szánná, milyen lenne az a felszerelés. „Az lenne az első dobszett, ami magától zenél, mármint nem egy dobgép, hanem egy igazi, akusztikus dob, ami saját magán játszik, kétlábdobbal és mindennel, miközben a dobos otthon ülhet, pihentetheti a fáradt és sajgó testét, és ülhet a babérjain.”
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon